A szombati székelyszentmiklósi Farkas Árpád-ünnepségnek több mozzanata is volt. Egyrészt a jelenlevők megemlékeztek születésének évfordulójáról, a költő halála óta eltelt években ugyanis hagyománnyá vált, hogy tisztelői a születése napjához legközelebbi hétvégén gyűlnek össze Székelyszentmiklóson. Másrészt pedig „hivatalosan” is bemutatkozott az újonnan létrehozott emlékegyesület: a tagok és Farkas Árpád-olvasók összefogásával két új objektumot is avatva, emléktáblát a nagyszülői házon és a költő életútját bemutató pannókat a templomkertben. Az ünnepséget a paplak kertjében megtartott szeretetvendégség zárta.
Farkas Árpád 1944. április 3-án látta meg a napvilágot Siménfalván, de már újszülöttként Szentmiklósra „vitték haza” az apai szülőházba, a nagyszülőkhöz. Így vált ez a mintegy negyven házat számláló Nyikó menti falu a felnevelő bölcsővé.
Bálint Sándor, a költő rokona és falustársa már a 2021-es esztendőben megfogadta, hogy a családdal, az unitárius egyházközséggel, a rokonokkal és a tisztelőkkel összefogva intézményes keretet teremt Farkas Árpád utóéletének. Azóta létrejött a Farkas Árpád Emlékegyesület, a múlt évben megszervezett találkozó alkalmával el is hangzott, hogy „közel áll” a hivatalos működéshez. Idén már olyannyira működött a civil szervezet, hogy meghirdethette és le is bonyolíthatta az ünnepi programot.
Az időjárás szombat délelőtt még kedvező volt. Helyiek, elszármazottak, tisztelők érkeztek a faluba. A szerénynek mondható, de jól karbantartott Karsay József Kultúrotthont megtöltötte a közönség, és a kiadott program szerint délkor elkezdődhetett az ünnepség.
Bálint Sándor
Bálint Sándor az egyesület képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket. Mindjárt személyes emlékkel indított: elmondta, hogy általános iskolás korában egy évzáró ünnepségen a Jegenyekör című kötetet kapta jutalmul. Kissé méltatlankodott, hogy „elég jó tanuló lévén” csak ilyen kis méretű könyvet vihetett haza. A magyartanárnője azonban figyelmeztette, hogy nem így van, hiszen ez egy fontos könyv, amely akkor szegődik barátjává, ha olvassa és mondja a benne található verseket. Ez meg is történt: a versek révén ma is képes beazonosítani a „metaforákat”, a faluban, a falu határában ma is fellelhető sziknyos, suvadásos helyszíneket.
A műsor szerves részeként – a felszólalások közti „szünetekben” – a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjai – Kiss Katalin, Máthé Julianna, Vass Erika – jól vagy kevésbé ismert Farkas Árpád-verseket szavaltak, moderátorként pedig Szőcs Hedviga székelykeresztúri magyar szakos tanárnő mutatta be és szólította a közönség elé az előadókat.
Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának első beosztott konzulja diplomataként érkezett, ilyen hivatali minőségében köszöntötte az egybegyűlteket, de azonnal hozzátette, hogy családja háromszéki gyökerű – édesapja az uzoni születésű Beke György (1927–2007) író volt, akinek jóvoltából már gyermekkorában személyesen is megismerkedhetett az egykori Megyei Tükör – a Háromszék napilap jogelődje – szerkesztőivel, újságíróival, akik a sors különleges kegyeként élhették meg pályájuk elején a lapalapítást, a Sepsiszentgyörgyön való meggyökeresedést – nemcsak Farkas Árpád, hanem Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Tömöry Péter, Veress Dániel, Csíki László, Bogdán László és mások pályafutását is nagyban meghatározta az itt létrehozott „szabadabb légkör” –, amely nem a világgá futást, hanem a kivárásos cselekvés lehetőségét kínálta.
Beke Mihály és Zsidó Ferenc
Az uzoni felmenőkkel rendelkező diplomata – Zsidó Ferenc író, költő, a Székelyföld főszerkesztője kérdéseire válaszolva – elmondta, hogy bár idehaza és magyarországi élete során – 1984-ben telepedett át – elsősorban hagyományos módon, papíron alkotó publicistaként, íróként, költőként tartotta számon magát – ifjú titánként még vitába is keveredett Farkas Árpáddal az Alagutak a hóban (1979) című kötete megjelenésekor –, Pesten egy ideig rovata volt az Új Magyarország című napilapnál (amely 1991 és 1997 között működött), de úgy alakult, hogy 1992-től a Magyar Televíziónál (MTVA) helyezkedhetett el, ahol 1998 és 2002 között az Irodalmi és Drámai Szerkesztőségnél dolgozott, Alexa Károly (1945) író, szerkesztő, irodalomtörténész volt a főnöke, aki támogatta annak a különböző művészeket megszólaltató sorozatnak a készítésében, amelyben Farkas Árpádot is megörökíthették. A Farkas Árpád-portréfilm 2001-ben készült. Beke Mihály András ezt a ma már dokumentumértékű videófelvételt is levetítette, amelyben megjelennek a jól ismert szentmiklósi helyszínek, utcák, emberek…
Kovács István püspök
A jelenlegi unitárius püspöknek, Kovács Istvánnak nincsenek a Nyikó mentéhez kapcsolható gyökerei, de elmondta, hogy középiskolás korában megtanulta az Avaron című verset, amellyel akkor versenyt nyert. Fontos versnek tartja, olyan alkotásnak, amellyel Farkas Árpád üzent az anyaországiaknak, hogy vagyunk, itt vagyunk. Ezzel a verssel – és nyilvánvalóan még számos más alkotásával – beépült a Kádár-korszak magyar irodalmába, hírt adva, hogy vagyunk, megteremtve a lehetőséget, megnyitva azt a pászmát, amelyen a Forrás második nemzedéke a határokon túl is bekerült az irodalomkedvelők tudatába. Kovács István azt is elmondta, hogy sepsiszentgyörgyi évei idején személyesen ismerhette a költőt, 2021 februárjában pedig szolgált a temetési szertartásán.
A nagyszülői ház
Emléktábla a nagyszülői házon
A nagyszülői ház ma már nincs a rokonság tulajdonában, de mostani gazdái igényesen felújították, lehetővé tették, hogy utcafronti falán emléktáblát helyezhessenek el. Ezt a táblát Bálint Sándor leplezte le, de előtte a tornácon állva röviden beszélt a költő életútjáról és utóéletéről Beke Mihály András, aztán Farkas Dénes (1942) nyugalmazott unitárius lelkész-esperes szólalt meg.
Dénes bácsi az a rokon, egykori iskolatárs, barát, aki úgymond csecsemő kora óta ismerhette Farkas Árpádot, és 2021. február 10-én részt vehetett a búcsúztatásán is. Többek között egy 2020 karácsonyi élményét osztott meg, amikor unokatestvérétől-barátjától átvehette a Nem ilyen lovat akartam című publicisztikakötetét (KMTG, Budapest, 2020).
Leleplezték az emléktáblát
Ez az elegáns kivitelű és igényes könyv – mintegy 650 oldalon – prózai, esszéjellegű eszmefuttatásokat, tárcákat, jegyzeteket tartalmaz, arra ébreszti rá az olvasót, hogy nem csak a költői termés, hanem az egyéb is rendkívüli értékkel bír. „Jó dolog, hogy erre még életében sor kerülhetett – mondta Farkas Dénes tiszteletes –, de akkor Árpáddal arról is szó esett, hogy jó ez, de hol van az, ami még nem íródott meg?… Ekkor az emberi élet határairól is beszélgettünk, de nem gondolhattuk, hogy ennyire közel a vég. Ezt a dedikációt írta a nekem ajándékozott példányba: Ne siess, Dénes! Sok dolgunk volna még e földön! E vastag könyvbe fele sem fért el a szándékunknak! Ölel öcséd, Farkas Árpád, Sepsiszentgyörgy, 2020 karácsonyán…”
A templomkertben,
ahol az emlékkő áll, s ahol megfogant a költő emlékét őrző tölgyfacsemete, amelyet a költő lányai ültettek el 2022-ben, ezen a napon transzparenseket is avathattak a jelenlevők. A víz- és hőálló kültéri pannókat favázra rögzítették. Létrejöttük – mintegy 15 ezer lejbe kerültek – a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) Fuss neki… programjának köszönhető, pontosabban azoknak a helyi, illetve szentmiklósi kötődésű vagy irodalomkedvelő fiataloknak, akik beneveztek és összegyűjtötték/összefutották ezt a pénzt.
Pannók a templomkertben
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) részéről Szántai János elnök, Kolozsváron született és mai is ott élő író, költő, szerkesztő szólalt fel. Mint elmondta, kamaszkorában imponálni kívánt egy iskolájukban pedagógiai gyakorlatot végző egyetemi hallgató diáklánynak, aki néhány évvel idősebb lévén, fel sem figyelt a szorgalmas tanulóra, aki úgy jelentkezett, hogy esett ki a padból. Megtanult volt jó néhány Farkas Árpád-verset, csak úgy. Egyszer, kétszer, háromszor is magasba emelte a kezét – mígnem a tanárnőnek-lévendő felszólította... A versmondás egy reménytelen szerelemből fakadt, nyilván, az érzelmek viszonzása nem történt meg, ám a Farkas Árpád költészete iránt érzett ragaszkodás benne örökre megmaradt. És ami különleges hangulati gazdagodást hozott: Szántai alkalmi verssel tisztelgett Farkas Árpád emléke előtt az ünnepség végén. Ezt a verset Zsidó Ferenc kérésére írta és a Székelyföld folyóiratban, később egy Farkas Árpád-emlékkötetben fog majd megjelenni.
Megfogant a tölgyfacsemete
A helyiek és az egyesületi tagok hozzáállásának volt köszönhető az a szeretetvendégség, amelyet a Papkertben, illetve az egykori paplakon tartottak, azon a helyen, ahol majd egy következő alkalomkor a Farkas Árpád-emlékszoba avatására gyűlünk majd össze. Talán jövőre ezt is megérhetjük.
Van utóélet. Ez már az. Mert: „…fölsebzett szájjal dúdoltam darabos, szederjes szókat, / zöld lombú igéket, kalapáló szívvel, / mint ki az éjben sírok közt fütyörészget; / de költő nem voltam, költő én nem; / énekeltem csak félelemből a rettenet ellen, / tizenkét sírásó ember verejtékhitével / az együvétartozás ribanc reményével / állva meg itt a Temetődombon, / zúgva szembe a széllel –: / félni kell bátran! S élni. Élni.”
Simó Márton
