Tíz évvel vissza

2009. március 19., csütörtök, Közélet
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény tartalmi módosítása — amelyről az RMDSZ képviselőházi frakciója kedden kivonult — tízéves visszalépést jelent Romániának.

,,Az állami költségvetési törvény elfogadása óta egyre gyakoribb szabálysértések kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a parlamentnek egy új Nagynemzetgyűlés általi megszüntetése látszik körvonalazódni — mondta Márton Árpád frakcióvezető tegnap bukaresti sajtótájékoztatóján —, de semmilyen parlamenti többség nem állhat a törvények fölött." Korodi Attila Hargita megyei képviselő szerint a szabálysértően felgyorsított eljárás a törvénymódosítás tartalmával magyarázható: a decentralizált intézmények vezetői ezután nem köztisztviselők, kinevezésük feltétele a politikai párthovatartozás. Ezen intézmények igazgatói, aligazgatói tehát nem versenyvizsga útján töltik be ezt a tisztséget, hanem kinevezés révén. Seres Dénes képviselő a ’89 előtti központosított, pártállami rendszerre emlékeztető eljárásnak, a demokrácia és a jogállamiság elleni súlyos támadásnak tartja a jogszabály által előírtakat. A kompetenciát teljességgel kizáró tisztségbetöltési feltételek rövid időn belül éreztetni fogják hatásukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2009-03-19: Közélet - x:

Érdeklődik a prefektus (Jegyzet) - Ferencz Csaba

Pontosan harmincnyolc megyei hivatal kapta kézhez tegnap azt a prefektusi körlevelet, amelyben egy táblázatba sűrítve, ötnapos határidővel arra kér információkat a kormánybiztos, hogy hány román és magyar vezetővel, illetve végrehajtóval dolgozik az illető intézmény. Mindezt az információhoz való szabad hozzáférést előíró törvény alapján (2001/544.) és a Ioan Lăcătuşu által vezetett Hargita-Kovászna Európai Tanulmányi Központ kérésére, amelyet a körlevél iktatása előtti napon kapott kézhez a kormánybiztosi hivatal.
2009-03-19: Belföld - x:

Hírsaláta

MENNYIT KÉRÜNK, MENNYIT KAPUNK? Sem a miniszterelnök, sem az államfő nem hajlandó elárulni, milyen összegre rúghat az IMF-kölcsöncsomag. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport kedden kiadott heti piaci elemzése szerint kormányzati forrásokból származó nyilatkozatok arra utalnak, hogy Bukarest 12 milliárd eurós hitelt venne igénybe a Nemzetközi Valutaalaptól, és további hétmilliárd eurós keretet kapna az EU-tól. A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint a kölcsön hozzávetőleg 25 milliárd dollárnak megfelelő összeg, ami nem kevés, de csak 2009-re 26 milliárd dolláros külső finanszírozási hiányt valószínűsít Románia esetében. A Barclays Capital befektetési csoport saját becslése szerint a román gazdaság finanszírozási hiánya kétévi távlatban ,,legalább" 22 milliárd euró. (MTI)