Farcádi Botond
Ha Kolozsváron magyarverés ellen tiltakozva vonulnak fel a diákok, akkor baj van. Kolozsvár ugyanis a dicstelen Funar-korszak után a multikulturalizmus, a békés román–magyar együttélés, az európaiság, a fejlődés, a jövő városaként határozza meg magát. Az erdélyi magyar kollektív tudatban Kolozsvár az értelmiséget koncentráló egyetemi városként valamiképpen a haladó szellemiséget, a modernitást jelképezi a konzervatívabb Székelyföldhöz képest.
A magyarverés ennek fényében igazán döbbenetes: éppen a multikulturalizmus bástyájában, a jövő városában történik ilyesmi?
Az esetnek van néhány olyan vetülete, amelyre érdemes jobban odafigyelni. Figyelemre méltó mindenekelőtt a kolozsvári magyar diákszervezetek gyors, határozott reakciója: a fiatalok nem riadtak vissza attól, hogy az érdekérvényesítés sokszor lesajnált módját, az utcai felvonulást választva egyértelműen állást foglaljanak a gyűlölet ellen, s tették ezt oly módon, hogy a helyi románság békés együttélésben érdekelt többségének elismerését, szimpátiáját is elnyerték. Fontos volt a hétvégi kézdivásárhelyi megmozdulás is, hiszen egyrészt a magyar–magyar szolidaritás kifejezése, másrészt pedig rávilágít arra, hogy nem lokális problémáról van szó.
Nem mellékes a kolozsvári eset kontextusa sem. Rögtön ez után Csíkszeredában balhéztak a bukaresti ultrák, a hétvégén pedig bicskanyitogató bírósági ítéletről érkezett hír: elévülés miatt megússzák a felelősségre vonást az úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás azon agresszorai, akik ellen sikerült vádat emelni.
Nem lennénk azonban magyarok, ha az eset kapcsán máris nem alakulna ki éles vita és megosztottság. Vannak ugyanis, akik átlátni vélnek a szitán, és a kampányidőszakkal magyarázzák a magyarellenességet. E narratíva szerint ezek az esetek azt a célt szolgálják, hogy az RMDSZ mozgósítsa választóit. Az érveléssel csak az a baj, hogy az okot és az okozatot keveri, mintha Kelemen Hunor és csapata bujtotta volna föl az ultrákat, hogy véresre verjék a magyarokat, esetleg Tánczos Barna súgta volna a Steaua szurkolóinak, mit és hogyan kell kiabálni. Azok tehát, akik átlátni vélnek a szitán, valójában nem látják a fától az erdőt, és az RMDSZ-szel szembeni ellenérzésüktől vezérelve szemet hunynak a nyilvánvaló és szisztematikus magyarellenesség fölött.
Pedig kampány ide, választás oda, a román társadalom egészét átszövő magyarellenességet nem látni rövidlátásra vall. Mert a kolozsvári magyarveréshez kell a sok büntetlenül hagyott magyarellenes gyalázkodás, amiben vétkesek a bírók, megfigyelők, a labdarúgó-szövetség vezetői, a bukaresti sportsajtó, amely az esetek többségében elhallgatja ezeket. Az úzvölgyi büntetlen erőszakhoz kell a rendfenntartó erők cinkossága, kell az erős kormányzati és titkosszolgálati háttér, kell az igazságszolgáltatás, kell a közigazgatási rendszert átszövő hálózat, szükség van azokra az ortodox papokra, akik a háttérben támogatják a szélsőséges eszméket. És ott egy pártokon átívelő magyarellenesség is: mert ilyen politikusok nem csupán az AUR-ban vagy Șoșoacă pártjában vannak, hanem mindenikben, a magát Európa-barátnak mondókban is – csak utóbbiakban momentán (ki tudja, meddig!) kisebbségben.
Ne áltassuk magunkat tehát azzal, hogy a magyarellenesség csak kampánytéma, amely jól jön a román pártoknak és jól jön az RMDSZ-nek is. Bárcsak így lenne! –, de az elmúlt évek, évtizedek sajnos azt bizonyítják, hogy a román társadalom minden rétegét és legtöbb hatalmi szféráját átszövő jelenségről van szó.
Fotó: Facebook / KMDSZ
