Úgy érezték, nincs élet a faluban, semmi nem történik, a fiatalok nagy része elment, városra költözött. Idén végre mozgolódni kezdtek, januárban vízkeresztkor bált tartottak, majd farsangi mulatságot rendeztek, s most, hogy folytatódjék a kezdeti lelkesedés, megszervezték a falunapokat. S bár kezdetben sokan gyanakodva figyelték, mi készülődik, a néhány, még itt lakó fiatal lelkesen és önként jelentkezett, részt vett a szervezésben, munkában. Reggel vállalták az ébresztést, régi hagyományt újítottak fel, végvidék lévén, egykor, amikor az ellenség közeledett, dobbal verték fel a falut. Sikeresen toboroztak, nemcsak az esti buli, az ünnepi műsorok, a gyermekeknek szánt kézműves-foglalkozás vagy a sportrendezvények vonzották a falu lakóit, de sokan összegyűltek a református templomban tartott ökumenikus istentiszteletre, a felújított iskola felszentelésére és a székelykapu-avatásra is. A kétmilliárd régi lejes állami támogatással újjávarázsolt iskola a község egyik legszebb, oktatásra legalkalmasabb épületévé vált ― mondotta Benedek Huszár János polgármester.

Kár azonban, hogy fogytán a gyermek, ma már alig néhány magyar és tíz román óvodás, öt román nyelven tanuló elemista jár ide. Fogy a falu, fogynak a magyarok, s bár még 60 százalékban lakják a falut, tegnap délelőtt az ökumenikus istentiszteleten hangosabb volt a román ima, mint a magyar. Sokan aggódnak a magyar végvár jövőjéért, igen erős a Brassó felől érkező bevándorlás, és halkan jegyezte meg egy helybeli az iskolaudvaron, a több mint száz évvel ezelőtt, a millennium emlékére ültetett hatalmas fák árnyékában: ,,Hiába a felújított iskola, lassan egy magyar gyermek sem jár már ide."

Aldoboly ünnepelt a hét végén, hagyományt szándé­koznak teremteni ― vallotta a másik szervező, Jakab István. Az indulás nehézségein túl vannak, az első rendezvénysorozat jól sikerült, következhet a folytatás. Megtartó, helyben tartó ereje is van az ünnepnek.