A szakemberek első becslése szerint a lelet 2,5—3 millió éves lehet, abból a korszakból származik, amikor Erdővidéket az ottani beltenger lecsapolódása után hatalmas tó, partját mocsaras erdőségek borították. Valamilyen geológiai kataklizma következtében a 3,5—4 méter magas és agyaraival együtt mintegy hét méter hosszú állat az üledékekbe süllyedt, ami később kőzetté állt össze, s a homokos palaréteg fogságában a csontozat épségben maradt. Feltételezhető, hogy az állat tetemének felső része, a koponyaboltozat hosszú ideig az iszaprétegből kiállt, s a Felsőrákosi Masztodon „koponyafedele" emiatt elpusztult. (Őscsukakoponya-részt is találtak ebben a homokos palarétegben.) Az őselefánt egyik agyara, valószínű, a süllyedés közben oldalra dőlt állat hatalmas súlya alatt eltörött, másik agyarát a meddőréteg eltávolítása közben a kupás kanalazó kotrógép törte le. (Szerencsére az állat teteme a kotrógéppel szemben feküdt, mert ha más szögből közeledik a gép, a csontozatot szétmarcangolta volna.)

A Felsőrákosi Masztodon gerince, bordázata, a végtagok csontja, a fogazat épségben megmaradt. Ez azt is jelenti, hogy Tóth Leventének, a felsőrákosi külszíni fejtés vezető geológusának és munkatársainak körültekintően gondos leletmentése nyomán Erdővidék Európa legépebb Mastodon anancus-csontozatával büszkélkedhet, ami egymagában is a tudományos kutatás és a közérdeklődés, a turisztikai kíváncsiság fókuszába állítja Barót városát, ahol a felsőrákosi lelethez a legközelebb álló múzeum található.

Az összehasonlítás kedvéért említjük, hogy az eurázsiai őselefántok mintegy két-, két és fél millió évvel ezelőtt kihaltak. A felsőrákosihoz hasonló leleteket, illetve csontozati elemeket — agyarakat, fogakat és más csontokat — találtak Angliában, Németországban, Hollandiában és Görögországban, de ilyen jó állapotban lévő csontváz sehol sem maradt fenn.

Az észak-amerikai kontinensen az eurázsiai őselefánt rokon fajához tartozó hatalmas testű állatok sokkal később, mintegy tízezer évvel ezelőtt haltak ki. Ennek következtében a leletek gyakoribbak, s a jobb anyagi lehetőségek miatt is ezek múzeumi bemutatása igen magas szintű, a szaktudományi igények betartásával történik. Houston Természettudományi Múzeumában magam is tapasztalhattam, hogy a dinoszauruszok, őselefántok és mamutfélék miként vonzzák és hódítják meg — egyébként borsos belépőjegyek közbeiktatásával — az unokáktól a nagyapákig terjedő generációs skálát.

Ezekkel a megjegyzésekkel azt is érzékeltetni kívánjuk, hogy a Felsőrákosi Masztodon — a Mastodon anancus — igen nagy figyelmet érdemel, és baróti, erdővidéki, háromszéki, Kárpát-medencei és — a tudományos kutatásra is gondolva — európai támogatásra érdemesül, sőt, az észak-amerikai tudományos kutatás figyelmébe is ajánlható.

Félreértések, félreírások

Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője, a masztodoncsontok őrzője és gondozója a lelet bemutatása közben a leletfelfedezés és leletmentés rövid ideje alatt felhalmozódott félreértéseket és félreírásokat tisztázza.

Először is a lelet megnevezéséről szól.

Dr. Vlad Codrea egyetemi professzor, aki a leletet a helyszínen is megtekintette, aprólékos elemzés után tulajdonképpen önmagát korrigálta, amikor a Felsőrákosi Őselefántot nem a Mastodon borsoni fajhoz tartozónak, hanem Mastodon anancusnak minősítette. A Mastodon anancusnak hosszabb az agyara, mint az előzőleg Mastodon borsoninak vélt őselefánté, egy észak-görögországi lelet révén az agyarakat négy méter (!) hosszúságúnak vélik. Az afrikai és ázsiai elefánttól abban különböznek, hogy az elefánt legelő állat, zápfogait keskeny zománctaréjok borítják, míg a masztodonét kerek gumók képezik. Egyébként a Felsőrákosi Masztodon gumós fogazata épségben megmaradt, a fogzománc fényesen ragyog ki az állkapocsból. A hosszú agyarakat az állat, valószínű, a hatalmas faágak letörésére (is) használta, lévén lombevő faj.

Dr. Vlad Codrea, a Babeş—Bolyai Tudományegyetem paleontológus professzora egyébként a leletet európai jelentőségűnek minősíti, és mindenre kiterjedő szakmai segítséget ajánlott fel a masztodoncsontváz tudományos elemzését és tudományos népszerűsítését illetően. Ugyanő a legnagyobb elismeréssel szólt a felsőrákosi leletmentésről, nevén nevezve Tóth Levente geológus mérnököt, s rögzítve azt is, hogy a masztodonnak a legközelebbi, az Erdővidéki Múzeumban a helye. (A lelet máris ennél az intézménynél található.)

Félreértés keletkezett abból a sajtóban felröppent hírből is, miszerint egy németországi múzeum saját költségén konzerválná és összeállítaná a masztodonleletet annak fejében, hogy egy bizonyos ideig a csontvázat kiállíthassák. Ez nem igaz — pontosít Demeter László —, ez csupán egyike az elképzeléseknek. Elvileg ugyan elképzelhető, hogy ha akadna egy olyan vállalkozó, aki a megfelelő engedélyek és jóváhagyások, valamint egyéb garanciák alapján elvégezné a konzerválást és a csontozat összeállítását, a masztodon csontvázának felépítését, ennek ellentéteként kiállíthatná a leletet. Szakember becslése szerint háromszázezer lejbe kerülne ez a munkálat.

Katona Lajos zirci/veszprémi muzeológus öt napig volt Baróton, és dolgozott is a csontvázon. Ő tíz- és húszmillió forintra saccolja a konzerválási költségeket.

Arra kevés az esély, hogy helyben, azaz Baróton a csontozatot konzerválni és a csontvázat felépíteni lehessen. A csontokat ki kellene szállítani, s Veszprémben konzerválnák, majd felépítenék úgy, hogy amikor szükséges, szét lehessen szedni és újra össze lehessen állítani.

A külföldi konzerválás és a „bérbeadás" híre végigjárja a román nyelvű sajtót is, egyik lap a másiktól veszi át a téves információt.

A lelet minősítésének téves nyomvonala az az internetes hírözön is, amelyet a különböző hírforrások egymástól vesznek át. A Der Standard bécsi lap így vezeti fel a hírt: „Román bányászok egy 2,5 millió éves masztodon szinte teljes csontvázát ásták ki."

A megdöbbentő az, hogy „A román bányászok..." bekezdést eddig közel félszáz magyar internetes portál vette át. Ezek a „román bányászok" ilyen nevekre hallgatnak, mint a leletmentő Tóth Levente geológus mérnök, Fehér Zoltán bányaigazgató, Szász Sándor biológia—geológia szakos egyetemi hallgató és társaik, akik a lelet kiemelésénél dolgoztak, vagy Demeter László baróti múzeumi vezető, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Szimptomatikus — és szégyenletes —, hogy még a romániai magyar elektronikus hírforrások is ezt a formulát vették át. Ehhez képest dr. Vlad Codrea és a román lapok újságírói korrektek, érzékenyen vigyáznak arra, hogy magyar nevükön nevezzék azokat, akiknek a leletmentés köszönhető.

Az egyik internetes portál korrekt és bő hírt közölt a felsőrákosi masztodonleletről, és hozzászólásokat kért az üggyel kapcsolatosan. A reagálásokat végigböngészve örül az ember, hogy a magyar nyelvet viszonylag kevesen értik. Azokat a buta, bornírt és mosdatlan szövegeket, amelyeket a világhálón egyesek futtatnak, a szellemi alultápláltság szindrómái közé lehet és kell sorolni. (Ne költsenek rá pénzt, adják azt inkább az elesetteknek — írja az egyik nyomorult, szöveg közben mindenféle nemi szerveket emlegetve stb., stb.)

Lesz-e fedél a páratlan lelet feje fölé?

Anthony Gall ír származású ausztráliai, Budapesten élő építész, Kós Károly követője és művészetének propagálója Esztán Győzővel tervvázlatot készített az Erdővidék Múzeuma bővítése számára. A háromszintes épület kivitelezéséhez természetesen sok pénz szükségeltetik, sokkal több, mint amennyibe a Felsőrákosi Masztodon csontvázának konzerválása és „talpra állítása" kerül. Ehhez megyei és központi, a barótiak reménye szerint európai uniós pénzekre lesz szükség. A tervet a masztodonlelet miatt módosítani kell: akkora teret kell kiépíteni, hogy a „talpra állított" ősállat közel hét méter hosszú és 3,5—4 méter magas csontváza körbejárható és körbenézhető legyen.

A lelet tudományos értéke és a látogatókra gyakorolt vonzereje megérdemli, hogy a Felsőrákosi Masztodon „talpra álljon", úgy, ahogy ezt a világ vezető természeti múzeumainál láthatjuk.

Demeter Lászlót, Erdővidék Múzeuma igazgatóját arról is kérdeztük, hogy Erdővidékről eddig is annyiféle életmentő gyűjtési akció indult, nem lenne-e tanácsos a Felsőrá­kosi Masztodon konzerválására is közadakozást kezdeményezni. Válasza figyelemre méltó és jellemző: Nem!

Viszonylag kevés pénz gyűlne össze, a filléres-banis támogatók egy része azonnali eredményt várna, s a szokásos elégedetlenséggel csak rontanák a hangulatot. Megyei, bukaresti és európai támogatásra van szükség, különösen a múzeumépület létrehozásához.

Ebbe a múzeumba viszont be kellene telepíteni azokat a leleteket is, amelyek az évtizedek során a Baróti-medencéből kerültek elő, és a Székely Nemzeti Múzeumban vagy más intézményeknél, magánszemélyeknél találhatók. (A 70-es évek elején ugyancsak Felsőrákos határában előkerült egy agyarpár, hosszúságuk 4,28 méter volt! Az akkori első titkár utasítására a megyei múzeumhoz szállították. Hogy a tehergépkocsin elférjen, a szállítók barbár módon eltörték mindkét agyart.)

Ezek a leletek európai hírű intézménnyé minősíthetik Erdővidék Múzeumát.