A Székelyek dombján

Szombat reggel, enyhén csípős hideg, bőséges fény. Sepsiszentgyörgyön egy közel százharminc fős csapat tagjai tartanak a vasútállomás felé, vonattal indulnak a sokak számára ismeretlen Kovászna megyei városka, Bodzaforduló környékére. Ott egy könnyű, ám mégis látványos tavaszi séta várja őket, ez a háromszéki kisbakancsosok százhetedik túrája. A 2012 márciusában Gáspár László Zsolt által a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (HEKE) ernyője alatt elindított kirándulássorozat bő évtized alatt valóságos mozgalommá terebélyesedett, havi rendszerességgel útnak indulnak a természetjárást kedvelő családok, szülők és gyermekek egyaránt. Túllépték immár a századik túrát (azt 2023 júniusában szervezték a Remetei-sziklaszorosba, illetve Magyarigen településre), tizenkettedik kisbakancsos élet­évükben járnak, igaz, tavaly szünetet tartottak.

Nagyon vagány újrakezdés volt, múlt évben végig vártam ezt a pillanatot, már nekem is nagyon hiányoztak a kisbakancsos túrák – idézi fel Gáspár László Zsolt azt a januári napot, amikor egyéves kihagyás után ismét közös túrára indultak Tusnádfürdő és Sepsibükszád környékére. Amikor viszont 2025. március 22-én a Bodzaforduló környéki túrára 126 gyermek és felnőtt érkezik a sepsiszentgyörgyi vas­útállomásra, nagyon meglepődik, maga sem hitte, hogy ennyire népszerű lehet ez a könnyű séta. Másodszor indul ebbe a térségbe, tavaly ősszel fedezte fel, és annyira megtetszett neki az ottani táj, hogy már akkor elhatározta, kisbakancsos túrát szervez majd ide, hogy mások is megismerhessék.

Elindul a vonat, és ennyi kiránduló láttán még a kalauz is elcsodálkozik, sőt, még azt is meg kell beszélnie a Bodzaforduló felé tartó szerelvényt kísérő kollégájával, hogy Szászehermányban várják be a Szentgyörgyről érkező kirándulókat, mert a vonat késésben van. Működik, várnak, különben is mindössze két perc lenne az egyik vonat érkezése és a másik indulása között. Átszállnak, majd elindulnak Keresztvár, a Bodza-vidék irányába.

Megérkezés a bodzafordulói vasútállomásra

Az utazó apróságok a vonatablakból feltárulkozó táj mellett láthatnak olyasmit is, amit másképp alig. Például éjszakai műszak után hazautazó, fáradt asszonyokat, akik vonatokat takarítanak, egymással román nyelven beszélgetnek – e térségben Keresztvár kivételével szinte teljes egészében román ajkúak élnek –, ám ha hozzájuk szólnak, magyarul válaszolnak. Visszakérdeznek: ismeri Misit? Nem? És Bélát? Hát hogyhogy nem, hiszen mindketten a szentgyörgyi vasútállomáson dolgoznak? – csodálkozik egyikük. Aztán ők leszállnak, majd a vonat átkattog az ország pillanatnyilag leghosszabb, 4,4 kilométeres alagútján, és már meg is érkeznek Bodzafordulóra. Medencébe zárt kis település, régi és új házakkal, tömbházakkal, görögkeleti templomokkal, lankás, fenyős és kopár dombokkal körülölelve.

A Bodza folyó hídjától indul egy mintegy 9 kilométernyi körtúra, jó rálátással a környékre, meghitt és kedvelhető tájjal. Több tájékoztató tábla is eligazítja az erdőben és szellős téren haladó látogatót, a legmagasabb ponton pedig egy fából épített, zászlós kilátó fogadja a túrázókat. Ez a Székelyek dombja (egykor székely határőr pont lehetett, újabban a helybéliek Piramisnak nevezik, de a híd melletti, kétnyelvű térképen mindkét megnevezés olvasható), innen remek a kilátás a Csukás irányába, de jól látszik a Szilon-havas is. Alapos pihenő, nézelődés után újra útnak indulnak a kisbakancsosok, majd visszasétálnak Bodzafordulóra.

Demeter Melinda Pihe kutyájukkal

Felhők fölött

Jó bemelegítő séta volt, hiányzott már a kisbakancsos túrázás és nagyon örül az újrakezdésnek – értékeli a bodzafordulói túrát Demeter Melinda, aki nem csupán természetközeli életet él, hivatásszerűen foglalkozik növényekkel, hanem barátnőikkel születésnapjaikon is egy-egy közös kirándulással ajándékozzák meg egymást, mert nagyon szeretik a hegyeket. Fia, Sándorka is valósággal belenőtt a természetbe, kis kora óta jóval nagyobb öröm számára szabadban, kertben lenni, kutyákkal rohangálni, fára mászni, mint bent, számítógép előtt gubbasztani. Mintegy évtizede túráznak a kisbakancsos csoporttal, Sándorka még kétéves sem volt, amikor elvitte első kisbakancsos túrájára Sugásfürdő környékére, akkor még háton, hordozóban. Aztán három és fél évesen már megmászta a Keresztény-havast – miután lejöttek, még elment volna játszótérre –, s most, tizenegy és fél esztendősen is szereti a kihívásos, immár kalandosabb és nehezebb túrákat, s azt, hogy ilyenkor barátaival, cimboráival együtt „bandázva” gyalogolhat. Hogy a negyedikes kisfiú ilyenné vált, életformájának köszönheti: nyaranta sok időt töltött édesanyjával egy háromhektáros, „Földnek” becézett tanyaféleségen, ahol Melinda növényeket és zöldséget termesztett, ő pedig folyamatosan rohangált a kis házikó körül, két kutyája „mozgatórugóként” csaholt körülötte. Ahogy a kisfiú cseperedett, ezt a „semmibe” helyezett, nem szokványos életformát kénytelenek voltak feladni, de megmaradt az igénye a mozgás, a természetjárás iránt, miként a kutyákhoz való ragaszkodása is, a mostani bodzafordulói túrán is elkísérte őket barátságos, kék szemű fehér kutyájuk, Pihe.

Pál Tamás

Demeter Melinda nagyon szereti a kisbakancsos túrák rendszerességét, számára biztonságérzetet jelent, ahogy Gáspár László Zsolt túravezetőként mindent alaposan megszervez, neki résztvevőként csupán arra kell figyelnie, hogy időben megérkezzenek az indulás helyszínére. Az is fontos számára, hogy olyan helyekre is eljutnak, ahová magától vagy szűkebb körben már nem mennének el, mindemellett örül a jó társaságnak is. Az érdekesebb kirándulásokat kedveli jobban, meghatározó élményt jelentett a Remetei-sziklaszoros bejárása, ez sokak szerint már extrémnek számított, de az edzettebb gyermekek kifejezetten élvezték, ugyanis volt benne minden: hegy, sziklapárkányos ösvény, patakos szoros bejárása, kapaszkodás a sodronyokon, de jó szívvel emlékszik vissza egy téli túrára a Bucsecs-hegységben. Ez utóbbit a nem megfelelő időjárás miatt többször is el kellett napolni, ám végül olyan lett, „mint a mesében”, megtapasztalhatták, mit jelent a szürke városból a felhők fölé emelkedni, „ragyogó napsütésbe érkezni, kék éggel és fehér paplannal takart, szikrázó tájba”, majd onnan hóban legyalogolni. De több hasonlót is említ, egy tavaszi kirándulást a Fogarasi-havasok krókuszokkal (sáfrányokkal) teli Szombatfalvi-völgybe, egy nyári, többnapos kalandozást Dobrudzsa sziklás, teknősös tájain vagy egy másik, „ott alvós” téli túrát a Bucsecs-hegységbeli Mălăieşti-völgybe, az éjszakát az ottani menedékházban töltötték. Nagyon elégedett az eddigi túraélményekkel, szerinte a két- vagy háromnapos kirándulások varázslatosabbak, több ideig lehetnek együtt, esténként társasjátékkal, közös tevékenységekkel kapcsolódhatnak ki, és nagyon szeretné, hogy még sokáig kitartson a kisbakancsosok közössége, vonzó túrákkal és jó tárasasággal.

Gáspár László Zsolt

Gyermekek nyomában

A kisbakancsosok gyarapodó közössége olyan, mint egy nagy család – vélekedik Pál Tamás –, amiben csak tudnak, segítenek egymásnak. Ők öt-hat éve csatlakoztak a csoporthoz, általában mind a négyen túráznak, felesége, Boróka és két fiúk, Dávid és Máté. Bodzaforduló környékére csak a 12 éves Dávid kísérte el őket, a nagyobbik, 16 esztendős Máté éppen egy hétvégi tanulmányúton volt. Tamás örül, hogy része lehet ennek a folyamatnak, s mindaddig bátorítja fiait is, hogy jöjjenek túrázni, amíg jó kedvvel teszik és jól érzik magukat. De azt is mondogatja, ha majd a fiúk kimaradnak, akkor feleségével kettesben folytatják a kisbakancsosokkal a túrázást. Egyelőre mindannyian nagyon várják a hétvégéket, amikor ismét elindulhat a csapat, annak pedig mérhetetlenül örülnek, hogy a tavalyi kimaradás után újra úton lehetnek. Amikor januárban végre megtört a jég és első alkalommal hegyre indultak, ritka, sejtelmes élmények fogadták a bevállalós kisbakancsosokat, hamisítatlan télben, havas, medvenyomos erdőben barangoltak Tusnádfürdő és Sepsibükszád között, jóval kevesebben ugyan, mint most, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Ellenfényben a Székelyek dombján

Valójában Pál Tamásék gyermekei irányt is mutatnak a szüleiknek: nagyon ragaszkodnak mind a kalandozáshoz, mind a csapathoz, hiszen barátságok szövődtek és örülnek a cimborákkal való találkozásnak, a jókedvű együttlétnek. És általuk mi is megszerettük ezt – nyomatékosítja Tamás. A két legény sokszor szinte ismeretlen gyermekekkel is felszabadultan játszik, társalog, igaz, e könnyedség kialakulását egy másik természetközeli szenvedélyük is segíti, ugyanis apa és két fia szenvedélyes horgászok, rendszeresen járnak a közeli horgásztavakra, sátoroznak, olykor két-három napot is a víz partján töltenek. Megszokták, hogy ott is könnyen ismerkednek, kapcsolatot teremtenek másokkal. Tamás gyermekkora óta imád horgászni, természetközelisége is részben e foglalatosságban gyökerezik, igaz, a cserkészetet is kipróbálta. A természet iránti érdeklődésük állandó: ha nem túráznak és nem is horgásznak, akkor hétvégeken rendszeresen a Rétyi Nyírbe mennek feltöltődni, kikapcsolódni, olykor függőágyaikat kifeszítve pihennek.

Visszatérőben Bodzafordulóra

Újdonság, hogy ebben az esztendőben a kisbakancsosok mindhárom alkalommal vonattal indultak kirándulni. A Pál fiúk szerint a vonatozás is varázslatos, ők akkor ültek először szerelvényre, amikor 2022 októberében Máramarosszigetre tartott a csapat, vasúton, hálókocsiban utazva. Pál Tamás nem csupán az élmények miatt örül e közösség létezésének, hanem azért is, mert minőségi időt tölthet gyermekeivel –  hétköznapokon több időt tölt munkatársaival, mint családtagjaival –, számára ez kiváltképp fontos, miként az is, hogy ilyenkor kiléphetnek a szokásos rohanásból. De a túraélmények is maradandóak: eljuthatott néhány olyan helyre is, amelyek ugyan közeliek, de nem ismerte azokat, mint például az alsórákosi bazaltvidék Smaragd-tava. Ennél is meghatározóbbak azok a tapasztalatok, amelyek semmihez sem hasonlíthatók, ő maga is a Remetei-sziklaszoros helyenként félelmetes, különleges világát idézi fel leggyakrabban, mert az teljesen más volt, mint az addigi túrák, kitörölhetetlen nyomot hagyott benne az ottani keskeny sziklaösvény, a Zergepárkány, a mészkőszurdok a patakkal. Nincs rögzített bakancslistája, olykor gondol a Kárpátok magas csúcsaira, de most annak örül, hogy idén környékbeli hegyekkel, tájakkal ismerkedhetnek...

Gyermekek nézik a tájat a fából épített kilátóból

Hiányzók és újoncok

Mindhárom idei túrán vonatoztak a kisbakancsosok, vasúton ugyanis könnyen meg lehetett közelíteni a helyszínt, de ez nem állandósul, magyarázza Gáspár László Zsolt. Ő gyermekkora óta nagyon szeret vonatozni, bárhová elmenne vasúton, és úgy véli, a mai gyermekek számára kiváltságos, ha vonattal közlekedhetnek, mert kalandos, másképp látszik a táj, alagút, átszállás teszi érdekessé az utazást.

A túrázók körében érzékelhető generációváltás, cserélődés kapcsán megjegyzi, a márciusi túrázók mintegy harmada teljesen új volt, a nagyobb gyermekek el-elmaradoznak. Tizenegy év alatt az eddig kiránduló gyermekek felcseperedtek, lánya, Uzonka is tizenhárom éves, ő is tinédzser korba lépett, más irányba is terelődik a figyelme, érdeklődése és szívesen elmegy máshová is. Ennek ő maga is örvend, hiszen nem szeretné csupán egy úton tartani gyermekét, hanem azt akarja, hogy ismerjen meg minél többet a világból. Gáspár László Zsolt szerint az a legfontosabb, hogy mindez az ő akaratából történjék, fedezze fel mindazt, amire kíváncsi. Szerinte minden más, Uzonkához hasonló korú fiatal, aki túrázni járt, így látja ezt, de az a véleménye, mivel az ő lelkükbe már el van ültetve a természetszeretet magocskája, szinte biztos benne, hogy egy idő után újra túrázni indulnak és tisztelni fogják a természetet. És miközben a gyermekek elmaradnak, helyettük jönnek a szüleik, mert ha egyszer egy felnőtt elkezd túrázni és megszereti azt, nem is hagyja abba. Örvend ennek, hiszen elférnek ők is a kisbakancsos közösségben, mindenkinek van hely...

Csoportkép a Székelyek dombján

Gáspár László Zsolt büszke arra, hogy elindította ezt a túrasorozatot, nagyon szívesen foglalkozik ezzel, mert van foganatja. És noha nem mindenütt kisbakancs-túraként emlegetik, de az Erdélyi Kárpát Egyesület immár több városban – Szatmárnémeti, Kolozsvár, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely – szervez hasonlókat. Számára azért is fontosak ezek a kisbakancsos túrák, mert ő maga is szeret kirándulni, szereti a természetet és másoknak is át kívánja adni ezeket az élményeket. Örül, hogy találkozhat hasonló szemléletű emberekkel, jól el lehet beszélgetni velük, érdekes témákat tudnak feszegetni. A jövőben nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a honismereti kirándulásokra, de magas hegyekbe és külföldre is szeretné elkalauzolni a társaságot. Június végén a délvidéki Óbecsére készülnek, mintegy félszázan vehetnek majd részt ezen a szerbiai túrán, ottani magyar családokkal ismerkednének és a Tisza folyó lenne a kirándulás központja. Ebben az évben ugyanakkor több a háromszéki célpont, mert fontosnak tartja, hogy jól megismerjük azt a térséget is, ahol élünk, fontos, hogy tudjuk, milyen Sepsibükszád, Kommandó vagy Bodok környéke, mind természetjárási, mind kulturális szempontból, a túrázóknak – gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt – illik tudnia, hogy a meglátogatott falunak ki a híres szülöttje.

Vonatra várnak a túrázók Bodzafordulón

Életforma a túrázás

Vége a túrának, vasúti sínek mellett üldögélnek a kisbakancsosok Bodzaforduló végállomásán, majd később Szászhermányban várakoznak. A vasútállomás mellett az úton robognak a járművek, aki csak teheti, autóval jár, de a kisbakancsosok, mind az apróbbak, mind a felnőttek meggyőződhettek arról, mennyi erőteljes élményt, kalandot tartogat egy ilyen egyszerű, szinte banális vonatos kirándulás is. Biztos kilépés a mindennapok mókuskerekéből. Gáspár László Zsolt hosszú ideje életformaként túrázik, lehetőség szerint minden hétvégén útnak indul, és egyelőre nem is gondol arra, hogy abbahagyná a kisbakancsos kirándulások szervezését. Persze, tudja, egyszer befejezi, mert az ő élete is véges, de még hosszú évekig folytatni szeretné, ám annak is örülne, ha majd valaki átvenné tőle a stafétát...