Megkezdődött Josef Fritzl pere

2009. március 17., kedd, Világfigyelő

Hatalmas sajtóérdeklődés közepette kezdődött tegnap az ausztriai St. Pöltenben a lányát 24 évig házának pincéjében fogva tartó, és vele vérfertőző viszonyt folytató Josef Fritzl pere. A per gyors lesz, pénteken már ítélet várható.

Nemi erőszak, vérfertőzés, személyi szabadság korlátozása miatt kell felelnie Josef Fritzlnek, aki 24 évig tartotta háza pincéjébe zárva lányát, akitől hét gyermeke született. A vádak között szerepel a gondatlanságból elkövetett emberölés is, mivel lánya egyik, tőle született gyermeke nem sokkal világra jövetele után meghalt. A vezető bíró két óra után elrendelte a nyilvánosság kizárását. A bizonyítékokat ugyanis zárt tárgyaláson mutatják be — elsősorban a család magánéletének megóvása érdekében —, szerepel köztük Fritzl lányának többórás tanúvallomása is. A tárgyalási napok fejleményeiről utólag szerkesztett beszámolókat közöl majd a bíróság, a sajtó képviselői csak az ítélet kihirdetésekor, pénteken lehetnek jelen. Fritzl úgy lépett be a tárgyalóterembe, hogy az arcát eltakarta egy kék aktatartóval, így — a jelen lévő fotóriporterek felháborodására — nem lehetett lefényképezni őt. A tárgyalás során higgadtan viselkedett, a bíró kérdésére Fritzl teljes egészében vagy részben elismerte bűnösségét a vádpontok többségében. A gondatlanságból elkövetett emberölés és a rabszolgasorban tartás vádját visszautasította.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-03-17: Világfigyelő - x:

Nem volt elmebeteg a német ámokfutó

Az Európai Uniónak a jövőben hatékonyabban kell felvennie a harcot a fiatalkori bűnözéssel. Erről állapodott meg vasárnap Berlinben hat uniós tagállam, Lengyelország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Spanyolország és a vendéglátó Né­metország belügyminisztere.
2009-03-17: Világfigyelő - x:

Magyar tükör - Bogdán László

Több mint hatszáz megemlékezés volt Magyarországon a nemzeti ünnepen, vidéken békésen zajlottak az események, balhék csak Budapesten voltak, ahol óriási volt a rendőri készültség, s az este folyamán 37 embert vettek őrizetbe, feloszlattak egy nagyobb, be nem jelentett tüntetést a Bazilikánál, ahol könnygázt is bevetettek, sérülések nem történtek. Letartóztatták Budaházi Györgyöt és Toroczkai Lászlót, akik ellen a rendőrség rendzavarás miatt emelt vádat az ügyészségen.