Földön kívülieket váró űrhajós

2009. március 18., szerda, Magazin

Földön kívüliek látogatását reméli 2013-ra Georgij Grecsko űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse, aki háromszor járt a világűrben, ugyanis nagyon komolyan hisz a földön kívüli intelligencia létezésében, és a civilizáció keletkezését kutatja.

Időt, pénzt és fáradságot nem kímélve keresi fel azokat a helyeket, ahol mások ilyen jeleket vélnek felfedezni, és megpróbál földi magyarázatokat találni ezekre. Grecsko ugyanis nem vak hívő. A témáról a Komszomolszkaja Pravda lapban nemrég megjelent interjúban elmondta: neki nem elég látni a repülő csészealjat, hanem meg is kell tapintania azt ahhoz, hogy biztos legyen a dolgában. Ez azonban még nem adatott meg neki, amint az sem, hogy más, egyértelmű bizonyítékot találjon a földön kívüliek korábbi látogatásaira. Az egyiptomi piramisoktól a különféle ősi, kultikus építményeken át egészen a növénytermesztésig azonban sok mindenről el tudja képzelni, hogy ilyen látogatások hatására jöttek létre vagy honosodtak meg a Földön.

Azért reméli, hogy 2013-ban végre sor kerül a harmadik típusú találkozásra, mert nincs magyarázat arra, hogy a Kr. e. 1000-től Kr. u. 1500-ig fennálló, közép-amerikai maja civilizációnak hogyan lehetett tökéletesen pontos naptára, amely éppen 2013. december 31-én ér véget. Ez a naptár is a földön kívüliektől származhat. ,,Ha ez így van, akkor talán ezen a napon eljönnek meghosszabbítani a naptárt. Vagy megnézik, hogyan állnak a dolgok, s látva, milyen rosszul bánunk a bolygónkkal és magunkkal, tán újabb özönvizet bocsátanak ránk. De könnyen lehet, hogy 2013. december 31. ugyanolyan nap lesz, mint a többi" ― mondta Grecsko. Hozzátette: nem izgatja, ha hobbija miatt bolondnak nézik. ,,Van, aki gyufásdobozokat gyűjt, van, aki társasági eseményekre jár, mások a sztriptízt szeretik. Engem az érdekel, hogyan alakult ki a civilizáció, s hogy nem segítettek-e valakik a fejlődésben. Nem állítom, hogy jártak itt földön kívüliek, vagy hogy itt röpködnek folyton, de ha bizonyíték még nincs is rá, lehetségesnek tartom, hogy évezredekkel ezelőtt itt voltak, és beavatkoztak civilizációnk fejlődésébe" ― mondta.

Georgij Grecsko 1931-ben született, s a Koroljov-intézet mérnökeként a legelső három űrhajósjelölt között kezdte a felkészülést. A Szaljut űrállomásokon 1975-ben, 1977-ben és 1985-ben dolgozott, 1986-tól az orosz tudományos akadémián jelentős része volt a Mir űrállomáson végzett bizonyos kísérletek kidolgozásában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-18: Magazin - x:

Robotmodell a kifutón

Új szupermodell mutatkozott be hétfőn Tokióban, a fekete hajú, álomméretekkel megáldott modell mindössze 43 kilót nyom, típusszáma pedig HRP-4C ― ugyanis robot.
2009-03-18: Múltidéző - x:

Az első kökösi csata (1849. június 23.)

Gábor Áron elsüti első ágyúját
Magyar szemmel:
Gál Sándor ezredes „páratlan bátorsággal, amit már lehetett hazárdnak, vakmerőnek is nevezni, úgy becsülte, hogy egy maréknyi emberrel (…) ezerötszáz gyalogos, négyszáz fős lovasság és hét ágyú: ezzel az erővel ment a háromszéki síkra, arról határozva, hogy a kökösi hídnál hidegvérrel megküzd a győzelemért a tizenkétszer nagyobb orosz sereggel, avagy meghal. Megérkezve a csata helyére, reggel kilenckor kezdődött az ütközet mindkét oldal tüzérségének a támadásával. (…)