Jézus Krisztus feltámadásának napját együtt ünnepli a keresztény világ idén, a hold állása úgy hozta, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap mind a Gergely-naptár, mind az ortodoxok által az ünnepeket megjelölő Julianus-naptár szerint egy napra esik. Szűkebb hazánkban, Erdélyben egybeesik a „magyar” és „román” húsvét. Történelmi egyházaink főpásztorai ez alkalommal is üzennek a híveknek, a pásztorlevelekből alább közlünk szemelvényeket.
Új élet fakad
„Halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” – mondja a feltámadott Jézus Krisztus a Jelenések könyvében. Ez a húsvét szíve. Jézus Krisztus nemcsak meghalt, hanem feltámadt, és él. Nála van az élet, Ő maga az Élet, nála van a hatalom, Ő maga a Hatalom, hogy kinyissa a halál kapuit, hogy a pokol zárját szétzúzza, és az új életet, az új kezdetet, és ezzel együtt önmagát adja azoknak, akik benne bíznak.
Krisztus halála és feltámadása nem csupán egy múltbeli esemény, hanem ma is hat. Minden évben, amikor nagyböjtben önmagunkba nézünk, és húsvétkor újra átéljük a feltámadás örömét, ennek a kijelentésnek az üzenete valósággá válhat bennünk. Mi, krisztushívők a keresztség szentsége által részesei lettünk ennek a halálnak és ennek a győztes életnek is. Nem csupán tanításról beszélünk – hanem erőről, amely újra és újra felemel. Ma a feltámadott Jézus Krisztus ott áll az ajtónknál, és nála vannak a kulcsok: a megbocsátás, a gyógyulás, a szabadulás, a halál és a pokol kulcsai. Húsvétkor erre a reménységre építjük hitünket: hogy ahol az ember már csak halált és pusztulást lát, ott Isten új életet fakaszt. Ahol mi bezárnánk a szívünket, ott Krisztus kinyitja. Ahol mi nem látunk kiutat, Ő megnyitja az ajtót – mert nála vannak a kulcsok. „Íme egy nyitott ajtót adtam eléd, amit senki sem zárhat be.” (Jel 3,8)
Tárjuk ki szívünket a húsvét csodája előtt, hogy a feltámadott Jézus Krisztus világossága jusson el életünk elrejtett zugaiba is, ahol a félelem és a reménytelenség szokott meghúzódni. Vegyünk részt istentiszteleteinken és az úrvacsora szentségének ajándékozó és áldó közösségében, ahol maga Krisztus gyógyít és új életre hív! Krisztus feltámadt!
Koszta István,
a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökhelyettese
Krisztussal élni
Mi adhat erőt életünkben és halálunk órájában? Szent Pál apostol, aki Jézus Krisztusért fogságban szenved, ezekkel a sorokkal bátorítja és lelkesíti tanítványát, Timóteust, mintegy lelki végrendeletként hagyva rá a legfontosabbat, a Krisztus-követést: „Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele.”
Kikerülhetetlen igazság: mindannyian meg fogunk halni. Mikor? Hogyan? – kit nem foglalkoztat ez a kérdés? Sokan szeretnének áldozatok nélkül eredményhez jutni, lemondások nélkül sikereket elérni, küzdelem és erőfeszítés nélkül célba érkezni. A keresztény ember tudja, hogy ez nem lehetséges. Ha nem haltam meg Krisztussal, nem lehet életem sem Krisztusban. Mit jelent meghalni Krisztussal? Nem jelenti a mi életünk végét, hanem Jézus élete az, ami a halálon túl az Életre vezet minket. Ezért nem lehet új élete annak, aki nem hajlandó meghalni Krisztussal. Nem lehet kikerülni a Golgota keresztjét. Ha nem halok meg a Mesterrel, feltámadni sem tudok nélküle. Ha Jézus példáját követve nem tudok ellenállni a világ csábításainak és kísértéseinek, ha nem tudok meghalni a világnak, hogyan is tudnék feltámadni és élni Krisztussal?
Szent Pál apostol minket is arra bátorít, mint Timóteust, hogy a szenvedések, nehézségek, megpróbáltatások ellenére maradjunk Krisztussal egészen a halálig, mert Ővele élni is fogunk.
Van-e bennünk elhatározás, elszántság, akarat, hogy együtt legyünk Krisztussal a mindennapokban? Akkor, ha kigúnyolnak vagy lenéznek hitünk miatt. Ha megmosolyognak, amikor keresztet vetünk. Ha maradinak tartanak, amiért templomba járunk és szentségekhez járulunk.
Igen, áldozatot jelent Krisztus tanítványának lenni. És ha úgy éreznénk, hogy nem éri meg, hogy nem érdemes, hogy inkább feladnánk, jusson eszünkbe Szent Pál apostol szava: „Ha meghalunk vele, majd élünk is vele”! Jézus Krisztus feltámadása erősítsen meg bennünket abban, hogy a Vele való közösségért, az üdvösségért, az Életért érdemes mindent vállalnunk.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nevében:
Kovács Gergely érsek,
Kerekes László segédpüspök
Az élet ünnepe
A hét első napján Jézus sírját felkereső asszonyok a mester halálát változtathatatlan tényként fogadták el, de amit ott találtak, rávilágított, hogy Isten segítő kezet nyújtott az embernek, az élet ígéretére és valóságára. A húsvét éppen ezért az élet ünnepe. Az angyal megszólalása arra hívta fel a Jézus halálába beletörődő asszonyok figyelmét, hogy Isten végtelen hatalma a halál felett is megmutatkozott, Jézus él.
Jézus feltámadása olyan valóság, mint ahogyan a megfeszítése és halála is az. De az ő halála és feltámadása túlmutat önmagán, hiszen értünk történt. Vállalta helyettünk a halált és feltámadott, hogy nekünk is életünk legyen.
A Krisztus-követők legerősebb eszköze a hit. Hiszünk abban, hogy mindaz, ami húsvét nagyhetén történt, az értünk történt. Hiszünk abban, hogy a feltámadott Krisztus valósága reménnyel tölt el, amit nem vehet el senki mitőlünk, és olyan erővel ruház fel, amely legyőzi a félelmet, legyőzi a bizonytalanságot és háború rémétől való rettegést is.
Az angyal így szólt az asszonyokhoz: ne féljetek! Az Ószövetségből tudjuk, hogy ott, ahol megjelenik Isten, az ember nem állhat meg. Amikor Isten szól, ugyan riadalom támad, de minden megváltozik. Ugyanúgy, ahogyan máskor is történt, Isten üzenete itt sem a halál közelségét jelenti, hanem az élet diadalát. Ott, ahol Isten szól, mindig megváltozik valami. Kimozdít az addigi állapotomból, és ez megrémít. Az erőset gyengévé teszi, és a gyengét megerősíti. A sírt őrző katonák is olyan elesettek voltak, mint az asszonyok, holott fegyverük és megbízásuk mindenki fölé emelte őket. Isten előtt nincs rang, sem tekintély. Akkor, amikor a halálról gondolkodunk, egyformák vagyunk, de akkor is egyformák vagyunk, amikor az Ő Igéjét halljuk és az élet kenyerét kapjuk.
A feltámadás valósága olyan erőt ad, amely segít túllépni e világ kihívásain, Istentől pedig olyan erős hitet kapunk, amely képes legyőzni a legbelsőbb félelmünket, a haláltól való rettegést, és erőt ad arra is, hogy hirdessük, fennhangon mondjuk: az élet reménysége valósággá vált a feltámadt Krisztusban.
Kolumbán Vilmos József,
az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
Veletek maradok
Máté evangéliuma szerint húsvét reggelén két asszony látogat el Jézus sírjához. Próbáljátok meg elképzelni azt az érzést, ami az utolsó zsigerig átjárná az asszonyok egész lényét, ha szó szerint tekintenénk ezt a történetet, melynek elbeszélése szerint a sírhelyet üresen találják. A mellkasi szorítást, a heves szívdobogást, aminek egyszerre része a remény, a félelem, a döbbenet és még ki tudja, hány emberi érzés. És mekkora áldás lenne e hatalmas öröm hírvivőinek lenni, és szaladni, emberfeletti erővel rohanni, és elsőként szólni és mondani, tanítványoknak és mindenkinek, hogy nincs itt, képzeljétek nincs itt, nem fogott ki rajta az emberi gyűlölet, kicsinyhitűség. Feltámadt! Minden bizonnyal szeretnénk azoknak az asszonyoknak a helyében lenni, szemünkkel látni, bizonyosságot venni és tele torokból kiáltani, hogy meggyőződtünk: létezik a feltámadás csodája! De ez a vágyunk valójában nem más, mint Tamás bizonyosság utáni vágya a kézzel fogható bizonyítékok után, a hit törött szárnyú vergődése a konkrétumok között. „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek” – mondta Jézus a kétkedő Tamásnak.
Mi azok lehetünk, akik Jézus tanításának és cselekvő szellemi jelenlétének valóságát tapasztalhatjuk meg életünkben.
A felidézett epizód után Jézus megjelenik a tanítványoknak, és utoljára szól hozzájuk: menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet, mindeközben én végig veletek leszek, a világ végezetéig. Számomra húsvét üzenete ebben az áldott megbízatásban nyer igaz értelmet, amelyben időtlenül visszhangzik az ő szellemi jelenlétének ígérete: Veletek maradok! Ez az az örömhír, amelyet az üres sír mellől hírt vivő asszonyok egész lényét átható szívszorító örömével hirdethetünk: Velünk van! Általunk és közöttünk él tovább az idők végezetéig!
Vigyük a hírt, hogy húsvét ünnepe akkor lesz több, mint háromnapos ünnep, ha ezzel a mindent megváltoztató, megvilágosító felismeréssel megértjük, hogy nekünk mi a küldetésünk benne. Vállalni a ránk bízott tanítást, vinni és osztani tovább az örömhírt azzal a konok kitartással, amivel a tanítványok élték és vitték tovább.
Megosztani az örömhírt, hogy ami Istentől való, győzni fog. Feltámad, ahogy évről évre feltámad körülöttünk a természet. Ahogy feltámad, ami igaz, ami tiszta, amit nem lehet elhallgattatni, még akkor sem, ha látszólag minden az ellenkezőjét mutatja. Elemi erővel szakítani fel a félelem és közömbösség sötét kárpitját, reményt és fényt vinni oda, ahol sötétség uralkodik, mert erről szól Isten végtelen szeretete. Abban a derűben élni és azt kisugározni, hogy van értelme munkánknak, szolgálatunknak és másokért elmondott imádságunknak, mert az idők végezetéig elszakíthatatlanul együtt maradunk Isten ölelésében.
Húsvét ünnepe arra is emlékeztet évről évre, hogy ezen az úton nem vagyunk egyedül: tanítása és példaadása által velünk van az idők végezetéig Jézus, állandó gondviselésével velünk van Isten, a szakadt lelkek foltozásában pedig munkatárssá szegődött felebarátok vannak velünk nap mint nap, csak észre kell venni őket.
Kovács István,
a Magyar Unitárius Egyház püspöke
