Szerencsére már lemondtam arról, hogy oda utazzam, mert a kilencvenes évek végén sikerült családostul vízumot kapnunk, pedig akkor sem volt egyszerű. Különben a nyolcvanas évek végén (1986-tól) egyáltalán nem voltak vízumgondjaink, mert megmondták, hogy senkit a családból nem engednek, még Magyarországra sem. Ha akarunk utazni, menjünk Moldvába, és nézzük meg a kolostorokat – javasolták.

Emlékszem, hogy akkor az amerikai vízum kiváltásához mindenféle jövedelmi, vagyoni helyzetünkről szóló igazolást kellett bemutatni Bukarestben a nagykövetségen. A lányomnak papírt, hogy egyetemista. Az amerikaiak biztosan attól féltek, hogy bűnözni indulunk az Újvilágba. De Németország, amely harcolt a romániaiak szabad utazásáért, szintén vízumot kért 1990 után (amíg be nem vettek az unióba), amiért Nagyszebenben kellett sorban állni egy-két napot tűző napon vagy hidegben. Aztán irány Bukarestbe osztrák tranzitvízumért (ami szintén egy-két napba telt). A legszebb az volt, hogy miután kitört nálunk a nagy demokrácia 1989-ben, és az utazási láz, Svédországba is kellett vízum. Kértünk is, de nem adtak. Persze nem próbálkoztunk illegális beutazással, pedig ott a határon, ahol annyi bevándorlót beengedtek, mi is bejuthattunk volna. Azóta Svédország lakossága a korábbi 10 millióról 12 millióra nőtt. Különben soha nem gondoltam arra, hogy „kinn maradjak”. Pedig 1984-ben, amikor „kinn” jártunk, már valaki meg is nézte a házunkat, abban reménykedve, hogy nem jövünk vissza, és neki pont jó lenne.

Most már nem kívánkozom Amerikába, de sokan vannak, akik szeretnének eljutni az ígéret földjére, ami ezek szerint elég macerás, ráadásul most jött a hideg zuhany, mert a könnyítést elhalasztották, és még azt sem lehet tudni, hogy milyen hosszú időre. A biztatást viszont megkaptuk arra, hogy azokat, akik megsértik az amerikai törvényeket, visszatoloncolják hazájukba vagy büntetőjogi felelősségre vonják. Ezalatt azt érthetik, hogy akik Kanadán, Mexikón keresztül akarnak Amerikába (ki)rándulni, csak menetjegyet vegyenek, mert ha elkapják, visszaküldik, remélhetőleg az Egyesült Államok pénzén. Később finomabban fogalmaztak: „tartsátok tiszteletben a törvényt, és lesznek lehetőségek”. A pálfordulást magyarázván a szélsőségesek azt állítják, hogy a döntés kapcsolatban van az elnökválasztás érvénytelenítésével, belügyminiszterünk szerint azonban a döntést az Egyesült Államok bevándorláspolitikájának változása indokolja. Ideiglenes elnökünk, Ilie Bolojan azt állítja, hogy nincs összefüggés a tavaly novemberi választás és a vízumkötelezettség fenntartás között.

Kelemen Hunor úgy véli, nem nagyon sikerül kommunikálni az Egyesült Államok közigazgatásával politikai szinten. „A román állam hibázott, amikor nem kereste a kapcsolatot a republikánusokkal is” – nyilatkozta. (Azt nem mondta ki, hogy Bukarestben ellenük szurkolt szinte mindenki.)

Bolojan elárulta azt is, hogy a bukaresti hatóságok dolgoznak a párbeszéd kiépítésén. (Sajnos, kevés olyan politikusunk van, aki tudna amerikaiul, angolul sem igen beszélnek.) De azért a húrok pengetésére legalább mintha ráéreztek volna, mert az is elhangzott: „azt hiszem, igaza van J. D. Vance alelnöknek” – mármint abban, így Bolojan, „hogy a demokráciánk nincs a legjobb állapotban, ha ilyen hibrid támadások befolyásolhatják a választásokat”.

Az ilyen intézkedések általában kölcsönösek. Így kérhetnénk mi is, hogy a hozzánk jövő amerikaiak járják végig a vízumszerzési tortúrát, ha ide akarnak utazni. És sokan vannak, már ha csak a Mihail Kogălniceanu amerikai bázist vesszük figyelembe. Fenyegethetnénk azzal Amerikát, hogy minden ide utazót küldjenek el a washingtoni román nagykövetségre vízumért, két napot állni a napon, hátha meggondolják ők is magukat.

Az ideiglenes elnök szerint keresik a kapcsolatot az Egyesült Államokkal. Fotó: Facebook / Ilie Bolojan