Most, hogy látom, mennyi pénzük (és annak segítségével mekkora hatalmuk) van az úgynevezett influenszereknek, vagyis véleményvezéreknek, befolyásolóknak, rábíróknak, elkezdtem félni, hogy a májusi választásokon nem is arra fogok szavazni, akire tulajdonképpen szeretnék, hanem arra, akire rávesznek ezek, akik követőiket befolyásolni képes illetők.
Az igaz, hogy én egyelőre nem követem egyiket sem (és egyáltalán nem szeretem az ilyesfajta alakokat), de ki tudja, hogy még mi nem történik májusig. Nem is nagyon értem, hogy miként működik ez a befolyásolás, mert ha nekem pénzt ajánlanának is fel azért, hogy valakire szavazzak (és tegyük fel, el is fogadnám azt), ki tudná ellenőrizni, hogy ígéretemhez híven pecsételtem-e? Nem hiszem, hogy annyira fel lennének szerelkezve valami rejtett kamerával, netán a szavazólapon levő ujjlenyomat segítségével, hogy ellenőrizni tudnák, valóban arra szavaztam-e, akire pénzért megígértem.
Ezeket nem is tartom nagy befolyásolóknak, amikor olyanok is beleszólnak a világszerte zajló választásokba, mint az amerikai elnök Donald Trump, alelnöke, J. D. Vance vagy a világ leggazdagabb embere, Elon Musk, no meg azt is sűrűn emlegetik, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is ezt teszi. Az unió vezetőségének is volt véleménye a választásokról (Georgiától Lengyelországon át Romániáig), és igen-igen húzogatta az orrát, ha neki nem tetsző dolgokat vélt látni. Ezek után most légy okos, Domokos, mert mifelénk úgy néz ki, hogy a kisebb-nagyobb influenszerektől ismét tartani lehet.
Aztán a sok befolyásolás után, mikor a nép végül csak megválaszt majd valakit, akkor azzal maradunk – ha hirtelen nem kapnak egy újabb ürügyet a kicsi véleményvezérek közbeavatkozása kapcsán (mert a nagyokéi miatt, az egy Putyinén kívül, nem merünk szólni) arra, hogy fél év múlva ismét elölről kezdjék az egészet.
A múlt évi választások után is eltelt majdnem négy hónap, míg végül elkaptak néhány egyént szavazatvásárlási ügyek miatt. 17 házkutatást tartottak, és őrizetbe vették Bogdan Peșchirt, aki a volt államfőjelölt, Călin Georgescu kampányának pénzelője volt, de bevittek egy másik, Makaveli becenevű influenszert is. A TikTok-videomegosztó oldalon Peșchir állítólag több mint egymillió euróval finanszírozta Georgescut. Tavaly október 24. – november 24. között 381 ezer dollárt fizetett ki a népszerűsítésben részt vevő TikTok-felhasználóknak reklámkészítésért. (Őszintén bevallom, én egy vasat sem kaptam.)
Az erről szóló dokumentumokat biztosan titkosították mostanig. Ha nem semmisítik meg a választásokat, és lezajlik tavaly a második forduló, még az is megtörténhetett volna, hogy Georgescut elnökké választjuk. Ő biztosan nem oldotta volna fel a titkosítást, mi meg csak öt (vagy ha netán újraválasztottuk volna még egyszer, akkor tíz) év múlva tudtuk volna meg, mi is történt, úgy, ahogy Iohannis repüléseinek költségeit is csak most teregették ki a nyilvánosság elé (csak a második mandátuma alatt 15 millió euróért béreltek neki repülőt).
Egy másik influenszer, akinek a házát átkutatták (Alin Borcan), megpróbált védekezni a házkutatáskor, és egy légpuskával hadonászott egy szál gatyában az utcán. Nem lőtt le senkit, őt viszont megbüntették ötezer lejre.
A Makaveli becenevű véleményvezér korábban az S. O. S. pártban volt tanácsadó, majd a szenátus alkalmazottja lett, aki kétórás programmal tevékenykedett „személyes küldöncként”. Ha Georgescu nyert volna, biztos legalább nyolc órára alkalmazzák majd, valami jobb beosztásban.
Különben a parlamentben dolgozóknak igen kicsi lehet a fizetése, mert az elnökjelölt Crin Antonescu is megmondta, hogy „nem természetes, hogy a parlamenti képviselőket és minisztereket, polgármestereket úgy fizesd, mint a pincéreket, arra számítva, hogy itt-ott leesik még nekik valami”.
Valószínű a parlamentbeli alacsony fizetések miatt alacsony az ottani étkezdében a pincérek és a konyhai alkalmazottak javadalmazása is, akik aztán a munkát is a fizetésnek megfelelően végzik. Rossz fizetés, rossz munka. Kimentek a fogyasztóvédők és mi mindent találtak ott: újrafagyasztott, lejárt szavatosságú élelmiszereket, koszt, piszkot, bogarat... Olyasmit, amit látunk néha a tévében, ha lerobbant vendéglőkön ütnek rajta a felügyelők. De itt legalább az ételek olcsók, bár a lejárt szavatosságú (s ettől olcsó) húsnak bizony alighanem elég híg a leve.
Fotó: pexels.com