Hiszen alig néhány mondat után elmeséli háza történetét, amelynek — bár kívülről nem látszik — néhol közel egy méter vastag kőfala arra utal, hogy nem tegnap építették. Hogy mikor pontosan, nem tudja, bár valamikor a ház falán egy kőtábla két évszámot rögzített: 1432 és 1946. S ama tábla nem tűnt el, csak kevésbé látható helyre, a csatorna mellé tette a legutóbbi javításkor, mert hétszáz esztendőkben aligha gondolkodhatunk. András bátyánk ezért inkább gyanítaná, hogy a négyest hetesnek kell olvasni, s úgy már közelebb állhat a valósághoz a ház építési éve. Mint ahogy az sem kizárt, hogy valamikor a báró révén is egyre gyarapodó reformátusok paplakja, netán iskolája állt itt, az Őrző helyen, vagyis a nemrég épített templom szomszédságában.

A hely- és vallástörténeti kitérő után hamar a mára terelődik a szó. Mert Dobai András, aki magáról azt mondja, hogy hét hónapra született, és hat hónap alatt tanulta életre szóló mesterségét, három gyermeket nevelt fel, s egyiknek sem könnyű a mai világban. Pedig tanulnak (lánya éppen most mesterizik Csíkszeredában), dolgoznak, mégis nehéz egyről a kettőre jutni.

Dobai András mégis a tapasztalt ember derűjével viszonyul a dolgokhoz, van véleménye, és erdőfüleiként nagyon szeret Vargyason élni. S amint mondja, falusfelei is megbecsülik.