Meghirdette Kovászna Megye Tanácsa a civil szervezeteknek és egyházaknak szóló pályázati kiírásokat, az erre vonatkozó tanácshatározatokat múlt szerdai ülésén fogadták el a megyei képviselő-testület tagjai. Tekintettel arra, hogy idén A gyermekek évét hirdették meg, így több pályázati keretösszeget egynegyedével megnövelt az önkormányzat. Az érdekeltek április 11-én 12 óráig nyújthatják be a pályázati iratcsomókat.
Amint az a testületi ülésen elhangzott, idén 3,45 millió lejes pályázati keretet hagytak jóvá az egyházak és civil szervezetek számára. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a határozat elfogadását megelőzően rámutatott, hogy a gyerekek évében 25 százalékkal növelték a művelődési, szabadidős programok, valamint az ifjúsági szervezetek számára kiírt pályázati keretösszegeket. Az ifjúsági alapra 250 ezer lejt, a vidéki sportélet támogatására 200 ezer lejt különítettek el. Az elnök továbbá elmondta, hogy ebben az évben is kétmillió lejes pályázati keretük lesz az egyházaknak, de most a gyerekeket célzó programjaikra is kérhetnek támogatást, így például táboroztatásra. A szabadidős és kulturális tevékenységek támogatási kerete egymillió lej, illetve szintén ugyanennyi a keretösszeg a szociális szolgáltatásokat biztosító civil szervezeteknek szánt támogatások esetében – jelentette be a testület vezetője. Tamás Sándor szerint évente közel hatszáz pályázatot nyújtanak be a civil szervezetek, egyházak, sportegyesületek.
A megyei önkormányzat közzé is tette a kiírást, eszerint április 11-ig várják a támogatási kéréseket, a később beérkező pályázatokat nem veszik figyelembe. A pályázatok kiértékelési, elbírálási időszaka április 14. – május 9. Az elbírálási, kiértékelési szabályok a megyei önkormányzat honlapján fellelhetők. Az érdekeltek Kovászna Megye Tanácsa oktatási, művelődési, egészségügyi és civil szervezetekért felelős szakirodájánál érdeklődhetnek személyesen vagy a 0267 313 335-ös telefonszámon, vagy a proiecte@kvmt.ro elektronikus postacímen.