Március 15. Gelencén - Iochom István

2009. március 17., kedd, Közélet

Gelencén a magyar forradalom és szabadságharc 161. évfordulója megünneplésére vasárnap délután a Hősök terén került sor, ahol nagyszámú helybeli mellett a község két testvértelepülésének, Nagybánhegyesnek és Balatongyöröknek küldöttei is jelen voltak.

A szegedi III. Honvéd Zászlóalj hagyományőrzői közel tizenöt éve vannak jelen a kézdivásárhelyi és a gelencei rendezvényen. A gelencei, bélafalvi és szegedi hagyományőrző honvédek, élükön a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekarával és a feldíszített két szekéren ülő gelenceiekkel, a műemlék templomtól indultak el, és énekszóval érkeztek a Hősök terére, ahol az ünnepség a magyar himnusz akkordjaira kezdődött.

Szakács Tibor polgármester ünnepi beszédében az összefogást, az együvé tartozást hangsúlyozta, méltatta a 161 évvel ezelőtti eseményeket, és köszöntötte a határon túli vendégeket, nagyszámú falusfelét, majd a Jancsó Benedek Általános Iskola tanulói történelmi-irodalmi összeállítást adtak elő. Ezt követően Bokor Tibor szenátor szólt az egybegyűltekhez, rövid mondandója teljes mértékben politikamentesre sikeredett. A honatya után Bereczi István római katolikus plébános mondott áldást, és a tömeggel együtt a Mi Atyánkat és az Üdvözlégy Máriát. A plébános beszédében a névtelen és ismertebb negyvennyolcas hős asszonyokat méltatta, akiknek jelentős szerepük volt a magyar szabadságharcban. Az 1848/49-es emlékmű megkoszorúzása után a felemelő ünnepség a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Időközben a Nádika-tetőn a lármafát is meggyújtották, melynek lángját a sötétedés után is láthatták a gelenceiek. polgármester ünnepi beszédében az összefogást, az együvé tartozást hangsúlyozta, méltatta a 161 évvel ezelőtti eseményeket, és köszöntötte a határon túli vendégeket, nagyszámú falusfelét, majd a Jancsó Benedek Általános Iskola tanulói történelmi-irodalmi összeállítást adtak elő. Ezt követően szenátor szólt az egybegyűltekhez, rövid mondandója teljes mértékben politikamentesre sikeredett. A honatya után római katolikus plébános mondott áldást, és a tömeggel együtt a Mi Atyánkat és az Üdvözlégy Máriát. A plébános beszédében a névtelen és ismertebb negyvennyolcas hős asszonyokat méltatta, akiknek jelentős szerepük volt a magyar szabadságharcban. Az 1848/49-es emlékmű megkoszorúzása után a felemelő ünnepség a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Időközben a Nádika-tetőn a lármafát is meggyújtották, melynek lángját a sötétedés után is láthatták a gelenceiek.

polgármester ünnepi beszédében az összefogást, az együvé tartozást hangsúlyozta, méltatta a 161 évvel ezelőtti eseményeket, és köszöntötte a határon túli vendégeket, nagyszámú falusfelét, majd a Jancsó Benedek Általános Iskola tanulói történelmi-irodalmi összeállítást adtak elő. Ezt követően szenátor szólt az egybegyűltekhez, rövid mondandója teljes mértékben politikamentesre sikeredett. A honatya után római katolikus plébános mondott áldást, és a tömeggel együtt a Mi Atyánkat és az Üdvözlégy Máriát. A plébános beszédében a névtelen és ismertebb negyvennyolcas hős asszonyokat méltatta, akiknek jelentős szerepük volt a magyar szabadságharcban. Az 1848/49-es emlékmű megkoszorúzása után a felemelő ünnepség a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Időközben a Nádika-tetőn a lármafát is meggyújtották, melynek lángját a sötétedés után is láthatták a gelenceiek.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-03-17: Közélet - x:

Nyerges-tető hős védőire emlékeztek (Az ozsdolai közbirtokosság is emlékjelet állított) - Iochom István

A zord időjárás ellenére ilyen sokan rég nem gyűltek össze a Hargita megyei Nyerges-tetőn, mint március 14-én. A nagy érdeklődéshez Sólyom László köztársasági elnök délutáni kopjafaállítása is hozzájárult.
2009-03-17: Közélet - x:

Ünnep a bodvaji kohónál - Hecser László

Sűrű havazásban, hideg szélben emlékeztek szombaton Erdővidék legjelentősebb ipartörténeti emlékművénél, a bodvaji kohónál az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméire és hőseire. A százhatvan esztendeje Gábor Áron által a forradalom szolgálatába állított kohónál mintegy háromszázan gyűltek össze.