Kálnoky Boris családregénye személyes élményeken keresztül mutatja be a Kálnoky család évszázados múltját. Az örökség szorosan összefonódik az erdélyi történelemmel, mely felveti a székely apa és sziléziai anya gyermekeként született Kálnoky Boris identitáskérdését is.
A regényt először 2011-ben a Droemer Verlag német kiadó jelentette meg több mint 3000 példányban, majd a magyar fordítást 2023-ban az MCC Press adta ki. A hatalmas népszerűségnek köszönhetően 2024-ben a Schiller Verlag ismét megjelentette a kötetet. Azóta több mint húsz könyvbemutatón mutatta meg magát a történet. Az utolsó bemutatókat nemrég Nagyszebenben és Brassóban tartották, ahol erdélyi szászok figyelték a történetet.
„Az anyanyelvem német, ott is születtem” – mondja Kálnoky Boris. A család hosszú vándorlása után Boris, az első gyermek Münchenben látta meg a napvilágot. Hiába kötötték oda a gyökerek, mégis keletkezett egy űr. „Idegennek éreztem magam. Megvertek, mert túl szépen beszéltem. Nem ismertem a tájszólást” – meséli. Az évek múlásával a tapasztalat nem változott. Egyetemi tanulmányait Hamburgban kezdte, ahol anyanyelve ellenére nehezen találta társaival a közös nevezőt.
Kálnoky Tibor – Boris egyetlen fiútestvére – 21. születésnapjára 1987-ben erdélyi utat kért apjától, gróf Kálnoky Farkastól. A kérés teljesült, és egy életen átívelő változást hozott. A helyiek lelkesen kísérték a családot rég elhagyott otthonuk felé. „Fizikai fájdalom volt, de pozitív értelemben” – mondja Kálnoky Boris a történetet most is mélyen átélve. „Sokkolt, hogy az a sok ember mind azt gondolta, hogy oda tartozunk.” Az addig ismeretlen okból tátongó űr hamarosan egyre csökkenni kezdett. „A magyar identitásom ott kezdődött. Eldöntöttem, hogy magyar akarok lenni.”
Kálnoky Boris krisztusi korában, 33 évesen szabadúszó újságíróként Magyarországra költözött, ahonnan gyakran látogatja meg Erdélyben a családi fészket, ahol több mint négy éve már apja, Farkas is él. A gróf és fia közösen vett részt a brassói könyvbemutatón.
A kapcsolódás az előadók és a közönség között földöntúli tapasztalás volt. Az érdeklődők seregének a brassói Fekete-templomból hoztak át székeket. A terem fullasztó levegője hirtelen könnyűvé és a terem ragyogó helyiséggé változott. Aznap csak nyitott szívek hallgatták az ősi székely család történetét, ezzel ismét otthont adva nekik.
„Az arcukon látszik valami közös. Van egy azonos történelmi tudat. Háromszáz évre visszamenőleg el tudják mesélni a családjuk történetét” – mondja Kálnoky Boris.
Ki vagyok igazából én? – teszi fel magának a kérdést az ember életében legalább egyszer. Egyszerűnek hangzik, mégis bonyolult összefüggésekhez vezet. A kapcsolatok keszekusza szálai egyre több titkot tárnak fel, melyek a végén talán egy békés megnyugváshoz vezetnek: nem vagyunk egyedül, másban is van egy kicsi olyan, mint amilyen az én történetem.
„Azok az emberek, akiknek több nyelvük van, minden identitásban más emberek” – mondja Józsa Benjamin, a Deutsche Forum ügyvezető igazgatója. A Kálnokyakhoz hasonlóan ő is kétnyelvű családban született. Édesapja székely, magyar szakos tanár, édesanyja német. „Az identitás az egyik legfontosabb kérdése az embernek. Én németül egy teljesen másik ember vagyok, például nem káromkodom. Amikor magyarul beszélek, székely vagyok” – mondja Józsa Benjamin.
Az erdélyi szászok száma az 1900-as évek eleje óta folyamatosan csökken. Ha az 1910-ben mért adatok szerint 250 ezer volt az erdélyi szászok száma, 2004-re már csak 15 ezren maradtak, és számuk jelenleg is apad. Bár drasztikusan csökkent a létszámuk, a lelkük ugyanaz maradt. A könyvbemutatóra érkezett emberek megmutatták, hogy a szeretet nem válogat az identitások között. Hiába akad köztük néha feszültség, az egység megmarad. „Azt kaptam tőlük, hogy azt éreztem: oda is tartozom” – mondja Kálnoky Boris meghatódottsággal a szemében.
Bozóky Hanna Klarissza
(A szerző az MCC Médiaiskolájának hallgatója. A cikk az MCC hallgatóinak terepgyakorlata idején készült, mely a Háromszék napilappal partnerségben zajlik.)
