Éppen ezért érthetetlen az a heves bírálatözön, amely az erdélyi magyar társadalomban az RMDSZ-t éri azért, mert egy politikai alku részeként Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson. Ne ragadjunk le most annál a mozzanatnál, hogy a legvehemensebb kritikusok éppen azok, akik novemberben még azt rótták fel Kelemen Hunornak, hogy miért száll versenybe, ha úgysincs esélye. A Crin Antonescu korábbi magyarellenes nyilatkozatait és Kelemen Hunor éles válaszreakcióját pályakezdő ügyészekhez méltó buzgalommal felidézők olyasmit kérnek számon bukaresti politikuson – következetességet, gerincességet, elvszerűséget –, ami nincs, nem volt és valószínűleg nem is lesz a romániai politikai életben.

Idézzük csak fel, hányszor reménykedtünk, és hányszor kellett csalódnunk, hogy aztán nagy kiábrándultságunkban mégis arra kelljen szavaznunk, aki hátat fordított nekünk. Emil Constantinescuban is reménykedtünk – hiába, s nem volt nagy élmény, de mindenki emlékszik rá: a kisebbik rossz elve mentén volt pillanat, amikor Ion Iliescura kellett szavaznia minden felelős magyarnak. Traian Băsescut kétszer is a Cotroceni-palotába segítették a magyarok voksai, hogy aztán Tusványoson az alkotmány első cikkelyét lobogtatva röhögjön szembe mindannyiunkkal. Klaus Iohannisról pedig jobb nem is beszélni: micsoda ügybuzgalommal rohantunk szavazni rá, hogy aztán kiderüljön: minden elődjénél magyargyűlölőbb politikust segítettünk hatalomba.

Tetszik, nem tetszik: magyar érdeket Romániában, Bukarestben csak politikai alkuk révén lehet érvényesíteni, az RMDSZ-t pedig ezen megállapodások eredményességéért lehet számon kérni, nem pedig amiatt, hogy kivel köt megállapodást. Nem az a fő kérdés tehát, hogy mi okból támogatja Crin Antonescut az RMDSZ – nem valószínű, hogy memóriakiesésben szenvedne Kelemen Hunor, és ne emlékezne arra, hogy ő maga hasonlította Vadim Tudorhoz a politikust –, hanem hogy mi célból. Jó lenne egyébként, ha a finoman szólva is vegyes megítélésű Crin Antonescu „dicsérete” helyett az RMDSZ arra törekedne, hogy minél egyszerűbben és közérthetőbben elmagyarázza választóinak, miért van szükség erre a politikai megállapodásra.

Aztán aki akarja, elfogadja ezt az érvelést, aki nem, elutasítja. Egy dolgot azonban igazán nem lenne szabad: holmi köpönyegforgató román politikusokért újabb árkokat ásnunk magyar és magyar között. Arról nem beszélve, hogy már csak azért sem érdemes túl sok energiát áldoznunk egyik vagy másik bukaresti politikus szidalmazásába, mert amilyen hajtűkanyarokat vesz a romániai politikai élet, könnyen megeshet, hogy végül rá kell majd szavaznunk.

Fotó: Albert Levente