Amúgy választási beszédként, politikai szónoklatként vagy akár miniszterelnöki szándéknyilatkozatként értelmezhetnénk az elmondottakat. Az államfő a helyzet értékelésében aligha tévedett, azt ugyanis, hogy az államháztartással nagyok a gondok, hónapok óta tudjuk, az sem titok senki előtt, hogy reformra lenne szükség, sőt, azt sem vonja senki kétségbe, hogy csak szigorú pénzügyi megszorítások, takarékosság és szolidaritás révén valósítható meg mindez. Főként, mert eddig a kényelmes parlamenti többséggel rendelkező kormány csak kinyilatkoztatások szintjén beszélt a stabilizációról, strukturális megújulásról, a kicsi, karcsú és hatékony államgépezet megteremtéséről. Arról, sajnos, édeskeveset hallani, mikét kívánják ezt elérni. És az államfő testes beszéde sem tett világosabbá semmit. Szidta az előző kormányt, mindenért őket tette felelőssé, miközben elismerte, hogy pénzügyi-gazdasági világválság áldatlan következményei gyűrűztek be az országba. És korábbi nyilatkozataival ellentétben most azt állította, mindez igen súlyosan és mélyen érinti Romániát meg a románokat, és aligha lesz egyhamar vége. Igaz, a kedélyek megnyugtatásáért megfogalmazta azt is, hogy okos reformokkal akár nyertesként is kikerülhet az ország e súlyos helyzetből. Csak dolgozni kell.

Az államfő szemmel láthatóan hisz abban, hogy az elhangzott, félig őszinte, félig pártatlan, félig a kormány és a koalíció fölé emelkedő szigorú mondataival választókat nyer, s azt reméli, szolidaritásra hivatkozva megszelídíti a kampányígéreteket folyamatosan számon kérő, sztrájkkal fenyegetőző szakszervezeteket, s ami talán fontosabb: lefegyverzi a szemmel láthatóan egyre rakoncátlanabb koalíciós partnert. Tegnap még csak szőrmentén fogalmazta meg kormányával szembeni fenntartásait, de szavaiban benne volt a későbbi nagy letolások és elhatárolódások lehetősége.

Mert Traian Băsescu választásokra készül, s persze, győzni akar. Tegnapi beszéde ékesszóló példája, miként képes szavakból biztonsági övet fonni — önmagának.