Pénzt kapnak az önkormányzatok - Farcádi Botond

2009. március 19., csütörtök, Közélet

A decentralizáció szükségessége került előtérbe a megyei tanács legutóbbi ülésén, amikor az áfából és a jövedelemadóból visszaosztott összegek területi-közigazgatási egységekre való felosztásáról, valamint a megyei és községi utak karbantartására szánt, áfából visszaosztott összegek felhasználásáról döntöttek.

A két magyar párt, de a román frakció képviselői is úgy vélték: igazságosabb lenne a pénzek elosztása, ha a megyei tanácsnak nagyobb hatásköre lenne, és nem csupán az összeg egyötödének elosztásáról rendelkezhetne. Jelenleg a megyei pénzügyi igazgatóság osztja el (képlet alapján) a pénz nyolcvan százalékát.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, három szempontot tartottak szem előtt a pénz elosztásánál: minden közigazgatási egységnek jutott legalább 150 000 lej, kiemelten támogatták A borvíz útja turisztikai fejlesztési programban részt vevő településeket — ezeknek ugyanis jelentős mértékű önrészt kell biztosítaniuk —, ugyanakkor az infrastruktúra-fejlesztési tervek számát is figyelembe vették. Az áfából infrastrukturális fejlesztések társfinanszírozására összesen 7 015 000 lej jutott, a jövedelemadóból származó összegből pedig 6 614 000 lejt osztottak szét. A két forrásból összesen több mint 1 500 000 lejt kapott Sepsiszentgyörgy, 325 000 lejt Kézdivásárhely, 300 000 lejt Kovászna, Barót és Bodzaforduló pedig egyenként 275 000 lejt. A községek közül a legkevesebb Nagyborosnyónak jutott — az önkormányzati vezetők szerint itt alig vannak infrastruktúra-fejlesztési tervek —, összesen 150 000 lej. Jóval többet kaptak A borvíz útja programban részt vevő önkormányzatok: Bölönnek, Bodoknak, Málnásnak, Előpataknak például egyenként 450 000 lejt, Berecknek 400 000 lejt szánt a megyei tanács. A lista végén, Nagyborosnyó előtt áll például Dobolló, Hidvég, Vargyas, Zabola, Kommandó, Nagypatak, Árkos egyenként 175 000 lejjel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1341
szavazógép
2009-03-19: Máról holnapra - x:

A reformok és a nyelvháború (Magyari Lajos)

Ecaterina Andronescu miniszter asszony megint reformálni akar. Nem volt elég, hogy alaposan átverte a pedagógustársadalmat, amikor az ő kezdeményezése folytán a szocdem felelőtlenek áterőltették a parlamenten a tanügyiek ötvenszázalékos fizetésemelésének törvényét (dehogy gondolták komolyan!), most, újra stallumba jutván, új és új reformokat talál ki.
2009-03-19: Közélet - x:

Milyen lesz Sepsiszentgyörgy? (Vargha Mihály: Életérzést megjelenítő plasztikát a városba)

Az itt zajló művelődési élet feljogosít arra, hogy Szentgyörgy nagyvárosi arculattal rendelkezzék — vélekedik Vargha Mihály képzőművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, viszont drákóibb szigorra lenne szükség a városgazdák részéről, hogy ki-ki ne alakíthassa háza táját kénye-kedve szerint.