A posta előtti kis tér fiatalokkal, tanáraikkal és tanítóikkal van tele: Baikó Lajos honvédszázados emlékművénél hagyományosan a Baróti Szabó Dávid Középiskola diáktanácsa és nevelőtestülete szervez az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra emlékező műsort.
Csak óvatosan – mondanánk –, mert nem csak az emlékmű található ott, akár a naplóíró honvéd sírjára is léphetnek véletlenül. Olyan ötven éve, hogy a fejlődés nevében felszámolták a temető jelentős részét, a sírok helyére tömbházakat és üzleteket építettek. Meglehet, elődeink földi maradványai már nincsenek ott, de attól még szent az a föld.
Benedek Fanni tanuló a 177 esztendeje történtek előzményeit elevenítette fel, azon pillanatokat, amikor hetvennégy magyar képviselő – soraikban Kossuth Lajos, Széchenyi István és Batthyány Lajos – Pozsonyból gőzhajón Bécsbe ment, hogy önállóságot kérjen Magyarország számára. A tizedik osztályos tanuló szólt az agyagfalvi nemzetgyűlésről, Gábor Áronról, arról, hogy melyik eseményünkre és kikre emlékezünk, amikor azt emlegetjük, baj van Köpecen, s kik voltak azok a barótiak (vagy barótivá lettek), akikről tudjuk: jelesen kivették részük a küzdelmekből: Baikó Lajos mellett Beke József őrnagy és két fia, az ezredes József és az őrnagy Gyula, Zathureczky István százados és Simonffy Sámuel tábori orvos.
Derzsi-Ráduly Kázmér iskolaigazgató a márciusi ifjak közösen cselekvését emelte ki, mondván: bár Petőfi, Kossuth és Széchenyi esetenként nagyon mást gondolt a világról, a közös cél, az önálló Magyarország megteremtésének érdekében képesek voltak egyként cselekedni. „Saját történelmünk megtanított rá, saját hőseink pedig megüzenték nekünk, hogy a tömeges összefogásra hajlandó közösség, nép, nemzet óriási dolgokra képes. A tömeges összefogás, a rendíthetetlen egység a gyengélkedőknek is erőt, bátorságot és reményt ad. Elsősorban, ha nem is kizárólagosan, csak magunkra számíthatunk nemzetünk, közösségünk sorsának alakulásában” – fogalmazott Derzsi-Ráduly Kázmér.
Az iskola diákegyüttese Kormorán-dalt adott elő, Szőcs Kincső Boglárka Ady Endre A tűz csiholója című versét mondta el, Farkas Abigél és Szabó Iringó Petőfi Sándor 1848-as naplójának egy-egy részletét tolmácsolta, Nyikó Zsanett a Szózatot, Gáspár Luca, a Gaál Mózes Általános Iskola harmadik osztályos tanulója a Nemzeti dalt szavalta el.
