Ozsváth Zsuzsa tavaly megjelent második verseskötetét múlt szerdán mutatták be a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. A nagyváradi születésű, végzettsége szerint képzőművész és teatrológus, most Kolozsváron élő szerző beszélgetőtársa Szabó Eszter hírszerkesztő, irodalomnépszerűsítő, az Okulusz Könyvklub vezetője volt.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a szerző a mostani erdélyi magyar költészet nagyon markáns hangja, szövegszöveteiben kiérezhető az egyensúlyteremtés az érdesség és a bársonyosság között, emellett a versek filmszerűsége is megragadó.
Szabó Eszter a kötet szövegszervezésére vonatkozó kérdésére Ozsváth Zsuzsa elmondta, nem tartja magát konceptuális szerzőnek, mindig a megérzéseire és az ösztöneire hagyatkozik. Az előző verseskötete, mely 2020-ban jelent meg Előző részek címmel, egy versfolyam volt, ennek pedig, Balázs Imre József szavait idézve „klasszikus pokoljárás struktúrája van”. A kötet témája az utazás fogalmával ragadható meg. Az utazásban nem az a lényeg, hogy hova érkezel meg, és nem is mindig tudod, hogy hova érkezel, hanem a stációi, amelyeket nyilván az utazás végpontjánál lehet összefoglalni, mert akkor látható egységében. Ebben a könyvben is ez történt. Ozsváth Zsuzsa elkezdett „sakkozni” a szövegekkel, megértette, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, esetenként hogyan oltják ki egymást. A versek négy ciklusba vannak rendezve, ezek az úgynevezett „turistajelek”, mármint a „sáv”, a „kereszt”, a „kör” és a „háromszög”. Ezeknek a turistajeleknek megvan a maguk szimbolikája, hogy az adott ciklus milyen érzetet vagy témát szeretne megmutatni. Az olvasóknak jelzéseket és támpontokat kell adni, és ez a szerzőnek is segítség, mert így sokkal jobban le tudja képezni azt az ívet, amelyet a szövegei bejárnak.
Ozsváth Zsuzsa hajlamos az önreflexióra és az önmarcangolásra, de ezek az útkereséshez hozzátartoznak. Ezeknek a „belső” utaknak vannak minőségei, amiket érdemes feltárni.
Ozsváth Zsuzsa több stílusban szeret alkotni, fontos számára a látvány, a vizualitás, verseibe szeret belevinni „fonák dolgokat”, sajátos csavarokat és utalásokat. Hatnak rá Parti Nagy Lajos, Tolnai Ottó és Kemény István, „szöveglöketet” adnak, ha egy hangulatnak nem találja meg a hangját például. Az est folyamán Ozsváth Zsuzsa felolvasta a Sirató, az Egy ló ügetése, a Dráma és a kötetzáró – Kovács András Ferencnek ajánlott – Öröklátó című versét: „Nincsen nagyság – de van vers meg rím / Egyik kutya, másik eb. / És egy zsugorodó seb / a harmadik, mely költő maga. / Szül.: öröklátó hava.”
