A húsmarhaágazat a kettős hasznosítású fajták (lásd szimentáli típusúak) vagy a hústípusú szarvasmarhák tartását jelenti. E hasznosításra az jellemző, hogy a teheneket nem fejik, csak azért tartják őket, hogy borjakat hozzanak a világra, és azokat szoptatással neveljék fel.
Ezért a teheneket anyatehénnek is nevezik. Az ilyen hasznosítási irányban a jövedelem csupán a választott borjú, ami a tej- és a kettős hasznosítású tehenek jövedelméhez képest alacsonyabb értéket jelent. Ebből adódóan az ágazat költségigényes, ami azt jelenti, hogy nem bír el drága beruházásokat és magas költségű tartási megoldásokat. Ezért a húsmarhák elhelyezésének, tartásának, takarmányozásának, szaporításának fontos alapelve, hogy az a lehető legolcsóbb megoldások alkalmazásával történjék.
Megismételjük, hogy a húsmarhatartás technológiájában a következő alágazatokat különböztetjük meg: tehéntartás és borjúnevelés, növendéküsző-nevelés, marhahizlalás és tenyészbikatartás. A tehéntartás és borjúnevelés egy technológiai egységet képez, mivel a borjakat elválasztásukig, vagyis hat-hét hónapos korukig a tehenekkel együtt tartják. E tevékenységet gulyatartásnak vagy húshasznú tehenészetnek is szokták nevezni.
A húshasznú teheneket és borjaikat kötetlenül, nyáron mindenképp legelőn, téli időszakban épületben vagy karámban helyezik el. A megtermékenyítést rendszerint szezonálisan, általában nyári időszakban végzik. A költségek leszorítása végett a mesterséges megtermékenyítés helyett számos telepen a természetes fedeztetést alkalmazzák. A nyári fedeztetések eredményeként a borjazások zöme tavasz elejére esik. A borjakat a hat-hét hónapos szoptatási időszakban anyjukkal együtt tartják, majd a választáskor elkülönítik őket. A húsmarhatartás technológiai folyamatai közül a bemutatott tehéntartás és borjúnevelés tér el leginkább a tej- és kettős hasznosítású tehéntartástól.
A növendéküsző-nevelés az üszőborjak választásától az első borjúzásukig tart. A növendék üszők elhelyezése a tehenekéhez hasonló körülmények között történik, azonban minden esetben indokolt azokat a tehenektől külön tartani. Az üszőnevelés nagymértékben hasonlít az ismert tej- és kettős hasznosítású üszők felnevelésének technológiájához.
A marhahizlalás a borjak választása után kezdődik, és az értékesítésig, vágásig tart. A hizlalás történhet egy vagy két szakaszban, ez utóbbit inkább a tengerentúli országokban alkalmazzák, itt létezik egy extenzívebb előhizlalási és egy intenzív, befejező hizlalási szakasz. Tenyészbikákat általában csak a természetes fedeztetést alkalmazó telepeken tartanak, és csak a termékenyítési időszakban, mintegy 60—90 napig helyezik a tehenek közé. A kedvező vemhesülés érdekében a mesterséges megtermékenyítések esetén is tartanak úgynevezett sepregető tenyészbikákat, hogy az üresen maradókat még az adott szezonban megtermékenyíthessék.
Amint fentebb említettük, a húsmarhatartás az extenzív (külterjes) állattenyésztési ágazatok közé tartozik, olyan értelemben, hogy csak kevés költséget visel el. Semmiképp sem számolhatunk akkora költségekkel, amekkorákat egy tejelőtehenészet elbír. A húsmarha elsősorban legelőn él, és a téli takarmány tekintélyes része is megtermelhető a legelőn, réten. Emellett viszont figyelembe kell venni azt is, hogy mennyi szántóterületre van szükség a takarmánytermesztésre (silókukorica, abrak), és milyen egyéb maradványtermékek értékesíthetők. Ezek közül legfontosabb a szalma és a kukoricaszár.
A tartási költségek között a legfontosabb a takarmány. Köztudottan a legolcsóbb takarmány a legelő. Fontos tehát, hogy minél tovább tartsuk az állatokat a legelőn. Ennek azonban gátat szab az ott termelődött fű mennyisége, a legelő állapota és bizonyos mértékben az időjárás. Nálunk a nagy kiterjedésű legelőkön májustól novemberig lehetne legeltetni kedvező időjárás esetén. Ez így akár 210—240 nap legeltetést is jelent az anyaállatok számára a 120—150 napos téli takarmányozással szemben. Fontos tényező lehet még a maradványtermékek, melléktermékek felhasználása. Ide sorolandó a kukoricaszár (jobb a költségmegtakarítás, ha van lehetőség ennek legeltetésére), a szalma és az apró burgonya.
A költségeket nagymértékben befolyásolja a tartástechnológia intenzitása és a választott fajta is. Kisebbek a költségek, ha faggyúsabb, kisebb élősúlyú fajtát tartunk, és lehetőleg épület nélkül teleltetjük. Természetesen, ilyen olcsóbb tartáshoz többnyire kisebb jövedelem is társul. A munkabér költsége alacsonynak mondható, hiszen egy ember képes akár száz tehénre és a borjakra is felügyelni. Ez a szám még növelhető, ha villanypásztor segítségével legeltetünk. A tartási épület fenntartásának költségei is alacsonyak, hiszen a legegyszerűbb, olcsó fészereket is használhatjuk. De ugyanúgy alkalmazható az épület nélküli tartás is, hiszen amint már többször leírtuk: az állatot nem kell félteni a hidegtől, természetesen, ha megfelelő mozgási tér és megfelelő mennyiségű és minőségű takarmány áll rendelkezésére.
Jövedelem elsősorban a választott és hizlalt borjak összsúlya és értéke. Információink szerint az unióban jelenleg a húshasznú, valamint a kettős hasznosítású és húshasznú fajták keresztezéséből származó, hizlalt bikaborjak felvásárlási ára 2,5 és 2,7 euró közötti. Ilyen magas felvásárlási árra nálunk is van már konkrét példa a pirostarka és valamely húshasznú fajta keresztezéséből származó fiatal borjak esetében. A gond csak annyi, hogy a húságazat jövedelmezősége arányosan nő az elért hizlalási súllyal, vagyis nem szabadna alacsony súlyon túladni az állatokon.
