TeremlabdarúgásHarmadszorra is a Marosvásárhellyel találkoznak

2025. március 24., hétfő, Sport

A harmadik fejezetéhez érkezett a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK közötti párharc, a Román Kupa negyeddöntője és a múlt heti bajnoki után ma 18 órától ismét megmérkőzik egymással a két székely csapat a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. A Szabó Kati Sportcsarnokban sorra kerülő találkozón Laurențiu Deaconu és Florin Aurelian Macovei fújja a sípot.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Március 15-i összecsapásuk után ma 18 órától ismét megmérkőzik a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK, ezúttal Sepsiszentgyörgyön a Szabó Kati Sportcsarnokban. Ebben a hónapban ez lesz a harmadik egymás elleni meccsük: március első hétfőjén a Román Kupa negyeddöntőjében csatázott először a két székely alakulat, az akkori szentgyörgyi meccsen a vásárhelyiek hosszabbításban szerzett bombagóllal 3–2-re győztek és kiejtették a sorozatból a zöld-fehéreket, míg a felsőházi rájátszás legutóbbi körében a zöld-fehérek újfent 3–2-re kikaptak, ezúttal a vásárhelyiek vendégeként. Minden sorozatot figyelembe véve a kora esti lesz a nyolcadik összecsapása a két alakulatnak, és bár az utolsó két mérkőzést elvesztette a Sepsi-SIC, korábban négy győzelmet és egy döntetlent ért el a VSK ellen. A két csapatot 11 pont választja el, a háromszékiek a negyedik, míg a vásárhelyiek a harmadik helyről várják a mai találkozót.

„Bízom abban, hogy meg tudjuk szerezni az első győzelmet a rájátszásban, és remélem, ismét nyerni tudunk a vásárhelyiek ellen. Ahogy a korábbi két találkozónk, a mostani is küzdelmes és kiélezett lesz, szerintem az az együttes nyer, amely éppen jobb napot fog ki. Mindenki egészséges és kész az újabb székely párharcra, bár Korodi és Soós hiányzik tőlünk, mivel az U19-es válogatottal Eb-selejtezőre készülnek” – nyilatkozta Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC edzője.

A playoff 4. fordulója: ma Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi VSK (18 óra), kedden FK Székelyudvarhely–Galaci United (20 óra, Digi Sport 3).

A felsőházi rájátszás állása: 1. Galac 46 pont, 2. Székelyudvarhely 43 pont, 3. Marosvásárhely 31 pont, 4. Sepsi-SIC 20 pont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 836
szavazógép
2025-03-24: Sport - :

Két győzelem, két vereség a háromszékiek mérlege (Női kosárlabda, 1. Liga)

Felemás eredménnyel zárták a női kosárlabda 1. Liga alapszakaszát a hazai környezetben pályára lépő háromszéki csapatok: a Kézdivásárhelyi SE kettős győzelmet ünnepelhetett a Nagyváradi CSU együttesével szemben, a Sepsi-SIC viszont kétszer is kikapott a hibátlan mérleggel listavezető Alexandriától. A folytatásban a céhes városiak a felsőházi, míg a sepsiszentgyörgyi lányok az alsóházi rájátszásban lesznek érdekeltek.
2025-03-24: Szabadidő - :

Mit készítsünk ma? (Tonhalas avokádókrém)

Hozzávalók: 1 nagy vagy 2 közepes avokádó, 1 vizes alapú tonhalkonzerv (9 dkg), ½ lila hagyma, 2 cikk fokhagyma, só, bors, 1 lime leve.