Ismerek egy öregasszonyt,
igazat mondok nem tréfát ―
aki egyszer a tavasztól
elkérte a varázskrétát.
És azóta mint a tavasz,
hegyre-dombra és mezőre,
ő is virágokat rajzol
kemencére, terítőre.
Lehet ősz is, jöhet tél is,
olyan csudát tud e kréta,
szarkaláb és gólyahír nő,
sárgállik a margaréta.
Hadd súgok egy titkot néktek,
nagy titok egy kicsi szóban:
benne lakik e varázslat,
benne minden tolltartóban.
Minden színes ceruzában,
vízfestékben és ecsetben ―
ha akarod, rózsa nyílik,
fa ágára levél lebben.
Amíg odakünn a tél majd
fehér jégvirágát írja,
mi idebenn, a szobában,
tavaszt írunk a papírra!
