Nyílt nap a rendőrségenA közlekedés biztonságáért

2025. március 25., kedd, Közélet

Nyílt napot tartott új székhelyén a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap abból az alkalomból, hogy ma ünneplik a Román Rendőrség napját. Bemutatták a közlekedésrendészek új, korszerű felszereléseit, a gyerekeknek számos ismeretterjesztő és oktató játékot szerveztek.

  • Gyerekek a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság új székháza előtt. Fotó: Szekeres Attila
    Gyerekek a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság új székháza előtt. Fotó: Szekeres Attila

A Román Rendőrség napját annak emlékére ünneplik, hogy 1822-ben Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Havasalföld fejedelme, Grigore Dimitrie Ghica egységzászlót adományozott a korabeli rendfenntartó egységnek, a zászlón Gábriel főangyal a szeplőtelen fogantatás hírét mondja el Máriának.

 

Új székházban

A Kovászna megyei rendőrség új székházát még 2008 elején kezdték építeni, akkor úgy tervezték, 2011 márciusában átadják, ám csak mostanra fejezték be. Úgy tartják, ez Románia legkorszerűbb rendőrségi székháza. A sajtó képviselőinek megmutattak néhány termet: három szintről a létező ötből, ám azok közül is csak néhány helyen volt megengedett a fényképezés. A földszinten közönségszolgálati hivatalok, a legfelső szinten a bűnügyi és gazdasági rendőrség irodái, kihallgatótermei találhatók. Utóbbiak olyanok, mint amilyeneket az amerikai krimikben látni. A székházat már január óta birtokba vették, de még nem avatták fel.

 

Gyermekfoglalkozások

Szervezetten érkeztek iskolai osztályok és óvodai csoportok is az udvaron felállított különböző tájékoztató standokhoz, ahol az iskolabiztonsági, állatvédelmi és bűnmegelőzési osztályok munkatársai mutatták be tevékenységeiket. A közlekedésrendészet és a bűnügyi rendőrség képviselői felszereléseiket is közszemlére tették, bemutatták az ujjlenyomatvételt is. Több terápiás kutyát is a gyerekek közé vezettek, azok is nagy érdeklődésnek örvendtek. A rend­őrök édességet is osztottak.

 

Korszerű eszközök segítik a munkát

A közlekedésbiztonság állandó prioritást jelent a rendőrök számára – mondotta Alin Pahonțu megyei főkapitány, aki a közlekedésrendészetért felelelős helyettesével, Mihaela Nițuval és a megyei forgalmi osztály vezetőjével, Ramona Cozmával közösen fogadta a sajtó képviselőit. Utóbbi munkatársával, Sorin Cepoiu főfelügyelővel együtt mutatta be a közlekedésrendészet korszerű eszközeit. Ezek a berendezések nem csak technológiai fejlődést jelentenek, hanem befektetést is a közlekedés biztonságába, mondotta a parancsnok. Hozzátette, a felszerelést részben európai uniós alapokból maguk vásárolták, továbbá az országos rendőr-főkapitányságtól is kaptak, de Kovászna Megye Tanácsa is hozzájárult az eszközbeszerzéshez.

 

 

Tabletek és mobil nyomtatók

Minden terepező közlekedésrendészeti egységet elláttak különleges tabletekkel, melyekkel a Román Rendőrség adatbázisaiban végezhetők ellenőrzések, valamint kiállíthatók a forgalmi szabálysértésekről és bírságokról szóló jegyzőkönyvek, melyek a szintén a forgalmista felszerelését képező mobil nyomtatóval ki is nyomtathatók.

Egyelőre a községi őrsök forgalmistáit még nem szerelték fel hasonló eszközökkel, de az is következik, mondotta a parancsnok.

 

Alkoholszondák és drogtesztek

A közlekedésrendészeket korszerű alkoholszondákkal és drogtesztelő készülékekkel is ellátták. Előbbiek a kilélegzett levegőben lévő alkohol koncentrációját határozzák meg. Amennyiben a műszer 0,4 mg/l vagy annál nagyobb értéket mutat, a járművezetőt kórházba szállítják mintavételre. Lapunk érdeklődésére elmondták, 25 új szondát kaptak, így a régebbiekkel együtt 50-nel rendelkeznek. A drogtesztek olyan hitelesített technikai eszközök, amelyek a pszichoaktív anyagoknak a szervezetben való jelenlétét mutatják ki. Összesen nyolcféle szert ismernek fel. A rend­őrök nyálmintát vesznek, azt behelyezik a tesztelőgépbe, amely 8 percen belül eredményt jelez.

 

Lézeres sebességmérő kamerák

Látható volt a rendőrség új, úgynevezett pisztolyradarja, az LTI 20/20 TruCAM® II típusú közlekedési sebességmérő berendezés, melyet a létező legmodernebbként mutattak be. Ez egyesíti a videokamera, a digitális fényképezőgép és a lézeres sebességmérő készülék funkcióit. 1200 m távolságig képes mérni, és fél másodperc alatt rögzíteni az adatokat. A készülék felismeri az autókba szerelt radardetektorokat, ám azok nem képesek emezt érzékelni. A megyei rendőrség 13 ilyen készüléket kapott, ezeket bárhol elhelyezhetik, ahol a forgalom megkívánja, vagy tapasztalat szerint balesetveszélyes az útszakasz.

Lapunk érdeklődésére elmondták, akár 3–4 készüléket is elhelyeznek lépcsőzetesen egyazon útszakaszon, sőt, a Hargita, Brassó, Bákó és Buzău megyei kollégákkal is együttműködnek, a folytatólagos szakaszon ők is kihelyezik készülékeiket.

 

 

E-sigur rendszer

Március 1-től a rendszer az egész ország területén működik, így Kovászna megyében is. A járművezetőket a mobil kamerák által rögzített képek alapján büntethetik meg, anélkül, hogy a forgalomban megállítanák őket, a bírságokat postai úton küldik el a szabálysértő lakcímére. A kamerákat balesetveszélyes területeken, háromlábú állványokon – mint mondták – jól látható helyen állítják fel.

A felvételeket elemzik, és miután azonosították a vétkes járművezetőt, büntetést szabnak ki az észlelt szabálysértésekért.

 

Helikopteres megfigyelés

A rendőrségen elmondták, hogy a Belügyminisztérium Légügyi Felügyelőségének helikopterei segítségével rendszeresen ellenőrzik a közúti forgalmat, dokumentálják az esetleges közlekedési szabálysértéseket. A rögzített felvételeket továbbítják a közlekedésrendészet munkatársainak, akik rövid időn belül intézkedhetnek.

 

FARO szkenner

A lézerrendszerrel ellátott eszköz 360 fokos pásztázásra képes, rögzít mindent – nyomokat és tárgyi bizonyítékokat – a helyszínelés környékén, kiszűrve az emberi hibákat. Ezzel a technológiával a közúti baleset rekonstruálható.

 

Tüskecsíkok

A tüskecsík olyan hordozható technikai eszköz, amely a mozgó gépjárművek erőszakos megállítására használható. A tüskék kiszúrják a jármű gumiabroncsát, anélkül, hogy az elrobbanna. A jármű – típusától és sebességétől függően – 20–30 másodperc múlva megállásra kényszerül.

A bemutatott felszerelés és az intézkedések célja, hogy hozzájáruljanak a balesetek számának csökkentéséhez, a közúti közlekedés biztonságához, szögezték le a rendőrök.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 828
szavazógép
2025-03-25: Közélet - Nagy D. István:

Pályázhatnak a civilek, egyházak, sportegyesületek (Kovászna Megye Tanácsa)

Meghirdette Kovászna Megye Tanácsa a civil szervezeteknek és egyházaknak szóló pályázati kiírásokat, az erre vonatkozó tanácshatározatokat múlt szerdai ülésén fogadták el a megyei képviselő-testület tagjai. Tekintettel arra, hogy idén A gyermekek évét hirdették meg, így több pályázati keretösszeget egynegyedével megnövelt az önkormányzat. Az érdekeltek április 11-én 12 óráig nyújthatják be a pályázati iratcsomókat.
2025-03-25: Máról holnapra - Mózes László:

Akiknek fontos, hogy jól menjenek a dolgok

A magyar kormány számára fontos, hogy jól menjenek a dolgok Romániában, ezen belül Erdélyben, ahol nagy számban élnek magyarok, ezért támogatja az itteni beruházásokat – jelentette ki Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium parlamenti államtitkára Kerelőszentpálon, egy olyan tekintélyes logisztikai hűtőraktár avatási rendezvényén, melynek megvalósítását a magyar kormány támogatta.