Tegnap hallottam először, hogy Ausztria felénk eső részén, a mai Burgenlandban, ami tulajdonképpen Nyugat-Magyarország volt, de Trianonban elvették, szóval, ott az elosztrák-elnémetesedett magyar falvakban alig van, vagy nincs gyerek. Üres az iskola, madarak üldögélnek az ablakpárkányokon, a játszóterek építményein.
Hidegrázós a hír s a látvány, még akkor is, ha Magyarországon hasonlóan alakulnak a dolgok. Az igaz, itt, a kormányozatlan országban a gonosz hatalmasak egyszerűen bezárják a kis falusi óvodákat, iskolákat, menjenek a babák, az emberkék vonattal, amivel akarnak, a szomszéd falvakba.
Na, de mit cselekszik az osztrák sógor? Szétkürtöli, itt, Nyugat-Magyarországon (de nehéz kimondani, hiszen már akkorácska ez a gyarmati hon, hogy szinte égtájai sincsenek), jöjjenek át Szombathelyről, Sopronból, Kőszegről a gyermekek tanulni Ausztriába, minden jót megkapnak, és megírják tanterv szerint a magyar nyelvű történelemkönyvet, magyar irodalmat tanítanak nekik, meg nyelvtant, magyarul is tanulnak földrajzot, miegymást, a többit óvatosan német nyelven. Egyszóval betöltik, megtöltik az iskolákat! És lesz igazi s nem műtej, vajas kenyér, kifli tízóraira, lesz, ami köll.
Hogy milyen lesz az a történelemkönyv, nem tudom, de nem is akarok ákációskodni a verőfényben. (A városi ember hátha nem tudja: ákációs, népi, ősrégi szó, akadékoskodót jelent.) Szinte látom — meg is nézem szeptemberben — a kora reggeli diákbuszokat, mennek, jönnek zsivajoson...
És az az érzésem, tetten érem az osztrák sógort! Mert megtörténik, hogy az a gyerek, az a magyarországi, aki ott végzi az elemit, majd a középet, aztán az érettségit, az bizony nem jön vissza Magyarországra, ott megyen egyetemre, szintén jó s jobb körülmények között, tandíjmentesen (nagy szó az itt ma, a gyarmaton), s mi még inkább fogyunk, fogyogatunk.
Ausztriában és szerte Nyugat-Európában csökken a születések száma. Nincs kis- és nagy gyerek, aztán nem lesz hazai dolgozó, hát ki kell találni valamit.
És megint mi húzzuk a kurtát!
Ausztria kitalálta az általa kirobbantott első világháború veszteseként — ide figyelj, magyarság! —, hogy Nyugat-Magyarország, Vas és Zala, Moson megye Ausztria és Bécs éléskamrája, azt nem lehet elvenni! Így, ezzel érvelt többek között Trianon előtt, amikor a legnagyobb vesztes Magyarország lett, Ausztria háborúja után; éppen ő akart a legnagyobbat markolni félholt, ájult hazánkból. Ahogy azt Botlik József történész-doktor (lenne Ő nemzet-doktor is, ha kérnék) végre megírta Nyugat-Magyarország sorsa, 1918—1921 című könyvében (Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2008). Ki is kutatta-írhatta volna meg ezt más, mint a székelyföldi származású Botlik egyetemi tanár?!
Már 1918. november elején — írja — létrehozták Bécsben a Westungarische Kanzleit, a Nyugat-Magyarországi Hivatalt, hogy annak keretei között, irányítása alatt előkészítsék, ha kell, fegyveres csoportokkal is, a 16 000 km2-es terület elcsatolását.
Valóságos hadjáratot kezdtek hivatalokkal, csapatocskákkal a teljes Nyugat-Magyarország ellen, illetve érte, megszerzéséért. Épp olyan hazug, ocsmány módon alakoskodtak a győztesek küszöbein, mint a csehek, románok, szerbek. Hogy nem sikerült egészen a tervük, az részben a maradék magyar csapatok, városparancsnokságok ellenállásán s a nagyhatalmak maradék, pirinyó szégyenérzetén múlott. Ha nem...
Most Csáktornyára, Sopronba, Mosonba, Szombathelyre hívnák-csábítanák mondjuk a Duna—Tisza közéből a kiskunsági magyar gyermekeket iskolába Burgenland-Ausztriába, Kecskemétről.
Semmi rosszat feltételezni egyelőre nincs jogunk, mert annál rosszabb sorsa nem lehet hazai s kisebbségbeli magyar embernek s családjának, mint vagyon most idehaza. Én ezt mondom ezen a ,,rózsaujjú reggelen". Az viszont bizonyos, hogy azok az ott kitanult s kényelemben, emberi módon felnőtt gyermekek, akik majd szeptembertől hazajárnak szüleikhez, szóval, azok nem járnak haza tíz év múlva, csak látogatóba. Osztrákká lesznek, ahogy az elrabolt egykori magyar falvak lakói lettek.
Nincs mit cifrázni, ez így van. Az osztráknak gondja van a jövőre, a népére, országára. Ha kiürül az ország, jő más nép fia belé Ázsiából. Nos, a mai Magyarország kormánya éppen ezt akarja: jöjjön a kínai, akárki, jöjjenek Kubából, a guantanamói nemzetközi börtönből a kiengedett rabok, bűnözők vagy csak kóbor lovagok. Ez itt a helyzet.
És Kőszegtől, Soprontól pár kilométerre az a helyzet, hogy már készen állnak a gyönyörű iskolák, pihenőházacskák a magyar gyerekek számára. És ezt én nem tartom bűnnek az osztrák részéről, hanem előrelátásnak. Építkezésnek.
Emitt, a már jórészt elcsatolt Magyarországon a jelent sem tudjuk uralni s megképzelni, nemhogy a jövendőt... Igen, kell ide ez a három pont, hadd gondolkodjék el ezen, aki akar: mi jő, s meddig még, fentről?
