Az élelmiszerbolt pénztárosnői rossz passzban vannak ma. Dühüket főként a diákokon vezetik le, akikkel megengedik maguknak, hogy lekezelő módon bánjanak, esetenként indiszkrét megjegyzéseket tegyenek. A hentesáru-részlegen a kiszolgálókat bármilyen szépen is kérnéd, hogy felszeleteljék a szalámidat, nem fogják. Nem tudják használni az ,,ilyen modern gépezeteket".

A teázóba Corina ma már harmadszor lépne be, amikor a pincérlányok ordítva rácsukják az ajtót, majd, szégyenkezve a vendégek előtt, a pult mögött kacarásznak.

A Művészeti Líceum diákjai a délutáni órákat egy jó kis füstöléssel kezdik az iskola bejárata előtt. Hogy a napi stresszoldó hatékonyabb legyen, néhány tanárkolléga is besegít, így együtt, felnőttek és diákok cigarettáznak. Becsengetés után, belépve a kapun, visszaveszik a magukhoz illő státusokat. De nem sokáig, csupán a következő szünetig.

Az egyik vendéglő épp a karácsonyi díszeket rendezi át az aktuális ünnephez, így a csillogó-villogó karácsonyfák helyett szívecskék kísérik a járókelőket a fénymásoló felé.

Parti az El Passóban. Feliratok és körüzenetek a következő szöveggel: pia, cigi, csajok és jó zene. Belépő: 5 RON. És minden belevaló, rendes tagnak és csajnak nyilvánított személy befizet a mennyei bulira, mely, sajnos, mindig ugyanazt adja nekik. És vajon miért? Mert nincs igény másra, nincs igény újra és minőségre. Megelégszik mindenki a szokásos zenekínálattal, mely lehet, hogy nem is változik egyik hétvégéről a másikra.

,,Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy adják meg a kellő tiszteletet alkalmazottjainknak" — kétnyelvű felirat a fénymásolóirodában. Köszönöm szépen a figyelmeztetést, bár úgy érzem, hogy jogtalan ezt kérni tőlünk. Ma pontosan hat percig álltunk egy öreg nénivel a pult előtt, amíg a három elárusító közül az egyik észrevette, hogy már két barátnője ebédreceptjét végighallhattuk, sőt, azt is, ahogyan kipletykálták a negyedik kollégát.

Aláírhatnám: egy pimasz diák feljegyzései, kinek jobb dolga nincs, mint mások dolgába beleütni az orrát. Mégis úgy érzem, erről kell beszélni. Arról, hogy az ilyen apróságoknak vélt esetek sokasága határozza meg a jelenlegi állapotokat, mindenféle szemszögből. Talán az ilyenek miatt találkozom gyakran a kérdő tekintetekkel, hogy ,,Mi ez"? Mit szólhat egy harmadikos gyerek ahhoz, hogy a tanárja licis lányokkal cigarettázik az iskola előtt? De mit szólhat ehhez az iskola igazgatója? És miért nincs panaszkönyv az élelmiszerboltban? Miért elégszik meg mindenki azzal, ami van? Miért nem tudunk inkább kérdezni, mint kibeszélni? Miért fontosabb az, hogy a kirakat szebb legyen, mint az étel minősége? Miért játszatják el velünk minden évben a reklámok, hogy február 14-én szerelmesnek kell lenni? Miért vagány, ha minden hétvégét ugyanúgy tölt el egy fiatal, legyen az ,,cinemás", „sálas" vagy „deszkás"? Miért várjuk mindig az újat, mégsem vagyunk nyitottak rá? Miért védjük az iskolák imázsát, ha úgyis mindenki arról beszél, hogy folyton megbicsaklik a rendszer? Miért lázad az a diák az iskola rendszabályzatáért, mégis minden nagyszünetben cigizik? Miért nevelkedtünk bele a fapofa-kultúrába?

És akkor válasszuk a könnyebbik utat. Inkább tegyük félre ezeket a dolgokat máskorra. Igen, ezek vagyunk, én is elmosolyodom.

,,Sok kérdést már megoldottunk, soha nem volt még ilyen jó dolgunk."

Soós Réka