Igen büszke a kormány arra, hogy április elsejétől három százalékkal emelte a nyugdíjakat, s hogy ugyancsak e hónaptól (az állami költségvetésből szociális hozzájárulásként) 300 lejre növelte a legalacsonyabb ellátmányokat. Az utóbbi intézkedés közel egymillió embert érint, s jótékony hatása, főként a téesznyugdíjasok esetében, nem elhanyagolható, ám az általános, háromszázalékos nyugdíjemelés nem válik dicsőségére a Boc-kabinetnek. A többletpénz, amit az idős emberek kapnak, jelentéktelen, 700 lej esetén például 21 lej. (Ne feledjük: a nyugállományban lévők hetven százalékának 750 lej alatti a havi járadéka.)
Sajnos, ez a háromszázalékos emelés még az inflációs rátát sem fedezi, tehát folyamatosan veszít vásárlóértékéből a nyugdíj, s jövő januárig az sem áll szándékukban, hogy 1000 lejről 1500 lejre emeljék az adókötelességet. Ráadásul újra azzal próbálkozik a kormány, hogy korlátozza a nyugdíjasok munkavállalását, kormányrendeletet fogadott el a szerdai kabinetülésen, melynek értelmében az államnál csak azok vállalhatnak munkát, akiknek nyugdíja nem haladja meg az országos átlagbért, az 1600—1700 lejt. Ez a határ sok elégedetlenség forrása lesz még, megeshet, hogy az alkotmánybíróságnak sem fog tetszeni.
A csúcs mégis az, hogyan akar szabadulni a szíve dédelgetett gyermekének mondott egységes adókulcstól a kormány. Azt mondja Emil Boc, törvénytervezeten dolgoznak, hogy kötelezzék mindazokat, akiknek állami jövedelme meghaladja Traian Băsescu fizetését, azaz a 8000 lejt, hogy a határ fölötti összeget úgynevezett kilencvenszázalékos szolidaritási adóval terheljék meg. Azért, hogy az így különalapba összegyűjtött pénzből a kis jövedelműeket támogassák. Nyugatabbra Robin Hood-adónak nevezik az ilyesmit. Nálunk meglehet, neve nem lesz, csak búcsú a liberális adópolitikától.
