A kézdivásárhelyi hadianyaggyártás 19. század végén még életben levő képviselői
A háromszéki hadianyaggyártás megkerülhetetlen személyisége volt. Neve olasz eredetre utal.
1848. november 28-a után a fegyveres önvédelem felvállalásával Háromszék népe előtt megoldhatatlannak tűnő feladatok tornyosultak. Az ellenséges csapatok a szék határán megkezdték a helyőrségek zaklatását.
Az ellenséggel való megütközés elkerülhetetlen valóságként jelentkezett a székvezetés mindennapjainak nyomasztó gondjai között. A harcok sikere nemcsak a csapatok felkészültségétől és a hadvezetés hozzáértésétől függött, de legalább ilyen mértékben múlott a kevésbé látványos háttértevékenységek és a különféle, a háború viteléhez nélkülözhetetlen feladatok gördülékeny megszervezésén. Ilyen vonatkozásban a nemzetőrségi csapatok felfegyverzését, a katonaság és állatok élelmezését, illetve takarmányozását, a hadiszállításokat, nem utolsósorban pedig a hadianyag-utánpótlás előteremtését értjük. A sokrétű feladatok teljesítése csakis az összlakosság bekapcsolódásával történhetett. Mindennél nagyobb gondot okozott azonban a szükséges hadianyag és az ágyúgyártás folyamatosságának a biztosítása. Az önvédelem idején Kézdivásárhely lakossága szabadságszeretetből, lelkesedésből és hozzáértésből jelesre vizsgázott, és erején felül vállalt részt a fegyver- és hadianyag-készítésből. Így történt ez a puskapor- és salétromkészítésnél, de a töltény- és gyutacskészletek állandó kiegészítésekor is.
A fegyveres önvédelem megkezdése után tömeges hadianyag-utánpótlásra volt szükség, a termelést tehát fokozni kellett. A népi leleményesség, a tehetségek felkutatása és a hadiiparnak az önvédelem szolgálatába állítása szervezetten folyt. Ebben az általános keretben a gyutacskészítés műhelytitkait ismerjük a legkevésbé. A szűkszavú tájékoztatók nem részletezik a gyutacsok előállításával kapcsolatos vegyi és másfajta eljárásokat. Mindössze annyit tudunk a gyutacs készítéséről, hogy Gabriányi József kézdivásárhelyi gyógyszerész vezetésével kezdődött a termelés, akinek a szakmájához a legközelebb állt a foglalkozás. A gyutacskészítésbeli jártasságáról alig rendelkezünk néhány szűkszavú feljegyzéssel, de a szabadságharc előtti életéről, valamint kézdivásárhelyi patikusságáról már többet tudunk. A XIX. század első feléből származó források arra is rávilágítanak, hogy a kétféle irányultságú háromszéki társadalomban a katonai és civil érdekek minden szempontból eltértek egymástól. 1825-ben a városban már meglévő, Gabriányi József által vezetett patika mellett a határőr-parancsnokság egy újabbat szeretett volna megnyittatni és ezáltal a birodalomból ide áttelepülő Schindler József gyógyszerész érvényesülését elősegíteni. Béldi László, a szék adminisztrátora (főkirálybíró) levélben keresi fel a második gyalogezred parancsnokát az ügy tisztázása végett, mert ő úgy gondolta, hogy a várost és környékét a Gabriányi-féle patika normális körülmények között megfelelő gyógyszerekkel képes volt ellátni, s mint említi, a katonai parancsnokság is teljes mértékben elégedett volt Gabriányi addigi működésével: ,,Bizonyító írást adott ki a regiment comando mostani patikárius Gabriányi Józsefnek, hogy ellene a legkisebb panasza sincsen a nemes regimentnek, sőt, az általa Kézdivásárhelyt tartató patikának csekély jövedelme szaporítására a regiment comando mellett lévő ún. militáris patikát is Gabriányinak átadni kívánja." Ugyanakkor a katonaság Schindler Józsefet a székgyűlés és a tiszti hivatal figyelmébe ajánlotta, és egy általa vezetett újabb gyógyszertár beindítására tett javaslatot. A határőr-parancsnokság részéről nyilvánvaló az a szándék, hogy az osztrák illetőségű patikus pártfogásukba vétele által versenyhelyzetet alakítsanak ki, melyben érdekük és rokonszenvük szerint a saját jelöltjüket támogatták volna. A szék vezetésének az volt a véleménye, hogy az ezredparancsnokság tegye közzé esetleges kifogásait a már meglevő gyógyszertárral kapcsolatosan: ,,A regiment comando maga bővebb megvilágítását hozzám megtenni arról, hogy ha Gabriányi József ellen vagyon-e panasz, s az ő patikája azon vidéknek szükségleteit kielégítheti-e, s két patikának lehet-e ottan illendő subsistentiája." Purcell ezredes válasza nem késlekedett, katonai határozottsággal és ellenvetést nem tűrő hangnemben teszi világossá a hadvezetés kívánságát: ,,A második székely gyalog regiment comando megvizsgálván patikárius Schindler Józsefnek a bécsi universitástól kapott oskolai testimoniumát és diplomáját, s mind dexteritásáról, mint jó magaviseletéről itt lakozás alatt meggyőződtetvén ezek leveleknek rendjében szükségesnek találta említett patikáriust mind a marchalis congregationak a legjobb móddal ajánlani és kinyilatkoztatni, hogy a regiment comando különösen kívánja és akarja, hogy Kézdivásárhelyen egy patikát állítson fel, mivel a patikának szaporításából a szenvedő emberiség veszi a legtöbb hasznot és a nép kultúrája azt kívánja, hogy ne csak egy patikára szoruljon a közönség, hanem ha lehet több patikák kinyitása által a közönség szükségének provideálhasson."
1825 augusztusában Béldi László újfent abbeli aggodalmának adott hangot az ezrednek címzett levelében, hogy Kézdivásárhelynek és környékének szüksége lenne még egy gyógyszertárra: ,,S vajon még több patikák kinyitásának nem lenne-e az a következése, hogy az orvosságok az állás miatt megromlanának, s emiatt a betegekre nézve is veszedelem nem következhetik-e, hogy így a méltóságos óbester úrral lett egyeztetésből alázatos jelentésemet a Guberniumnak megtehessem." A két hatóság közötti szócsata tovább folytatódott, de a körülmények és a szerencse is a civilek oldalára szegődött. Az történt ugyanis, hogy Schindler József egy kézdivásárhelyi hajadont teherbe ejtett, s a nem mindennapos esemény nagy közfelháborodást keltett a városban. Béldi László 1825. szeptember 3-án az ezredparancsnoknak küldött üzenetében igazának tudatában határozottan keményen szembeszáll a nemkívánatos betolakodóval, és kéri kitoloncoltatását a városból: ,,Schindler József patikárius legény egy erkölcstelen, botránkoztató magaviseletű, a Guberniumot, mind az obester urat, mind engemet, egyszóval minden jurisdictiot ócsárolni bátorkodott, nemcsak hanem amint instanciájából patikárius Gabriányi Józsefnek láthatni, hamis úton-módon más ellen vádaskodni merészelt, mellyel nyughatatlanságot okoz, s tartani, hogy az ilyetén rossz lelkű, imorális, caracter nélkül való nagyobb rosszakat is követhet. Melynek megakadályozására hivatalos barátsággal kéretik óbester úr Schindler Józsefet a kézdivásárhelyi bíró által a városból kivezettetni s többé ottan lakni nem engedni." A kézdivásárhelyi fiaskó után Schindler József Sepsiszentgyörgyön próbált szerencsét, de itteni tartózkodását sem kísérte siker. 1827 februárjában székgyűlésen került szóba a sepsiszentgyörgyi patika ügye, ahol a megbízhatatlan nyitási rend, rossz ellátottság és korhelység miatt a lakosság elpártolt innen, és inkább a nem kis távolságra levő Brassóból szerezte be a gyógyszereket. Gabriányi József kész volt egy megbízható, jól felszerelt gyógyszertárat megnyitni Sepsiszentgyörgyön, még akkor is, ha nagy hasznot nem remélt ettől a vállalkozástól. A székgyűlés természetesen áldását adta erre a szükséges kezdeményezésre. A két gyógyszerész közötti gyűlölködés lehetett az okozója a Gabriányi József sepsiszentgyörgyi patikájában 1827 nyarán történt kellemetlenségnek. Kiss József gyalogkatonát és Benkő József huszárt oly nagy dózisú méreggel (arzénnal) szolgálták ki, mellyel ezer embert lehetett volna megmérgezni. A patikát azonnal lezáratták, vegyes katonai és civil személyekből álló bizottságot neveztek ki a bűnügyi vonzatú eset kivizsgálására. A szálak az akkor már Brassóban gyógyszerészkedő Schindler Józsefhez vezettek, aki az anyagfelvételért Brassóba folyamodó Gabriányi Patika számára sokszorosan túlméretezett hatású mérgező készítményt adott ki. A patika hibáját abban állapították meg, hogy orvosi előírás nélkül bocsátották ki a mérgező hatású származékot. Emberéletben viszont kár nem esett, ezért súlyosabb következményei a patikai botránynak nem lettek, de a hatóságok felhívták Gabriányi figyelmét a nagyobb óvatosságra és gondosságra. Gabriányinak a kézdivásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi patikák nem kevés jövedelmet hozhattak, mert 1827-ben Kézdivásárhely főterén új épületet bérelt Szabó János mészárostól. A bérleti szerződés értelmében a bérbeadást tíz évre 1828-tól kezdődően számították, s az épület bérleti díját 1500 rénes forintban állapították meg. Gabriányi József lokálpatriotizmusból, mecénási nagylelkűségből jelesre vizsgázott azzal, hogy képes volt anyagi áldozatokra is szülővárosa haladása érdekében. 1846-ban, amikor kórház létesítése került szóba, felajánlotta, hogy ha ezt Kézdivásárhelyre építenék, indulásként gyógyszerekkel látná el az új intézményt. A város ingyen telket ajánlott fel, s a tervet is hajlandó lett volna elkészíttetni. Székgyűlésen egyetértettek abban, hogy a költségeket csak központi források bevonásával lehetett volna előteremteni. Az államhatalom azonban semmiféle beruházást nem támogatott ezen a vidéken, így a kórházépítés kérdése is hosszú időre lekerült a napirendről. Az átélt keserűségek, a határőrségnek a helyi lakosság helyett a német ajkú jövevényeket támogató politikája még inkább tudatosíthatta Gabriányi Józsefben azt a meggyőződést, hogy tudása és tapasztalata hasznosítása által csatlakozzék a szabadságharcot felvállalók népes táborához. Gabriányi József hadianyaggyártásbeli szakértelméről nem sokat tudunk, és a kevés rendelkezésünkre álló adat is ellentmondásos. Bizonyos állítások szerint ő kísérletezte ki a gyutacsgyártás technológiáját, de olyan adatot is találtunk, mely szerint ezt mástól szerezte volna meg, és ennek utána kezdte el a sorozatgyártást. Roediger Lajos (1854—1941) kovásznai tanár, néprajzkutató emlékiratában utal arra, hogy nagyapja Németországból mint orvos került Erdélybe, fiai tisztekként küzdötték végig a magyar szabadságharcot. Apja, Roediger Rudolf a katonai pályát választotta hivatásul, és a határőr-gyalogezrednél szolgált tiszti rangban. Roediger a következőképpen írja le apjának a gyutacskészítéssel kapcsolatos emlékeit: ,,A gyűlés (nov. 28.) határozatainak behatása alatt atyám is előkereste grazi jegyzeteiből a lőfegyver gyutacsainak (a durranó higanynak) készítéséről való receptet és azt átadta Gabriányi kézdivásárhelyi gyógyszerésznek, ki aztán magára vállalta a honvédség fegyverei számára a gyutacsok készítését." Szentkatolnai Bakk Endre szerint Gabriányi vegytanilag megvizsgálta a gyutacs alkotóelemeit, majd készíteni kezdte. Gabriányitól Jancsó József tanulta meg a gyutacsgyártást, kinek piacsori házában állították fel a gyárat, melyben idős Jancsó Mózessel és az általuk irányított inasokkal együtt dolgoztak. A gyutacsgyárat később központilag is segélyezték, s míg eleinte csak százat, később tízezer gyutacsot is gyártottak naponta. A Székely Nemzet című helyi újságban 1895-ben Gabriányi érdemeit erősen eltúlozva azt írják, hogy ő gyártotta a magyar hadsereg számára készült gyutacsok legnagyobb részét. A növekvő szükségletek fedezésére Bene József hadnagy is gyutacsgyárat létesített, ahol egy saját találmányú sodrógépet alkalmazott, melynek segítségével két hónap leforgása alatt több mint kilencvenezer gyutacsot készítettek. G abriányi József fia, ifj. Gabriányi József folytatja a családi hagyományokat, és aktív résztvevője a szabadságharc hadi eseményeinek. Kézdivásárhelyen született 1822-ben, és 1895. május elsején Bécsben hunyt el. Nagyenyeden tanult, 1843-ban hadnagy a sepsiszentgyörgyi székhelyű 11. székely huszárezredben, 1848 júliusától részt vett a délvidéki harcokban, majd csatlakozott a honvédsereghez, főszázadosi fokozatig jutott el. Zsibónál teszi le a fegyvert 1849. augusztus 24-én. Aradon előbb megfosztják rangjától, majd rehabilitálják, és visszaveszik a hadseregbe. 1883-ban Budapest térparancsnokának nevezték ki. Császári altábornagyként halt meg. Szolgálataiért Zsegnyei nemesi előnévvel jutalmazták.
A gyutacsgyáros Gabriányi Józsefet a kortárs történetíró Jakab Elek a következőképpen jellemezte: ,,A gyutacsgyártás elterjedése Gabriányi József gyógyszerész érdeme, aki nem kímélt időt és vagyont, hazaszerető szíve kimeríthetetlen volt az áldozatokban."
