Kilenc meghívott – a már említett Hartel Tiboron kívül mindannyian háromszéki szakemberek – fejtette ki álláspontját a víz, pontosabban a térségünkben is érzékelhető vízhiány kapcsán. Elöljáróban Hartel Tibor rögzítette: a problémát ugyan nem tudják megoldani, de fontosnak érzik, hogy a közelgő aszályról, a szárazságról beszéljenek. Évszázadokon át élveztük a stabil klíma hatását, most az borul fel, az változik meg, amit változatlannak hittünk, ez a helyzet egy film első tíz percéhez hasonlítható – tette hozzá. Megjegyezte, valami nagyon új előtt állunk, át kell értékelni a régi eljárásokat, a szemléletet, sőt, magát az ökológiát is át kell gondolni, hogy az az ember számára még hasznosabb legyen. A tavalyi aszállyal kapcsolatosan a segesvári származású egyetemi tanár személyes tapasztalatként a Fehéregyházán és Szászkézden látottakat emelte ki: a vízhiány miatt bizonyos nyári időszakokban az ottani vendégfogadók egyszerűen nem tudtak turistákat fogadni.

Egyéni és közösségi érdekek

A Kommandón tevékenykedő Tankó Attila vadgazda mérnök elmondta, a térségben a korábbi 4–5 hónapig tartó hóborítottság az elmúlt években egy-másfél hónapra csökkent, s ugyan még úgy érzik, szerencsés helyzetben vannak, nincs nagy probléma, de készülniük kell komolyabb gondokra e tekintetben, adaptív vadgazdálkodást kell folytatniuk. Elsődleges problémának a tócsák kiszáradását nevezte, ez főképp az apróvadakat érinti.

A megyei vízügyi igazgatóság vezetője, Sándor László főmérnök kijelentette, eddig az intézmény az árvizekkel küzdött, most az aszállyal kell felvenniük a harcot, ám ez utóbbi sokkal nehezebb. Csak Háromszéken több mint tíz patak száradt ki a tavaly, a mezőgazdasági területeken az öntözés miatt új helyzettel szembesültek mind a gazdák, mind a vízügyi hivatal. Korlátozásokat is életbe kellett léptetniük, és nagyon nehéz, hangsúlyozta, amikor az egyéni és a közösségi érdekek ütköznek. Kézdivásárhely környékén a felszíni víz eltűnt, ott korábban víztározókat kellett volna kialakítani, de erre ma már nincs lehetőség, mert a megyében minden mezőgazdasági terület maximálisan ki van használva, nincs szabad felület. Víztározót egy-egy patak elgátolásával lehetne létrehozni, ám ehhez 80–90 hektárnyi földterület kellene, de ki adna ehhez földet, tette fel a kérdést. További gondként említette, hogy szakértelem nélkül a lakosság kutakat kezdett fúrni, fúratni, és örök, vitatott témaként említette a hódok jelenlétét. Törvénymódosításokra és új koncepcióra lenne szükség, mert nem lehet a végtelenségig megfelelni minden egyén kívánságának, a közösség érdekét kell előtérbe helyezni – nyomatékosította Sándor László.

Az árvízvédelem mellékhatásai

Kutatási eredményeire hivatkozva Tóth Piró környezetmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a meleg hatására csökken a vízben az oldott oxigén, ez pedig a halállományt veszélyezteti. Havlin László erdőmérnök kijelentette, noha az erdő próbál alkalmazkodni, de az aszály az erdőt is érinti. Tavaly augusztus elején például megbarnultak a fák levelei, a fenyőerdőkben a szárazság hatására jóval több a bogártámadás. Azt is megemlítette, hogy tavaly nyáron Zalánpatakon kiszáradt a Tekse-patak, erre gyermekkora óta nem volt példa. Most van a csemeteültetés ideje, ám a tavalyi ültetések mintegy 20–30 százaléka elpusztult a szárazság miatt.

Az Éltető víz című kerekasztal-beszélgetés résztvevői

A vízügyi hivatal volt alkalmazottja, Csata Zoltán nyugdíjas biológus kiemelte: a globális felmelegedés miatt koncepcióváltásra lenne szükség, s azt is körvonalazta, hogy míg a vízügyi munkálatok évtizedeken át azt célozták, hogy az árvíz ne okozzon kárt, árvízvédelmi gátak épültek, átvágták a folyóvizek kanyarulatait, az élő vizeket óriási munkával levezető csatornákká alakították azért, hogy minél egyenesebben és gyorsabban folyjon le a víz. Szerinte ma már ennek az ellenkezőjére lenne szükség, vissza kellene állítani a folyóvizek természetes folyását, a kanyarulatokat (meandereket) és vissza kellene adni a folyóknak az ártereket. Ennek kapcsán Sándor László szkeptikusan fogalmazott, mondván, látható, hogy mekkora problémát okoz jóval kisebb földterületek kisajátítása az autópályák építésekor, így szinte lehetetlen újabb földeket felszabadítani azért, hogy növeljék az árterületeket, visszaállítsák a folyókanyarulatokat. Öt ehhez hasonló próbálkozásuk volt a térségben, egyik sem járt sikerrel.

Kiszáradt patakok, források

Csákány László rögzítette: víz nélkül nincs élet, s ahhoz, hogy felelősebben viszonyuljunk az egyre hangsúlyosabbá váló vízhiányhoz, változtatni kellene az életmódunkon, például érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy hányszor mosatunk autót. Azt is elmondta, immár 25 éve vezeti a Szemerja-Görgő Közbirtokosságot, így azt is pontosan látja, hogy hány patak száradt ki, mi történt a területükön lévő vízfolyásokkal, forrásokkal: régebb azon nyolc patak is volt, ma egyikben sincs víz. Az előpataki út szomszédságában lévő Veresvíz-dűlőn, a Benedekmezővel szemben egyedül a Boglárka-forrásban maradt víz, ott a tavaly nyáron a csordáknak, illetve a vadállatoknak is ki kellett várniuk, hogy egymást követően ihassanak, még a medve is sorban állásra kényszerült. Mint mesélte, Előpatakon is vízkorlátozást léptettek életbe – a vízhiány elég durva helyzetet képes előidézni. A sepsiszentgyörgyiek által jól ismert források közül pedig már a tavaly kiszáradt a Honvéd-kút és a Csaba-forrás. Pozitív példaként említette viszont a hódok vízmegőrző képességét. A 2010-es árvíz kapcsán azt is elmesélte, hogy egy idős erdész kollégája úgy vélekedett, a Görgőre ültetett fenyőerdő annyira megváltoztatta a kistérség mikro­klímáját, hogy az eső egyrészt Bölönre és környékére zúdul, illetve újabban Sepsiszentgyörgyre nem Sugás, hanem Szépmező felől érkezik az eső. Ezt a magasra nőtt görgői fenyőerdőt ki kellene vágni, idézte fel a néhai erdész szavait. Az erdők kapcsán az is elhangzott, aggasztó a fenyőerdők fertőzöttsége, akár az is megtörténhet, hogy 10–15 év múltán – vagy akár még hamarább – Kommandón nem lesz fenyő.

A tavalyi aszállyal kapcsolatosan az a konkrét tapasztalata, hogy a télen elő sem kellett vennie a hólapátot, magyarázta Klárik László geológus, egyetemi tanár. Gazdálkodóként pedig azt látja, nagyon megváltozott a spontán növényzet, s mint mondta, olyan időket élünk, amikor a vízügyi hivatalnak egyre gyakrabban kell megtiltania az öntözéseket. Fontos lenne a talaj vízmegtartó képességére helyezni a hangsúlyt, illetve javítani a talaj minőségét, s olyan mezőgazdasági eljárásokat kellene előnyben részesíteni, amelyek segítik a talaj minőségének és vízmegtartó képességének megőrzését (az amerikai példát emelte ki, ott ugyanis nincs talajforgatás, nem megy tönkre a talaj). Állattenyésztőként Popa Tudor azt mondta, a vízhiány kihat a háziállatok szaporodására, rejtett, de létező probléma, hogy azok kevésbé szaporodnak.

A víz mindenkié

Összegzésként Hartel Tibor elmondta: a vízhiányt mérsékelendő, portugáliai, angliai szakembereket is meg kellene hívni, olyanokat, akik ehhez a problémakörhöz jól értenek. A víz közös tulajdon, és bár az egyén és a közösség érdekei ellentétesek, nem lehet azt mondani, hogy a víz valakié, mert azt nem csupán egy terület adja. Alkalmazkodnunk kell a változásokhoz, az aszály kérdéskörét akár az oktatásba is be kellene vezetni. Új intézményrendszerre, új törvénykezésre, szemléletváltásra egyaránt szükség van. A beszélgetést értékelve Hartel Tibor közösségi oldalán azt is megjegyezte, hogy a több mint 70 résztvevő kérdőíveket is kitöltött, a hozzászólásokat leírták, a beszélgetés résztvevői pedig igyekeztek több nézőpontból rávilágítani e kérdésre. „Fontos kiemelni – írja Hartel Tibor –, hogy léteznek olyan közösségek és intézmények, amelyek gyorsan reagálnak a változásokra. Az a képesség, hogy „jelen legyünk”, és hogy az új kihívásokat – mint amilyen az aszály – először fogalmi szinten tudjuk kezelni, alapvető fontosságú a társadalmi alkalmazkodás szempontjából a gyökeresen megváltozó környezeti kihívásokhoz. Az összegyűjtött és szintetizált információkat visszajuttatjuk a sepsiszentgyörgyi közösséghez, hogy motiváljuk és inspiráljuk őket a jövőbeli, tematikusabb műhelymunkákhoz”.