Sejtésem szerint felügyelnek a rendre, és azt láttam már, hogy ahol kell, ők teszik helyükre a kosarakat, dobozokat. Eligazítanak, amikor valamit kérdezel tőlük. És figyelem a vásárlók hozzájuk való viszonyulását. Van, aki köszön nekik, amikor belép az üzletbe, van, aki átnéz rajtuk. Ők ilyenkor megfelelőképpen reagálnak. Nem ritkán középkorú vagy idősebb emberek, akik talán a plusz kereset miatt teszik a dolgukat. Vagy nem. Lehet, hogy egyszerűen valamiért emberek közt szeretnének lenni pár órára. Végül is teljesen mindegy.

Ott vannak, állnak az ajtónál, amikor belépünk, vagy ha elfáradtak, leülnek egy székre. Már, ahol van nekik ilyen szék, ez általában a kisebb üzletekben látható. Bevásárlóközpontokban nincsen szék, csak álldogálás az ajtó mellett, és le-fel járkálás a portékák és vásárlók közt. Emberek ők az élettörténetükkel, sorsukkal, akik naponta sok másik ember vásárlásának tanúi. Ott állnak egy cipőboltban, ahol a tizedik pár cipő sem tetszik és fanyalogva távozunk. Amikor az ennedik kabát is ott marad a próbafülke előtt, vagy amikor majdnem az orruk előtt csapjuk le a kosarat dühösen, mert ma megint többet fizettünk valamiért, mint a tegnap. És átnézünk rajtuk a pufogásunkkal, köszönés nélkül távozunk.

Mivel szeretek eljátszadozni mindenféle ember elképzelhető sorsával, így az ajtókban álldogáló, széken megpihenő, kosarakat helyükre pakoló, cipőket és minden egyebet próbálgató vásárlók közt járó-kelő embereink sem hagynak nyugodni. Azok, akiken átnézünk, akiknek csak elvétve jut egy „jó napot kívánok”, és „viszontlátásra”. Akik lehet, hogy nem csak azért álltak munkába, mert nem tudják kifizetni a számlát, vagy mert gyereket, unokát segítenek, taníttatnak például. De ha ezért teszik, le a kalappal! Senkinek nincs a homlokára írva, hogy mikor kerül(het) fanyalgó cipővásárlóból az ajtó mellé. Valamiért mégis itt van. Lehet, hogy özvegy, gyermektelen vagy pont a gyermekei nélkül magányos. És az a pár óra még így is más. És mi van akkor, ha mindezekből a képzelgésekből semmi sem valós? Igazából semmi, nem számít.

Teljesen mindegy, hogy miért találkozunk egy ajtóban vagy kosarak, cipős dobozok közelében álldogáló vagy egy széken megpihenő emberrel. Ha köszönünk neki, mindig fogadja. És mibe kerül egy jó napot kívánok?

Fotó: Pixabay.com