A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház új előadást mutat be a bábszínház világnapja küszöbén. Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című művét Dávid Péter rendezésében láthatják az érdeklődők, a bemutató előadásra ma, március 20-án 18 órától kerül sor a Bábstúdióban. A hat éven felülieknek szóló új produkcióról a rendezőt, díszlettervezőt, zeneszerzőt, valamint a bábszínház vezetőjét kérdeztük.
„Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni” – idézik a szerzőt az előadás alkotói az ajánlóban, hozzátéve: úgy tűnik, mintha ezt a felnőttek elfelejtették volna, ezért folyton rászólnak a gyerekre, hogy ne legyen rossz, viselkedjen rendesen. És ezt olyan sokszor tudják mondani, hogy a gyereknek egy idő után elege lesz, és azon kezd el gondolkodni, hogy ő egészen másmilyen felnőtt volna. Vajon hogyan képzeli el magát felnőttként a dacos kisgyermek? Mivel szembesíti szüleit, nevelőit, és mi az, amire rájön „felnőtt” kalandozásai során?
Dávid Péter rendező lapunknak elmondta, gyermekkorában egyik kedvenc könyve volt Janikovszky Évának ez a munkája, melyet Réber László gyermekrajzszerű képei illusztráltak. Erről jutott eszébe, hogy az előadáshoz valódi gyermekrajzokat kellene használni, ezért a bábszínház meghirdetett egy rajzpályázatot Ha én felnőtt volnék címmel, amelyre 6–11 éves gyermekek munkáit várták. Összesen 212 rajz érkezett, amelyek többsége be is került az előadásba, így olyan a produkció képi világa, mintha egy kinagyított képeskönyvet nézegetne az ember. A főszereplő bábnak a Jani nevet adták, akinek gondolatain keresztül a gyermekközönség betekintést nyerhet a felnőttek életébe, a felnőtt nézők pedig visszaléphetnek egy kis időre a gyermekkor varázslatos világába. A rendező arról is beszélt, hogy a beérkezett rajzok pontos képet mutatnak a mai gyermekek életéről, szülők és csemetéik viszonyáról, arról, hogy miközben egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a családok életében a tévé, telefon, virtuális valóság, egyre magányosabbá válunk.
Az előadás képi világáról Bagoly Zsuzsa látványtervezőt kérdeztük, aki elárulta, hogy a díszlet az egykori játszóterek hangulatát idézi, a rokonok-szomszédok jelmezei valójában csak jelzésszerűek, a mesélő ruhája pedig rárímel a gyermekrajzokra. Bevallása szerint Jani volt az első báb, amelyet készített, és rendkívül tanulságos volt számára a vele való foglalatosság, többször is újratervezte.
Az előadás zeneszerzője D. Gulácsi Zsuzsanna színésznő, aki zongorán, valamint looper pedál és beat machine segítségével kíséri az előadást, segíti a játékot. A zene egy részét előre kitalálta, a másik része a próbák során született meg, és rendkívül izgalmas munka volt számára „leszinkronizálni a gyermekrajzokat”. Mint megtudtuk, a színésznő már hatéves korától zenél, zongoraszakon végzett a marosvásárhelyi művészeti líceumban, majd bejutott a konzervatórium zeneszerzői szakára is, de végül mégis a színészi pályát választotta.
Péter Orsolya társulatvezető szerint praktikus okai vannak annak, hogy a bábszínház világnapjához kötötték a bemutatót. Emlékeztetett, hogy általában miniévadot szoktak tartani a bábszínházi világnap körül, de ezt idén a Szent György Napok kulturális hetére időzítették, amire csak május elején kerül sor, az évad második felében pedig csak ebben az időszakban volt öt szabad hetük arra, hogy együtt próbálhasson az egész társulat. A bábszínház világnapján, pénteken 11 órától szervezett közönségnek játsszák a Ha én felnőtt volnék című előadást, délután öt órára pedig szabadtéri kiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket a Tamási Áron Színház épülete elé, ahol a pályázatra beérkezett összes rajzot megtekintheti a közönség.
Az előadásban fellép: Daróczi Klarissza, Gecse Noémi, D. Gulácsi Zsuzsanna, Nagy Lázár József és Pánczél Kata. Dramaturg: Szabó Emese.