Növelni kellene a zöldövezeteket, a városnak több tüdőre, több játszótérre lenne szüksége, ugyanakkor a kulturális intézményeknek folyamatosan nyitniuk kell a közönség felé, zárt terek helyett átjárhatóságra van szükség.

— Képzőművészként hogy látod Szentgyörgy arculatát? Mi tetszik, és mi nem?

— Örömmel konstatálom a pozitív tendenciákat. Örvendek, hogy elkezdték felújítani a főtéri épületeket, látom, hogy foglalkoznak a város arculatával. Új arculatot kap a park is, alakul a főtéri épületek külső megvilágítása, más a hangulata a városnak, ezek nagyon pozitív dolgok. Mi az, ami nem tetszik? Rengeteg az autó, nagyon nehéz parkolni, ezzel kellene valamit kezdeni. Én sétálóutcává alakítanám a központot, nagyon örvendenék, ha négy-öt év múlva egy olyan Szentgyörgyön sétálhatnék, ahol az autóktól nem kellene félni. Valamit kell kezdeni az autókkal, terelőutak kellenek, és parkolók.

— A teljes központ lezárására gondolsz?

— Igen, legalábbis a Mikó-sziget körüli részt mindenképp sürgősen felszabadítanám. Az kellene, hogy csak néhány autó jöjjön be, ami árut hoz.

— Folyamatosan, hétköznap is?

— Igen. Arra volt már kísérlet, hogy hét végén lezárták, és az nagyon jó volt, főleg, akinek kisgyermeke van. Azonkívül azt is szeretném, hogy a Mikó-tömbbe — én kiskörútnak is nevezem — be lehessen menni a gangokon, legyenek ott kis üzletek, kis múzeumok vagy kávézók, hogy azt a részt be lehessen lakni. Ott, ahol a Ferdinánd Panzió van, miért ne lehetne oda besétálni, hiszen a turista kíváncsi. Ha mindenütt zárt kapukra találsz, mint a szász falvakban, az nem nagyon érdekes. A látogató is azért jön, hogy jól érezze magát, s ha például ott jó hangulatú kis benyílók lennének, jól el tudná tölteni szabad idejét. Most van egy fantasztikus lehetőség, úgy tudom, itt, a múzeum udvarának meghosszabbításában eladó egy telek, nagyon bízom benne, hogy a megyei, de főként a városi önkormányzat erre lecsap, mert turisztikai szempontból nagy lehetőséget látok benne.

— Mit lehetne ott kezdeni?

— Szabadidőközpontot, kiállítótereket létesíteni. Szentgyörgy annyira jól áll kulturális rendezvényekkel, annyi minden van, és a művelődési egyesületek igényét távolról sem tudja kielégíteni a Lábas Házban alapított központ, lehetne azt ott tovább folytatni. Nagyon fontos, hogy a belváros a kultúráról és a művelődésről szóljon. Ezért veszem tudomásul rossz szájízzel, hogy a Bălcescu utcában lebontottak egy régi házat, és oda egy hipermodern autómosót építettek. Hát mit keres a város központjában az autómosó?

— Nagyon egyszerű. Vagy adott erre valaki építkezési engedélyt, és akkor az a kérdés, miért adott, vagy pedig nem adott, és mégis felépítették, mert ilyesmire is van példa.

— Pontosan így van. Lehet, drákóibb szigorral kellene őrködni azon, hogy a város központjában ne születhessenek ilyesmik. Mondok egy konkrétumot: ott a sofőriskola, amelyik TIR-kamionosokat képez ki a Debren-patak mellett, a Gyárfás Jenő-emlékházzal átellenben. Délben alig lehet ott levegőt venni. Mi keresnivalója van annak, ami zajt és koszt hoz a városközpontba? A városnak kellene legyen egy szabályzata, hogy az ilyesmit vigyék ki Szentgyörgy szélére, és helyette legyen szabadidőközpont, játszótér, az emberek tudjanak sétálni, mert ha nem, mi nem tudunk vonzóakká válni. Tehát mindenekelőtt a zöldövezeteket védeném meg, és újakat létesítenék, ha rajtam múlna. Másrészt, mivel képzőművészként és szobrászként kérdeztél, létrehoznék több olyan jellegű plasztikát, amely nem a történelemről vagy az irodalomról szól. Nagyon jól tudom, hogy ez jogos követelménye, jogos igénye a helyi közösségnek, mivel évtizedekig tilos volt magyar költőkről, írókról, hadvezérekről szobrot állítani, de párhuzamosan azzal is kellene törődni, hogy megjelenjék egy-egy olyan térplasztika, amelynek az a címe, hogy szeretet, család vagy szerelem, olyan, ami egy kicsit világvárosi hangulatra emlékeztetne. Vagy ha szobrot állítunk Baász Imrének, akkor az ne egy mellszobor legyen, hanem például olyan, hogy Baász Imre ül a lépcsőn a könyvtár előtt, fényképezőgéppel a nyakában... Ez egy trend egyébként.

— Embernagyságú szobrokra gondolsz?

— Erről van szó, Szentgyörgy városképén határozottan segítenének az ilyen jellegű szobrok. Vagy képzeljük el azt, amint Kós Károly mutat a múzeum felé, magyaráz László Ferencnek, naturalisztikusan és természetes méretben, mintha ők is járókelők lennének. Erről egyébként beszélgettünk képzőművészekkel, egyhangúan ebbe az irányba mutat a progresszíven gondolkodó emberek mentalitása, vagyis hogy lehetne a poros kisvárosból egy kicsit nagyobb városi arculatot mutatni, amire viszont feljogosít az itt zajló művelődési élet, mert véleményem szerint a székelyföldi városok közül itt nívósabb és rangosabb rendezvények vannak, és ennek az imidzsben is tükröződnie kell. Mondok egy másik példát: Jecza Pé­ter szobrász hetvenéves, Temesváron él, Szentgyörgyön született, itt nincs egyetlen plasztikája sem, azt hiszem, hogy szobra is csak a Szent Gellért-templomban a Csíki utcában, de az bent van. Kellene most rendelni tőle egy térplasztikát, ami háromméteres, és valahol a központban állna, erre is lehetne figyelni, így is kellene nyitani. Szerintem neki nagyon-nagyon jólesne, hogy őt hetvenévesen hazahívják, úgy tudom, kiállítása sem volt itt húsz vagy harminc éve.

— Tehát további szobrokra mindenképpen szükség lenne.

— Szükség van, és párhuzamosan olyanok is kellenek, amelyek egy életérzést jelenítenek meg, valami olyasmit, ami szabadjára engedné a nézők és a városlakók, illetve a vendégek fantáziáját. Hogy mondhassák azt, itt nem csak egy ilyen szigorú, összeszorított fogú hagyományőrzés folyik, hanem ezeknek az embereknek van erejük arra is, hogy egy kicsit kozmopoliták legyenek a szó nemes értelmében.

— És min múlik, hogy lesznek-e ilyen alkotások vagy sem?

— Szerintem a várostervezőkön, tehát azokon a szakembereken, akik a város arculatát tervezik, és a városgazdákon. Pozitív tendenciának tartom, hogy lesz egy stúdióterem a központban, amely vélhetően megoldja a színház és a Háromszék Táncegyüttes teremgondjait, íme, a gang ott életre kel. Nagyon fontos a nyitás, nyitani kell!

— Említetted a Baász-szobrot. Készül szobor Baász Imréről?

— Nem tudom, hirtelen kiragadtam, ő mindenképp megérdemelné, az ő habitusa is olyan volt, hogy megbírna egy lezserebb hangvételű szobrot. De Kós Károly is megérdemelne egyet, hát annyi munkája van, hogy róla is szó lehetne. És a sor hosszú. De mondom, az emlékműszobrászatban is jó lenne támogatni egy ilyen irányzatot.

— Mi ennek az irányzatnak a neve egyébként?

— Hiperrealista szobrászat, maga a szemlélet a hiperrealizmus, technikaként pedig direkt öntésről beszélek, vagyis amikor életnagyságú öntvényt készítek a modellről.

— Szobroknál maradva: hogy látod a nagyon vitatott Szent György lovagunkat?

— Nagyon érdekes, hogy a németországi képzőművész barátom lelkesedik érte, a szentgyörgyi polgár meg el van keseredve. Tehát az a németországi képzőművész, aki járja a világot, Szentgyörgynek egy jó pontot ad azért, hogy ez a szobor ott van, a városlakók meg nem szeretik.

— Ütő Gusztáv meg azt mondta, hogy az ő művész barátai, akiket fogad, szörnyülködnek. Ez a vélemény szabadsága?

— Igen, a vélemény szabadsága. Esetek és esetek.

— Neked tetszik?

— Az ötletet nagyon jónak tartom. Azt, hogy oda, arra a helyre szobrot tenni, az kifogásolható, mert az egy nagy, széteső tér. Az a tér eleve koncepciótlanul volt kialakítva. Hogyha annak egy jó tervezője lett volna, akkor a szobor is jobban érvényesült volna, vagy más jellegű szobor került volna oda. Akkor egy konjunktúra volt, ez a szobor született. Az ötlet szép, hogy a lovat kiiktatom, és a furfangos székely Szent György meglovagolja magát a sárkányt, ez szerintem zseniális. Lehet, hogy azt a botot, amelyre „fel van szúrva" a sárkány, be kellene futtatni zöld repkénnyel, akkor mintegy lebegne a föld felett, szerintem azzal nyerne a szobor.

— Még milyen terekben lehet gondolkodni?

— Lehetne még ötletekkel jönni, egy szép térforma is feldobná a várost. Nagyon jó, hogy a parknak egy építész készíti a tervét, ugyanúgy kellene további helyszíneken gondolkodni, funkcionálisabbá tenni a várost. A Kálvin tér volt a régi Szentgyörgy központja, nagyon megérdemelne egy teljes felújítást, mert gyönyörű a formája, oda kellene figyelni az ottani lerobbant épületekre. Azt se nagyon értem, miért van ott az a benzinkút, nem igazán oda való.

— Látni Nyugat-Európában ilyen jó városmagban benzinkutat?

— Huszonöt éve száműzték az ilyesmit. De van egy másik régi tervem, a Bodok Szálló előtt valamikor húzódó patinás épületeknek valamilyen mementót kellene állítani. Lehet, hogy csak egy falat kellene építeni, úgy, ahogy Drezdában látható, ahol a második világháborús emlékeket ott hagyták.

— Plasztikaként és hangulatként is nagyon megszabná azt a részt, és egy kicsit feloldaná azt az eléggé jellegtelen teret.

— Így van. Vagy láttam például Franciaországban egy nagyon jó, a régi városra emlékeztető ötletet: a már lebontott falak helye a járdán más-más kővel volt kirakva, és egy az egyben őrizte az egykori alaprajzot, legalább egy ilyent itt is el lehetne készíteni. Fel kellene szedni azt a jellegtelen mozaikot a Bodok Szálló előtt, ami most úgyis össze van törve, és úgy kialakítani, hogy íme, itt valamikor ház volt, és nem is akármilyen, csak a kommunista urbanizációnak esett áldozatául.

— Tehát a járdában kellene kialakítani az alaprajzot?

— Igen, s az dísz is egyben, de tudod, hogy az nem öncélú dísz, hanem a régi ház alaprajza. Nagyon ötletes volt Franciaországban, olyan helységben voltam, hogy látszott a római kori település alaprajza, s arra rátevődött a középkori, és ott volt a modern is mellette. Ugyanakkor azt hittem, egy érdekes absztrakt formát látok, de mondták, bocsánat, ezt nem véletlenül képezték ki. Tehát megállta a helyét úgy is, mint dekoratív forma, és ugyanakkor hű lenyomata volt a régebbi állapotnak. Ez például nagyon jól mutatna Szentgyörgyön.

— És még mi az, amit itt-ott láttál, és azt mondtad, hogy milyen jól el lehetne itt is képzelni?

— A járműforgalom esetében mindenképp megoldanám Szentgyörgyön a körgyűrűt. Vagy egy másik konkrétum: nincsenek komoly plakátolási lehetőségek. Mint intézményvezető nagy gondban vagyok, hova tegyem ki a plakátot, hogy ne tépjék le rögtön, ne gyalázzák meg, mert egy csomó pénzt befektetünk, és a rendezvény napjáig alig marad plakátunk. Tehát nívós hirdetőtáblák kellenek, ahol egy intézmény méltóan tudja felhívni a figyelmet rendezvényeire.

— Mint aki egy Kós Károly által tervezett intézményt vezetsz, építészetileg mennyire követnéd a Kós Károly-i vonalat?

— Annyira nem szabnám meg, hogy most Kós Károly vonalát kell követni, de az ő elveit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Sajnos, lazák ezek a kritériumrendszerek, valaki megtervezi a lakását, aztán egy mérnökkel megnézeti, és megépíti a förmedvényét, ezen a téren kellene komolyabban fellépniük a városrendezőknek, hogy kiszűrjék ezeket, ne láttamozzák azt, ami nem felel meg Szentgyörgy arculatának, gigantikus méretű vagy tájidegen.

— S ennyi tömbházzal szobrászként mit kezdenél, hogy lehetne ezt a környezetet humánusabbá tenni?

— Festeni, színezni kellene, a külcsínen változtatni. Még a környező parkok is elég gyatra állapotban vannak, tisztelet a kivételnek. A városközpontban maradt egy park, de az tüdőnek kevés, mindenképp szükség lenne még zöldövezetre a tömbházak között is. Tehát több hely legyen az embereknek, mi is tervezzük, hogy a múzeumkert kapuja többet lesz kitárva, hogy a látogatók a kiállítások megnyitása előtt, illetve zárás után is szabadon sétálhassanak a múzeum kertjében. Nyitni kell, mert a városnak nagy szüksége van erre.

Kérdezett: MÓZES LÁSZLÓ