Mi, hol, mikor

2009. március 4., szerda, Mi, hol, mikor?
Színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A csoda ― Játék Tamásival két részben, az Énekes madár című színjáték alapján felújított előadását (rendezte: Bocsárdi László) a nagyteremben ma 19 órától szabadelőadáson (minden jegy elkelt!, következő előadás március 15-én), csütörtökön 18 órától a Kós Károly-bérleteseknek mutatja be.

A színház pénztáránál árusítják a bérleteket a Reflex Fesztiválra (ezen a héten csak a bérleteket!). Áruk: 170 és 130 lej. A pénztár nyitvatartási rendje: szerdán és csütörtökön 11—14, pénteken 11—13 óráig. A szervezőiroda telefonon is elérhető: 0267 312 104, 0728 083 336, 0745 589 214.

Zene

A kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében ma 21 órától dzsesszest a K. L. B. Trióval: Kaltenecker Zsolt, Borlai Ger-gő és Lukács Péter.

Mikimanó

A kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében csütörtökön 18 órától tartják az óvodások Mikimanó énekversenyének döntőjét, amelybe az előválogatás után húsz gyermek jutott be. A döntőn fellép a Kézdivá­sárhelyi Tanulók Klubjának kicsi táncos és zenés csoportja is, ők szórakoztatják a közönséget, amíg a zsűri meghozza döntését. Belépti díj: 3 lej.

Röviden

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház Holló Ernő Sajtóklubjának meghívottjai ma 19 órától a Sláger Rádió társszerkesztői: Kovács Zsolt és Bíró Blanka. Téma: Mivel jár az, ha az ember rádiózásra adja a fejét? Nemcsak foglalkozás ― szenvedély, hivatás. Házigazda: Matekovics János.

Táncház. Sepsiszentgyörgyön a városi művelődési házban a ma 20 órakor kezdődő táncházban Tőkés Zsolt és párja felcsíki táncokat tanít. Zenél a Háromszék Táncegyüttes zenekara és a Folker üttes. A táncház éjjel egy óráig tart.

Nők Órája. A klub következő rendezvényét csütörtö­kön 16 órától a kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpontban tartják. Az óvodások a Gáll Klára óvónő által összeállított műsorral köszöntik a nőket. Ambrus Ágnes magyar szakos tanfelügyelő előadja Pákolitz István Nem múlik el című versét, Lukács Tímea népdalokat énekel. (d.)

Előadás. Kézdivásárhelyen az Asimcov 12-es udvartér 1. szám alatti termében ma 16 órától dr. Szantner Emma, a szegedi kutatóintézet munkatársa tart előadást A táplálékkiegészítők szerepe és az antioxidánsok fontossága a mindennapi életben témával. A belépés ingyenes.

Kismamaklub. Sepsiszentgyörgyön csütörtökön 10 órától az unitárius templom tanácstermében tartják a találkozót. Házigazda: Kiss Szende Enikő.

A szívbetegek sepsiszentgyörgyi szerevzete csütörtökön 17 órától a megyei kórház étkezdéjében tarja soros találkozóját. Meghívott: dr. Balázsi Levente érsebész.

Nyílt napok a sóbarlangban. A sepsiszentgyörgyi uszoda épületében levő sóbarlangban csütörtöktől vasárnapig naponta 9―21 óráig ingyenes a belépés. Időpont-egyeztetés a 0729 961 667-es és 0267 315 334-es telefonon.

Fogadóóra. Szerkesztősé­günkben ma 13―15 óráig Balogh Klára jogtanácsos várja a jogi tanácsot igénylőket. A tanácsadás ingyenes.

Esős tavasz. A meteorológusok háromhavi középtávú előrejelzése szerint márciusban sokat fog esni az eső, a hőmérséklet viszont az évszaknak megfelelő szinten alakul, kivéve a déli országrészeket, ahol nagyon meleg lesz. Áprilisban általában hideg várható, mifelénk hajnali fagyokra is lehet számítani, délen viszont nagyon meleg időre is van kilátás. Bizonyos országré­szeken, köztük ná­lunk is a megszokottnál több csapadék várható. Májusban kevesebet fog esni, nálunk lesznek fagyos hajnalok.

Képernyő

A Duna Televízió csütörtökön 8.05 órakor sugározza a sepsiszentgyörgyi Zakariás Attila építészről 1998-ban készült portréfilmet.

Lakossági fogadóóra

Az RMDSZ országos parlamenti csoportja csütörtökön 12―13.30 óráig Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében lakossági fogadóórát tart szociális, környezetvédelmi, ifjúsági, egészségügyi, munkaügyi, kisebbségi és egyéb kérdésekben. A jó szervezés végett kérik, előzetesen jelentkezzenek be a 0267 352 552-es telefonon.

Közlekedés

Súlyos baleset. Hétfőn kora délután Kédivásárhelyen egy 57 éves gyalogos nem a kijelölt helyen próbált átmenni az úton, és egy szabályosan haladó gépkocsi elütötte. A gyalogost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. E súlyos baleseten kívül hétfőn a megyében három koccanás ügyében jártak el a közlekedésrendészek, amelyek oka főként a jelzőtáblák figyelmen kívül hagyása volt. Ötvennyolc szabálysértést bírságoltak összesen 6010 lejre.

Ittasan és jogosítvány nélkül. Szombaton éjjel tizenegy órakor az ajtai rendőrök egy baróti közlekedésrendésszel együtt Szárazajtán elkapták B. Imre (30) baróti lakost, akinek nincs jogosítványa, de autót vezetett. Igazoltatáskor a rendőrök italszagot éreztek, de a fiatalember nem volt hajlandó alkoholszondába fújni, sem a kórházba menni vérvételre. Bűnügyi eljárás indult.

(Rendőrségi tájékoztató)

Barátság Kupa

Március elsején a kézdivásárhelyi tekepályán véget ért a Barátság Kupa amatőr tekebajnokság tizennegyedik fordulója. A részletes eredmények: 1. Kézdivásárhelyi Transintex 28 ponttal/22 965 fával, 2. Bodoki Törekvés 22/22 346, 3. Kézdivásárhelyi Bujdosó 22/21 901, 4. Kézdivásárhelyi Nexxon 20/21 373, 5. Kézdivásárhelyi Veteránok 12/21 006, 6. Szentkatolnai Kisgazdák 12/20 922, 7. Hatolykai Forrás 10/20 738, 8. Gelence 8/20 294, 9. Csernátoni Ika 4/19 609, 10. Kézdivásárhelyi Haverok 2/19 859. A 14. forduló legeredményesebb játékosai: Tamás András (Bodok) 360 fával, id. Kiss György (Bujdosó) 354 fával és Péter István (Transintex) 349 fával. A 15. forduló: március 4-én Szentkatolna—Hatolyka, 5-én Csernáton—Veteránok, 6-án Nexxon—Transintex, 7-én Haverok—Bujdosó, 8-án Gelence—Bodok. (Iochom)

Kosárlabda

Ma este fél nyolckor idegenben, a Craiova ellen lép pályára az A-osztályos női kosárlabda-bajnokság 21. fordulójában a Mikes Kelemen Sepsi BC. Mint ismeretes, az ősszel Déri Csaba tanítványai 83—74-re győzték le a Dolj megyei alakulatot. A mérkőzést 19.25 órától élőben közvetíti a Régió Rádió. Az etap rangadóját Aradon játsszák, ahol a helyi ICIM az Alexandriát fogadja. A további mérkőzések: Rapid—Szatmárnémeti, Olimpia—Sportul Studenţesc, Târgovişte—Gyulafehérvár, Jászvásár—Kolozsvár, Govora—Nagyvárad. Az élmezőny: 1. Târgovişte 40 pont, 2. Alexandria 39 p., 3. ICIM Arad 35 p., 4. Sepsi BC 35 p., 5. Govora 33 p... 9. Craiova 29 p. Húsz román bajnoki után a zöld—fehérek játékirányítója — Sharnee Zoll, vezeti a legtöbb gólpasszt adó játékosok rangsorát meccsenkénti 7,11-es átlaggal, míg Kajdacsi Judit találkozónkénti 10,11-es átlaggal a második a legtöbb lepattanót szerzett kosárlabdázók ragsorában.

Minifoci

A kézdivásárhelyi Shot And Go kispályás labdarúgó-bajnokság hét végi eredményei: Korol—Novo 1—23, Valvex—Secuiana 5—4, Perkő—Sasok 8—1, Goldim-Scobar—Polmex 5—1. A rangsor: 1. Goldim-Scobar 33 pont, 2. Nagy Mózes 32 p., 3. Novo 29 p., 4. Valvex (53—51) 17 p., 5. Polmex (49—51) 17 p., 6. Secuiana 16 p., 7. Perkő (25—46) 7 p., 8. Korol (30—91) 7 p., 9. Sasok 4 p. A kővetkező forduló mérkőzései: Nagy Mózes—Polmex, Valvex—Korol, Goldim-Scobar—Sasok, Novo—Secuiana. (józsef)

Olaszország pályázik a rendezésre

Eldőlt, hogy Olaszország nemcsak fontolgatja a jelentkezést a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogáért, hanem ténylegesen be is nyújtja pályázatát. A döntés az olasz sportági szövetség (FIGC) vezetőségének hétfő esti tanácskozásán született meg. Giancarlo Abete, a FIGC elnöke sajtótájékoztatón jelentette be az elhatározást, melyet — amint azt jelezte — a kormánnyal történt egyeztetéseket követően hoztak meg. Az elkötelezettséget jövő hétfőig kell jelezni az európai szövetségnek (UEFA). Mostanáig Franciaország, valamint Svédország és Norvégia közösen jelezte szándékát, míg Skócia és Wales a gazdasági világválságra hivatkozva visszalépett. Az UEFA jövő májusban dönt a helyszínről. Hét év múlva már 24 csapat szerepel a kontinensviadalon, míg a 2012-es lengyel, ukrán közös rendezésű tornán még tizenhat.

Timo Glock a leggyorsabb

Timo Glock, a Toyota német pilótája érte el a legjobb időt a Forma—1-es csapatok hétfői spanyolországi tesztelésén. A Jerez de la Fronterában zajló gyakorláson Glock mögött a lengyel Robert Kubica (BMW) lett a második, a német Nico Rosberg (Williams) pedig a harmadik. Hétfőn sokat esett az eső, a pálya vizes volt, ezért a Ferrari-istálló irányítói úgy döntöttek, kihagyják a tesztet, megvárják, míg jobbra fordul az idő. Eredmények: 1. Timo Glock (német, Toyota) 1:30.979 perc — 89 kör, 2. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:31.327 p — 70, 3. Nico Rosberg (német, Williams) 1:31.451 p — 114.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-03-03: Közélet - x:

Rendőri kísérettel iskolába

A rendőrség pénteken megismételte korábbi akcióját: Sepsiszentgyörgyön, valamint Kézdivásárhelyen iskola környéki bárokban, internetkávézókban diákokat kapott el.
2009-03-04: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, drága jó férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa, testvér, sógor, após, közeli és távoli rokon, az angyalosi
id. PELIGÁN SÁNDOR
életének 80. évében hirtelen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2009. március 5-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra az angyalosi temetőben.
A gyászoló család
4217977