Az mindenképp csak haszonnal járna, ha egészséges kapcsolat és versenyhelyzet alakulna ki a megyeszékhelyhez tartozó két ,,peremtelepülés", Kilyén és Szotyor között.
A szotyoriak ugyanis úgy érzik, Kilyénben gördülékenyebb a közösségi élet, ,,mintha-mintha összetartóbb lenne a kilyéni ember, mint mi" — hangoztatták. Egyik településnek sincs szavazati joggal rendelkező képviselője a sepsiszentgyörgyi városi tanácsban, ám a két falufelelős — a szotyori régi, a kilyéni újabb — jelenlétével, meg-megújuló kérelemcsomagjával próbálja helyettesíteni a ,,hivatalos képviseletet". Egyszóval, kapaszkodnak. S kérdésünkre Antal Árpád polgármester megerősítette ígéretét, amit a falufelelősöknek tett, hogy az ő és a tanács messzemenő támogatására számíthatnak.
Barátságos cicák, mérgesebb kutyák hada fogadott a Török-portán. Pityu, a papagáj bele-belerikkant beszélgetésünkbe, ami arról szól, hogy lépett-e, lép-e elébb ebben az esztendőben valamennyivel Kilyén a közművesítés, a közélet területén.
Török Aranka falufelelős: Mi is kapaszkodunk
— Nézze, én mondtam, hogy ha a falu népe reám bízta ezt a feladatot, én törekszem a legtöbbet tenni Kilyénért. Mi nemcsak kérünk, hanem próbáljuk bebizonyítani, hogy összefogással magunk is akarunk tenni annak érdekében, hogy szebb és jobb legyen itt az élet. Harcolunk, hogy tudjuk folytatni az ivóvíz bevezetését a falu új, délkeleti részén beépülő területre is. Kaptunk erre ígéretet a városi tanácstól. Nézze: nekünk kapaszkodni kell. Az biztos, hogy egy kis türelemre van szükség, mert ha van ivóvíz, akkor kellene kanálisrendszer is. Ennek anyagi alapjait meg kell teremtenie a városvezetésnek. Nos, ha lesz szennyvízhálózat, a kilyéni aszfaltozást is kissé arrább kell nyomni. Aszfalt majd akkor kerülhet — tudom, sürgős volna — a legfontosabb útszakaszokra, amikor a közművesítés befejeződik. Vannak nekünk távlati terveink is. Biztatnak, hogy kerül pénz ravatalozó tervezetére is. Mint hallottam, az unitárius temetőrészen lenne számára hely. Megkezdtük egy kis falufüzet, amolyan bővebb szórólapfélének az összeállítását. Hadd mutassuk meg magunkat, ezt a történelmi települést. A Kilyéni Napokra kész kell lennie. Nyáron, június utolsó szombatján és vasárnapján lesz tízéves a kapcsolatunk Sárpilis magyarországi testvértelepülésünkkel.
Idő kell, hogy egy park megmutassa magát!
Ha lassan is, de nyílik az idő, szépíteni akarják a kilyéniek a központi kis parkjukat. Ültetnek még csemetéket, virágokat. Ebben segíteni tud rajtuk a városvezetés. A télen önálló dalcsoportjuk is próbált. Inkább a magyar folklórt találták alkalmasabbnak a maguk számára. A szomszéd Szotyor falufelelősével, Rápolti Istvánnal szövetkeztek, ő a Fenyőcske népi együttes vezetője. Együtt léptek fel több alkalommal. Ők énekeltek, a zenekar húzta, Molnár Gábor vezényelt.
Kátyús, sáros, tócsákkal tele utcán caplatunk a teljesen restaurált Székely—Pótsa-udvarház felé, mely most már a fogyatékos gyermekek otthona.
Ahol fészket rakott a türelmes emberi szeretet
— Tizenkét gyerekkel indultunk — tájékoztatott Székely Csaba egységfelelős —, most már húszan vagyunk. A bentlakásos részlegünk még nem indult be, egyelőre nappali központként működünk. Egy kiscsoportban 3—8, a középsőben 8—12 és a két nagycsoportban 12—18 évesek dolgoznak-tanulnak. A tanulás alatt mi fejlesztést értünk. Hozzáértő személyek foglalkoznak a gyerekekkel. Van nyolc nevelőnő, egy pszichológus, egy szociális munkás, egy gyógytornász és a kisegítő személyzet. A kis lakókat program után kocsival hazaszállítjuk. Az eljövendő bentlakásos részleg lakóit majd csak hétvégeken fogjuk hazaszállítani.
— Én szeretem itt. Engem is szeretnek — felelte kérdésünkre a 18. életévébe lépő Nagy Kinga.
Emelkedőben a gyereklétszám
Az ablak a modern számítógépek sora, melyet a kilyéni I—IV. osztályos iskola kapott.
— Mi, a tanítók voltunk már megfelelő kiképzésen — mondta Urbán Laura tanítónő —, mi fogjuk megtanítani a gyerekeket az első lépésekre. Hamarosan felrakják a programokat. Indul az informatika, tágul majd gyermekeink tudásvilága. Lassan emelkedőben a gyereklétszám. Harminchárom kisgyerekkel működik az óvoda. Hadnagy Zita és Sükei Ildikó vezeti, két összevont osztályban 14—14 gyereket tanítunk Zólya Piroskával. A tágas udvar parkosítására sikertelenül pályáztunk, de a falufelelős és a városi tanács, igazgatónk, Szakács Zoltán megígérte segítségét. Énekelni-táncolni tudnak a kilyéni nebulók, bizonyítottak is tavaly a sárpilisi vendégek előtt.
A Czakó-udvarház
Ennek a falunak több jeles szülötte volt. A Székelyek, a Pótsák, egy unitárius püspök, egy naplóíró, a jeles Czakó család, egy sor negyvennyolcas katonaember. Nem volna gond nevet adni a kilyéni iskolának, sem a kultúrotthonnak, ha arra igény is lenne. A Czakó család őshonos volt ebben a faluban. Nemesi címerüket Báthory Gábor adta 1611-ben. A kilyéni családi sírboltot építő Czakó Áron (1821—1900) honvéd hadnagyként küzdötte végig az 1848—49-es szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosott, elfogták, várfogságot szenvedett, majd kegyelemben részesült. ,,Csendes, magába zárkózott, szófukar ember volt, s a szabadságharc szomorú vége feletti bánatában emberekkel is alig érintkezett" — jegyezték fel mostohafiának közlését 1942-ben.
A Czakó-sírbolt
Kilyéni kriptájuk romladozik. A család egyik oldalági leszármazottja volt a neves, de tragikus sorsú magyar drámaíró, Czakó Zsigmond (1820—1847). Róla szól Petőfi és Arany egy-egy verse: a Czakó temetésén és Czakó sírján. A Czakó-kripta közelében nyugvó Szilágyi Sámuelnek (1799—1857) honvéd alezredesi rangja volt, de egyikük sírjára sem került eddig virág március 15-én! Nagy úr a feledés!
— Legyőzzük a feledést — toldotta hozzá folytatva a gondolatsort t. Egyed Kolumbán László református lelkipásztor —, s ha még igazából nem volt alkalmam beleásni magam Kilyén históriájába, annyit ígérhetek, hogy az emlékezés virágait ezután nemcsak a hősi kopjánál, hanem a Czakó-kriptára és a Szilágyi-sírkőre is elhelyezzük. Utóbbi, sajnos, repedezni kezdett, mentésre szorul, s ha nem sikerül, kőtárba kell tenni, amiről már szó is esett az egyházban.
Kilyénben ugyanis használatba szeretnék venni a régi temetőt, ahonnan menteni kell majd a ,,tulajdonos nélküli sírköveket".
— Rajtam és a presbitériumon nem múlik semmi, mi a tőlünk telhetőt elvégezzük — mondta az eklézsia új gondnoka, miközben az Ébresztő helyi gyülekezeti lap új számát lapozgattuk. — Sikernek tartom, hogy haladunk annak a kerítésnek az építésével, mely a paplakot és a templomot körülveszi, s pánkós-kínálmációs székely közmunkával kitakarítottuk a temetőt. Erő, idő és pénz dolga, hogy meg tudjuk majd újítani templomunkat, és a harangtornyot is, melyet kezdett megviselni az idő.
— Nem féltjük mi Kilyént, közel van a városhoz, közelebb a munkalehetőséghez. Terjeszkedik itt is az ipar — mondták a kávézóban sziesztázók. Van itt malom — Şerban Misu bátyánk (felvételünk) nemcsak a zenéhez, hanem a malomiparhoz is ért —, építőcég, asztalosműhely, autójavító, s ha kell, faragómester is. Kilyén, ahogyan a háromszékiek mondják, Kén, kapaszkodik!
