Magyari LajosA reformok és a nyelvháború

2009. március 19., csütörtök, Máról holnapra

Ecaterina Andronescu miniszter asszony megint reformálni akar. Nem volt elég, hogy alaposan átverte a pedagógustársadalmat, amikor az ő kezdeményezése folytán a szocdem felelőtlenek áterőltették a parlamenten a tanügyiek ötvenszázalékos fizetésemelésének törvényét (dehogy gondolták komolyan!), most, újra stallumba jutván, új és új reformokat talál ki.

Elfelejti, hogy előző miniszterkedése alatt minden ilyetén kezdeményezése megbukott, önnön hamvába halt. Újabban azt találta ki, hogy az éppen általa kitalált (!) szakmai iskolákat, tanoncképzőket sürgősen be kell zárni, mert nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Lehet, hogy így van, sőt, biztos, csak azt nem értem, miért kellett eme skólákat kitalálni, s olyan hibridképzést kialakítani, ami nem vezet sehová?!

Andronescu asszonyság e tanintézeteket most átalakítaná (hozzácsapná) a szaklíceumokhoz, s a többnyire analfabétának maradt diákokat átültetné a szakközépiskolák padjaiba. Na, ettől fog nőni, emelkedni és szárnyalni a minőség!

A hölgy egyebeket is kitalált. Azt például, hogy az iskolákban a heti óraszámot harminc alá kell szállítani, mert imádott csemetéink túlterheltek. De mit akar ez a tudós hölgy kiiktatni a tanrendből? A testnevelési órákat, a zenét, az idegen nyelveket és a történelmet, földrajzot. A mi kisebbségi iskoláink esetében az anyanyelvi órákat is (persze, nem teljesen, csak módjával), hogy azok ne haladják meg a dicsőséges államnyelv óráinak számát.

Az Európai Unió minden országában egyenlő jogúak az ,,uniós" nyelvek. Nem így Szlovákiában és Romániában. Itt és ott vannak ,,különb nyelvek" — az államnyelv, melyet törvényekkel vagy sumákolással kell megvédeni a lakosság anyanyelvével szemben. Idecsapnak egy Munteanu nevezetű kormánybiztost, aki ,,nagylelkűsködik", mondván, a kétnyelvű feliratoknak eddig, és nem tovább, amit ő kapott, azt ott hagyja, de több nem lészen. Sem Sepsiszentgyörgyön, sem Kurtapatakon. S fölül akkor is legyen a román!

Ha a Mikó-kollégiumra románul is ki kell írni az intézmény nevét, írják ki a hasonló, román tannyelvű intézményre is magyarul, sőt, a Pârvan nagyasszony által vezényelt Brâncuşi-skólára is. Amelyet Andronescu miniszter asszony szerint meg is kellene szüntetni! De várjuk ki a végét...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-03-19: Múltidéző - x:

Petőfi Sándor: A székelyek

Nem mondom én: előre, székelyek!
Előre mentek úgyis, hős fiúk;
Ottan kiván harcolni mindegyik,
Hol a csata legrémesebben zúg.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.
2009-03-19: Közélet - x:

Pénzt kapnak az önkormányzatok - Farcádi Botond

A decentralizáció szükségessége került előtérbe a megyei tanács legutóbbi ülésén, amikor az áfából és a jövedelemadóból visszaosztott összegek területi-közigazgatási egységekre való felosztásáról, valamint a megyei és községi utak karbantartására szánt, áfából visszaosztott összegek felhasználásáról döntöttek.