A tavalyi rendhagyó kezdeményezés után, melynek nagy sikere volt mind a közönség, mind az előadók körében, idén újra Sepsiszentgyörgyön mutatják be először a kolozsvári színművészeti egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak vizsgaelőadását, melynek címe: Most már csak az a kérdés… A Pálffy Tibor által rendezett produkció ezúttal kocsmaszínházi előadás, melynek egyik főpróbáját már láthatták a nézők a Bábel Kiskultúrban, de a két hivatalos sepsiszentgyörgyi vizsgaelőadást ma és holnap 19 órától tartják a Tamási Áron Színház színpadára épített játéktérben.
Pálffy Tibor és diákjai ezúttal is a kolozsvári színművészeti egyetemen készítették elő a produkciót, ahogy tavaly Az angyal című előadás esetében is történt. Ezúttal nem a színészosztály valamely tagja alkotta meg a szöveget, hanem a dramaturgia szak ugyancsak harmadéves diákjai, és így az átlagosnál jóval közelebbi kapcsolatba került egymással a két osztály, amíg végül megszületett az előadás végleges szövegkönyve. A teatrológusok minden színészhallgatónak írtak egy külön jelenetet, de kellett valami, ami összefogja a különböző irányba mutató gondolatsort, és így került be a szövegbe Antonin Artaud avantgárd francia drámaíró, költő, színész és színházi rendező Színház és Pestis című esszéje, mely keretbe foglalta a produkciót, és két különböző dimenziót adott neki.
Pálffy Tibor lapunknak elmondta, hogy a Tamási Áron Színházzal való együttműködés nagyszerű lehetőség a kolozsvári színiseknek megismerni egy kőszínház működésének sajátosságait, szerinte nem szerencsés az a helyzet, hogy egy színészosztály ne léphessen igazi színpadra egyszer sem az egyetemi évei alatt. A vezetőtanár és rendező arról is mesélt, hogy ez a produkció egy kollektív alkotófolyamat során született meg: nem végleges szövegkönyvvel kezdték a munkát, hanem egy nyers változatból indultak ki, mely a próbafolyamat végére vált teljessé. Szerinte azért izgalmasak az ilyenfajta előadások, mert nem kell alkalmazkodnia az alkotócsapatnak egy rég megírt drámaszöveghez, hanem azt próbálják megfogalmazni, ami bennük van, amit ők gondolnak a színházról, a világról. Így óhatatlanul is olyan témákat vetnek fel, amelyek korunkat jellemzik. „Nem az a fontos, hogy én hogyan látom a világot, hanem hogy ők, a huszonévesek hogyan látják. A színház akkor tudja igazán megszólítani a mai fiatalokat, ha olyan kérdéseket feszeget, amelyek őket foglalkoztatják” – fogalmazott Pálffy Tibor rendező.
Azért választották a kocsmaszínházi formát, mert az egyetem játszóhelyei meglehetősen lefoglaltak, ugyanakkor ez a forma nagy szabadságot, újszerű játéklehetőségeket ad a színésznek. Továbbá a szöveg struktúrája is támogatja ezt a fajta kötetlenséget, a kocsma olyan hely, ahol sok különböző kérdés, téma megjelenik, találkozik, ütközik egymással, ahol nem egész történetek játszódnak le, inkább csak felvillan egy-egy emberi sors. Kolozsváron a próbateremben elemezték a felmerülő kérdéseket, próbálták véglegesíteni a szöveget és alárendelni azt a helyzeteknek, színészi állapotoknak. Sepsiszentgyörgyön előbb a Bábel Kiskultúrban dolgoztak, mely több napon át próbalehetőséget biztosított számukra, ezért nagyon hálásak a kiskultúrt fenntartó csapatnak. Végül a színház is felszabadított számukra néhány napot a nagyterem színpadára való adaptációra és a két itteni bemutatóra. Kolozsváron a Planetárium Caféban játsszák majd az előadást. A rendező szerint rengeteg önzetlen ember segítette a munkájukat, akik támogatása nélkül nem jöhetett volna létre az előadás.
A produkció elkészítésében Pálffy Tibor rendező közvetlen munkatársai voltak: Stan Lilla Aliz, Gergely Ágnes Renáta és Bencze Tamás szövegírók, egyben dramaturgok, Szőke Zsuzsi és Váradi Tímea jelmeztervezők, Bagoly Melinda (Wunderbar) látványtervező, Bordás Attila koreográfus, illetve Szőcs Botond és Ráduly Zsófia zenészek. Előadják a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmadéves színész szakos hallgatói: Imreh Tamás, Kúti Margit, Kovács Emma, Nagy J. Noémi, Pálfalvi Eneh, Pánczél Kriszta, Róbert Szilárd, Szlivka Mercédesz és Szőcs Noémi.
