Ha a húsvéti történetet önmagában kellene értelmeznünk, bizonyára hamar rájönnénk, szinte megfejthetetlennek bizonyul. A húsvéti hit azonban nem egyik percről a másikra születik meg bennünk, ahogy a tanítványokban sem egyik napról a másikra született meg. Megtapasztalása hosszú idő és munka eredménye, ami magában foglalja a Jézussal történt események összefüggő értelmezését.

A nagyhét kezdetén Jézus megállt a Jeruzsálem előtti Olajfák hegyén, letekintett a városra és sírni kezdett. Hangos zokogásban tört ki, mert látta, az emberek nem érzékelik az élet áldásait, nem értik, mit jelent Isten jelenvalósága.

Így van ez ma is, amikor el kell siratni, el kell temetni minden történést, amelyben homályos a látásunk, amelyben nem vesszük észre, mi választ el a szenttől. Ez a gyászfolyamat szükséges, hogy bekövetkezhessen a tiszta feltámadás. Elsiratni, elengedni, ami a fáj, hogy megszülethessen a vágy, az álom, a hívás az új iránt, az isteni, a mindig jó iránt. De nehéz ez az út. Az emberi létezés magas szárnyalások és sorsfordító krízisek páratlan összjátéka. Mindkét állapot a lélek más-más berendezkedésére mutat rá. Szárnyaláskor kitágul a horizont, és ábrándos lehetőségek végtelen tárháza kecsegtet. Krízispillanatokban beszűkül a lét. Homály és fájó csend kíséri a bezárkózás pillanatait. Fény és sötétség szembenállása. Hogyan, melyik mellé köteleződünk el? Milyen úton kell végigmennünk?

A mester nagycsütörtök éjszakájának kegyetlen tépelődésében, a fájó agóniában nem új megoldásokat keresett. Amikor végleg egyedül maradt, és senki sem volt, akire támaszkodhatott volna, még kitartóbban kezdett el imádkozni, mint addig, mert tudta, Isten nem hagyja el. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, a felolvasott lukácsi versekben leírt „még kitartóbban” kifejezés görögje, az ektenesteron a teljes Újszövetségben egyedül ezen a helyen fordul elő. Mintha a kifejezés egyetlenegyszeri előfordulása is azt tanúsítaná, hogy Jézusnak az egyetlen, a legutolsó, de egyben a legerősebb kapaszkodója is az Isten szeretetébe vetett hite volt. A görög kifejezés jelentése talán a legerősebben úgy foglalható össze: még tudatosabban. Jézus a krízishelyzetben még tudatosabban tért vissza ahhoz a szokáshoz, az imához, amiről tudta, hogy mindig megsegítheti.

Mi vajon kihez, mihez térünk vissza, ha életünk viharba kerül? Nekünk mi a legtudatosabban megválasztott erőforrásunk? Vajon jó vagy rossz, fény vagy sötétség? Mert jönni fog a nagypénteki sötétség, fájdalom és halál, a nagyszombati csend és üresség, de jönnie kell a feltámadásnak is. Nem testi feltámadásnak, hanem lélek szerinti, eszmék által végbemenő feltámadásnak.

Mert hiába, hogy már nem halljuk Jézust beszélni, érezzük, amint tanítása meggyökerezik saját életünkben. És hiába, hogy nem látjuk az örök élet honába elköltözött szeretteinket, érezzük lelküket, erejüket, ahogy velünk van és megsegít. Mert a halál nem győzi le az örök életet.

Ezt ünnepeljük húsvét ünnepén. Azt az örök életet, amely nem itt, a földön kezdődik, és a halállal nem is ér véget. Azt az örök életet, amelyet szellemi-lelki létformájában kell megragadnunk. Azt az örök életet, amely az Istennel való szeretetközösség reménye, és valahányszor jót teszünk, mi ezt éltetjük tovább. Ezt hirdette Jézus életében, és ezt hirdette halála után is, amikor feltámadt tanítványaiban az ő eszmeisége, és azok továbbvitték az általa tanítottakat. A jóság, tisztaság és szentség nem hal meg, újra és újra feltámad, megmutatkozhat általunk is.

Bár sokszor tűnhet úgy, hogy nem tudunk kikerülni a kilátástalanságból, az előttünk járók kitartása, szeretete, lelke segíthet tudatosítani, hogy ugyanaz az Isten mindannyiunknak atyja, és Ő segít meg mindenkoron. Mert Ő örök, és a bennünk levő lélek is az, aminek megerősítése által erőnk megduzzadhat, és szembe tudunk nézni a halál félelmével, a kilátástalansággal és reménytelenséggel. Aminek segítségével már tudjuk, hogy mi a húsvéti reménység, mi a feltámadás útja az életünkben.

Nagy Norbert sepsiszentgyörgyi unitárius segédlelkész

Képünk illusztráció: a sepsikilyéni unitárius templom falfreskója, amelyen a passió látható részleteiben. Fotó: Furu Árpád