Méltatlanul elfeledve

A korabeli magyar feljegyzések megsemmisülése miatt a 12. század, amelyre III. Béla uralkodása is esett, a leginkább forrásszegény korszaka az Árpád-kornak. Ennek következtében az évszázadok során a király és országlása olyannyira elfelejtődött, hogy személyét a fontos uralkodóinkat megjelenítő budapesti millenniumi emlékmű szobrai közül is kifelejtették. Történt ez annak ellenére, hogy közvetlen utódai – fia, Imre és unokája, IV. Béla –, megbecsülésük jeléül a nagy jelzővel illették okleveleikben. Nem véletlenül, hiszen tekintélye, kapcsolatrendszere, diplomáciai érzéke, reformjai, intézkedései és tettei Magyarországot Európa legfontosabb államai közé emelték. Megérdemelné tehát, hogy utódai gyakorlatát visszavezetve a Nagy előnévvel megtisztelve, ismét kiemeljük a Béla keresztnevet viselő uralkodóink közül.
 

A nagy uralkodó

III. Béla (Esztergom, 1148 körül – Székesfehérvár, 1196) Magyarország, Dalmácia, Horvátország és Ráma királya volt 1172 és 1196 között. Apja II. Géza király (II. Vak Béla király fia), anyja Eufrozina királyné (I. Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem leánya). Első felesége Châtillon Anna, második felesége Capet Margit. Korának egyik leggazdagabb európai uralkodójaként tartották számon, aki Bizánccal és a nyugati hatalmakkal egyaránt jó kapcsolatokat ápolt. A hagyomány az ő nevéhez köti a középkori Magyar Királyság egyik legsikeresebb korszakát.

Az előadó rámutatott, hogy III. Béla alakját Baják László történész, szakmuzeológus rajzolta meg és életművét is ő rekonstruálta néhány eredeti, valamint pár tucat lemásolt és kivonatolt oklevélből, illetve töredékes külföldi forrásból. Kutatásainak eredményét Magnus Bela Rex – III. „Nagy” Béla király és kora című kötetében gyűjtötte össze, rakta időrendbe és tette közkinccsé a trónra lépésének 850. évfordulója alkalmából (2022).

A könyv fülszövegében többek között ez olvasható: „III. Béla az Árpád-kori magyar történelem egyik legkiválóbb, legképzettebb, ugyanakkor legkevésbé ismert királya volt, aki a középkor leghatalmasabb birodalmai – Komnénosz Manuél bizánci császár és Barbarossa Frigyes német-római császár – között egyensúlyozva, a második invesztitúraháború (harc a világi, valamint egyházi hatalom között sz. m.) és a harmadik keresztes háború viharai között is képes volt a Magyar Királyságot Európa leggazdagabb és legtekintélyesebb államai közé emelni. A közismert érdemei mellett – újjászervezte a királyi kancelláriát, szentté avattatta I. László királyt – a legnagyobb teljesítménye talán az, hogy a korban szokatlan módon 24 évi uralkodása alatt megőrizte és biztosította az ország belső békéjét és nyugalmát. A 12. század végére Magyarország nemcsak a távolsági kereskedelem egyik központjává, de a kelet, a nyugat és a dél kultúrájának fontos találkozóhelyévé is vált.”

III. Béla ábrázolása a Képes Krónikában. Forrás: Wikipedia

Trónra kerülése

Egy diplomáciai megállapodás következtében kilenc esztendőt töltött a bizánci császár udvarában, ahol eljegyezte I. Manuél leányát. Ezzel Alexiosz néven a fiúgyermeket nélkülöző uralkodó trónjának várományosává, rangban a birodalom második emberévé lépett elő. Nem véletlenül, hiszen a császár édesanyja I. Szent László magyar király lánya, Piroska volt. Később azonban, miután I. Manuélnek a második feleségétől fiúgyermeke született, Béla-Alexiosz jegyességét felbontották, s nem lett keletrómai császár a magyar királyi hercegből. Az időközben megüresedett magyar trónt viszont a főurak Bélának ajánlották fel, akinek a megkoronázását a bizánci császár is támogatta és a szövetségüket megpecsételendő saját sógornőjét adta férjhez hozzá.
 

Uralkodásának gyümölcsei

III. Béla szigorú intézkedéseivel visszaállította a törvényes rendet és közbiztonságot, megállítván a hanyatlást. Így kibontakozhatott, fellendülhetett az árutermelés és a kereskedelem, kezdetét vehette a szellemi és anyagi gyarapodás. Az ország rég nem tapasztalt fejlődésnek és virágzásnak indult, amelynek eredményeként jövedelme évi 23 tonna ezüstre növekedett, messze megelőzvén a 17 tonnával második helyre szorult francia és 9 tonnával harmadik angol uralkodót. A magyar király Európa leggazdagabb koronás főjévé lépett elő.

Elrendelte (1181), hogy minden eléje kerülő és jelenlétében megvitatott ügyről készítsenek jegyzőkönyvet, így hozzá fűződik a magyarországi hivatalos írásbeliség kezdete. Nevéhez kötődik a királyi udvar működésének hatékonyabbá tétele is a papságot tömörítő királyi kápolna és a királyi kancellária szétválasztásával. Az utóbbin párizsi egyetemen tanult jegyzők és írnokok rögzítették az okleveleket a kancellár irányításával. Különböző tisztségek létrehozásával biztosította az egyházi méltóságok és főnemesek államvezetésben való fokozott részvételét, ezáltal pedig az uralkodó iránti hűségüket.

Öt új monostor építésével (Egres, Pásztó, Pilis, Szentgotthárd és Zirc) elősegítette a közösség és egyház érdekében munkálkodó, a lelki és szellemi művelődésben egyaránt fontos szerepet játszó ciszterci rend magyarországi megtelepedését. Iskolákat alapított és a jó képességű diákokat saját költségén, külföldi egyetemeken taníttatta, ahonnan tudással felvértezve, hazatérvén, a nép nevelői és a kultúra terjesztői lettek.

Neki köszönhető a királyi címer Európában másodikként történő bevezetése Magyarországon. Jelenlegi címerünk két fontos eleme, az árpádsávoknak nevezett, vörössel és fehérrel (a heraldikában ezüsttel) vágott mezők és a világi, valamint szakrális hatalmat jelképező kettős kereszt használata is tőle eredeztethető, bár utóbbit ő még nem címerként, hanem diadalhozó jelvényként használta.

Josef Kriehuber színezett litográfiája (1828). Forrás: Wikipedia 

Földi maradványai

Nagy (III.) Béla székesfehérvári nyughelye csodával határos módon érintetlenül vészelte át a tatárjárást és török dúlást. Érdy János általi 1848-as feltárása során az uralkodó és első felesége, Antiochiai Anna, nagyapja, II. (Vak) Béla és még két azonosítatlan személy földi maradványain kívül halotti koronáját, kardját és jogarát, egy ereklyetartó mellkeresztet, egy körmeneti keresztet, gyűrűt, karperecet, valamint sarkantyúkat is találtak benne. A Mátyás-templomba 1898-ban átköltöztetett és 2013-ban újból megnyitott sírjában található csontmaradványok archeogenetikai elemzése minden kétséget kizárva igazolta, hogy valóban őt helyezték ott örök nyugalomra.

Benedek Elek szerint a „hatalmas termetű, szép ábrázatú” Béla „mindenképpen királynak termett ember volt. Nagy műveltségével, igaz magyarságával, melyet nem rontott meg az idegen levegő, országa, népe javára való lelkes munkásságával meghódította a nemzet szeretetét.”

Véleményét részben a III. keresztes hadjáratot vezető és 1189 nyarán hadaival Magyarországon is átvonuló Barbarossa Frigyes német-római császár kíséretében utazó Richárd londoni kanonok által lejegyzettekre alapozza, aki az esztergomi királyi palotában találkozott III. Bélával. „Ezt a férfiút a természet sokféle adománnyal halmozta el. Termete magas” (megtalált csontvázának hossza 190 cm), „arca nemes, és ha más egyébbel nem is rendelkeznék, pusztán uralkodói tekintetének előkelősége alapján a legméltóbbnak lehetne tartani a királyságra. Krisztus seregét vendégszeretően fogadta.” Megállapításuk valós voltát a nagy király tudományos módszerekkel elvégzett arcrekonstrukciója is alátámasztja.   

A III. Béla sírjához zarándokolók zöméhez felsorakozva Bálint Huba megjegyezte, hogy hozzávetőlegesen tíz perc ott tartózkodás után egy nagyon kifinomult és éppen ezért különleges energiaáramlás tapasztalható. Hatására időlegesen minden rossz eltűnt a tudatából, illetve lelkéből, és csak a szép maradt. Éppen ezért évente több alkalommal is visszatér oda feltöltődni.