Konfirmandusok bizonyságtétele

2025. április 14., hétfő, Közélet

Százhúsz fiatal tett fogadalmat hitéről virágvasárnap a Sepsi Református Egyházmegye több gyülekezetében tartott konfirmációi istentiszteleteken, mindannyaian e jeles alkalommal váltak az egyház teljes jogú tagjaivá.

  • Konfirmálás a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban. Fotó: Albert Levente
    Konfirmálás a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban. Fotó: Albert Levente

Sepsiszentgyörgyön a belvárosi, valamint a szemerjai egyházközségben ünnepelték a konfirmandusokat tegnap, előbbi gyülekezetben 34, utóbbiban 44 fiatal tett bizonyságot hitéről, Bodokon, Zalánban, Illyefalván, Gidófalván, Sepsikőröspatakon, Rétyen és Angyaloson pedig további 42 ifjú vallotta meg hitét – tájékoztatott érdeklődésünkre Dénes Előd, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. Megjegyezte, a vártemplomi gyülekezetben pünkösdvasárnap, a Gyöngyvirág utcaiban pedig május 11-én tartják a konfirmációt.

E jeles eseményt a fiatalok életében kétéves felkészülés előzi meg, Dénes Előd pedig ajándékként tekint erre az időszakra. Mint mondta, az Erdélyben megkeresztelt gyermekek 90 százaléka még konfirmál. „A családok elküldik a gyermekeket, mi meg kihasználjuk ezt az időt, hogy amit lehet, átadjunk nekik” – fogalmazott az esperes. Példaként elmondta: a vártemplomi gyülekezetben, ahol két lelkésztársával együtt szolgál, sok energiát fordítanak arra, hogy a megtanulandó tananyagon túl témakörökre lebontva tanítsák a fiatalokat, és interaktív kátéórákat tartanak. Ugyanakkor közösségben is gondolkodnak, nem csak a gyermekekkel, de a szülőkkel is foglalkoznak közös kátéórák, összerázó alkalmak, más programok révén. Kiemelte, törekszenek arra, hogy a gyermekek, fiatalok jó érzéssel járjanak az egyházi foglalkozásokra, szeressék a kátéórákat, az ifjúsági istentiszteleteket.

Dénes Előd esperes úgy látja, gyülekezeteinkben még erős a konfirmálás hagyománya, ezt pedig nagy lehetőségnek tartja arra, hogy a felkészülés időszakában, „amíg hozzánk járnak a fiatalok, fel tudjuk vértezni őket azzal a tanítással, ami egy egész életre szól” – fogalmazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?




eredmények
szavazatok száma 0
szavazógép
2025-04-14: Máról holnapra - Farkas Réka:

Öngólok és gyomrosok

Egyre érdekesebbé válik a romániai elnökválasztási kampány, és az elmúlt hét meglepetésekben bővelkedett. Nyesik egymást is rendesen a jelöltek, de ezúttal a belső csapások voltak igazán jelentősek: van, akit saját pártja lehetetlenít el, de akad olyan is, aki mérhetetlen gőgjében önmagát ássa alá.
2025-04-14: Közélet - Matekovics János Zoltán:

A mindenséggel mérték magukat (Középiskolás diákok a költészet napján)

Zsúfolásig megtelt a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-terme pénteken délután. Ifjak jöttek, láttak és verset mondtak. Szép példáját láthattuk két háromszéki középiskola, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium együttműködésének. A közös műsor címét – A mindenséggel mérd magad! – József Attila Ars Poetica című verséből kölcsönözték.