Kongresszus, első kongresszusa előtt a Magyar Polgári Párt. És: sorsdöntő lépés előtt. Dönteniük kell a párt eminenseinek, hogy mit akarnak. Hogy Szász Jenő árnyékpártjának akarnak-e maradni, vagy felvállalják azt, amiért melléjük állt az ország magyarságának nemzetben gondolkodó, de az RMDSZ megalkuvó, mondhatjuk azt is: kétkulacsos politikája miatt kiábrándult, elcsüggedett része.
Ezek az emberek — magamat is nyugodtan közéjük sorolom — mint a megváltást, úgy várták, vártuk az új érdekképviselet létrejöttét. Úgy vártuk a politikai porondon egy olyan erő létrejöttét, amely nemzetben gondolkodik, s a román ,,nemzetállambeli", szinte reménytelen, kilátástalan helyzetben mégis reményt ad. Reményt ad az elkötelezettségével, reményt ad a harcosságával, a meg nem alkuvásával, bátor kiállásával. Amely nem megélhetési politikusokat, saját érdeküket képviselő, gyenge embereket vonultat fel a küzdőtéren, hanem olyanokat, akik Petőfivel vallják: ,,Hadd vesszen el az élet, ha a becsület marad!", akik mindenek elé helyezik a közösség érdekét, s ha kell, tényleg vállalnak mindent érte. Bár látszólag nem élünk olyan kort, amikor a kökösi híd mellé, a Nyerges-tetőre vagy a segesvári csatatérre lehet menni meghalni, mégis, ha kell, arra is készek, hogy életükkel fizessenek az ügyért. Komoly programot kellene alkotni, mondjuk úgy: harci programot, mert a harcra, a küzdelemre igenis, szükségünk van. Tizenkilenc és fél év után nincs magyar egyetemünk, nincs magyar önálló oktatásunk, nincs anyanyelvhasználati jogunk, egyedülállóan szép és gazdag ,,kőkorszakbeli" nyelvünk, anyanyelvünk a konyhába, a mellékudvarra taszíttatott. Mi, Európa legnagyobb ,,kisebbsége" Európa legtehetetlenebb, magunkat legfeladóbb nemzetrészévé váltunk. Magyar virtus? Bátor, erős kiállás? Igazi hazafiúság? Hol vagytok?! Mi lett veletek? Van helyette egyéni érdekképviselet, konclesés, gyávaság, meghunyászkodás, ki nem állás a porondra (lásd a parlamenti választások idején való meghátrálást), ok a kétségbeesésre, hogy ,,mint pusztul el szép fajunk"!
Nos, kongresszus. Szász Jenő, akiben hajdan annyira bíztunk, az MPP bejegyzése óta azt bizonyította, és csak azt bizonyította, hogy ugyanúgy szereti a hatalmat, mint Markó Béla, s ezért, hogy azt megtartsa, pártján belül mindenre képes volt. Még arra is, hogy az említett Markót és klánját ,,visszaerősítse" hatalmi gőgjében. Nem a pártépítésre, nem az eszmei tisztaságra, választóinak a valós alternatíva felkínálására, nem a küzdőtéren való helytállásra, az igazi megmérettetésre törekedett, hanem csak arra, hogy székét megerősítse. Emiatt belső egyenlőtlenségeket szított, hűségnyilatkozatokat követelt és jutalmazott, s vásári kofává alacsonyította saját személyét. Ma már, sajnos, a többség bohócnak látja őt, akit önmaga érdekén kívül semmi, de semmi nem érdekel, és annak a képviseletén kívül semmire, de semmire nem is képes. Óriási erőfeszítést fejtett ki azért, hogy el tudja érni, nehogy választás, igazi választás legyen március 14-én. Azaz, hogy a párt első kongresszusa ne legyen igazi kongresszus. Mert attól szerfölött fél őurasága! Ugyanő — mert nem tehetségtelen ember, hatalmas kampánya is bizonyítja ezt — ügyet is képviselhetett volna, egységet is szilárdíthatott volna, erősíthetett volna, de bebizonyosodott, az igazi Ügy, a magyar ügy nem az ő ügye. Nem az ő profilja. És ezzel: hitelét elvesztette.
És most? Kongresszus küszöbén állunk. A küldöttek bölcsességén múlik: képesek lesznek-e arra, hogy egy igazi nemzetképviseleti párttá változtassák vissza az MPP-t, s ezzel visszaszerzik eltékozolt hitelüket, vagy Szász Jenő sleppje szerepére alázkodnak.
Gazda József
