Tavaly szervezte meg első alkalommal a Kovászna Megyei Művelődési Központ a HáromszÉKünk nevű óriáspince-tetői nagy rendezvényt. Melynek éke a mindenféle kézműves-foglalkozások, bemutatók, előadások mellett a szekértábor volt — azaz kellett volna lennie. Kellett volna, merthogy nem, az úristennek sem jött össze.
Mindösszesen kilenc háromszéki település vette a fáradságot, hogy egy darab szekérre felpakolja mindazt, mi érték a faluban, s kiszállítsa az Óriáspince-tetőre. Nagy lebőgés vala ez ilyképp a szervezőknek — de legfőképp azoknak, kik ilyen vagy olyan kifogással — kibúvóval inkább — a kényelmesebb otthonmaradást választották. S az (ál)okok felsorolásában már igencsak leleményesnek bizonyultak a jó székely faluvezetők: a legáltalánosabb a ,,nincs pénz" mellett, hogy ,,haggyanak má békén, me most kampányolni kell" — remélem, egyet sem választottak vissza az ilyenek közül polgármesternek. Hogy ,,nincs kultúrfelelős", meg ,,nem es emlékszem má, hogy tavaly honnót kértük a szekeret", még álkibúvónak is gyenge, az meg, hogy ,,de mit rakjunk reája?", nem a települést minősíti, hanem a fantáziaszegény s falujának nem csupán múltját, de jelenét sem ismerő elöljárót. A legszebb meg — s ez már valós kifogásként fogadható el! — az volt, amikor az egyik polgármester azt mondta, nincs, akivel elküldenie a szekeret, mert a sofőrnek lagziba kell mennie. Persze, a politika más síkon is beszivárgott, az MPP-s (akkor még csak szimpatizáns) elöljáró azt mondta, RMDSZ-es rendezvényen nem vesz részt — holott a HáromszÉKünk nem egyik vagy másik pártnak előnyöket biztosító rendezvény, még választási évben sem, hanem a kulturális turizmus rögös útjait egyengetni szándékozó, Háromszéket az idegenforgalomba becsatolni kívánó törekvés. A lényegét, a tétjét nem fogják fel hát a rendezvényben ,,csupán egy összeröffenést" látó polgármesterek, hiszen kifogásaik mindenike elhárítható, egy szekér mindenütt akad, szállítóeszköz is, ha meg arra a néhány liter üzemanyagra nem futja — üsse kő, én előteremtem. Esetleg a dákszekér után kötöm a ráfkerekűt, úgy zötyögök végig vele Háromszéken — de az már nem az én szégyenem lesz. Ha meg olyannyira mutuj valamely elöljárónk, hogy mindezek után sem kezd sürgősen szervezkedni, hát csak akad egy civil szervezet, egy lelkes pap, egy turizmusban érdekelt vállalkozó, amely/aki felvállalja a közösség ügyét. Mert a nyereség a közösségé, hiszen idén díjaznak is a szervezők, a legötletesebben, leggazdagabban megalkotott szekeret felvonultató település önálló megjelenés jogát nyeri azokon a nemzetközi turisztikai kiállításokon, amelyeken a megyei tanács részt vesz (Budapest, Bukarest idén ősszel és jövő tavasszal) — hogy e részvételeknek mekkora haszna lehet, hadd ne nekem kelljen magyaráznom. Aztán a művelődési központ is felajánl egy díjat, elkészítik a település értéktérképét és még egy népszerűsítő szórólapot is — s ennek haszna sem elhanyagolandó. További motivációként, a szekeres felvonulásra buzdítóként mondjuk még el azt is, hogy a május 24-i, vasárnapi óriáspince-tetői rendezvényt megelőzik péntek-szombaton a Háromszéki Turisztikai Napok, melyek meghívottjai közül csak Elena Udrea turisztikai minisztert és a National Geographic Traveler román és magyar változatának főszerkesztőit emeljük ki, akik — ha lesz, mit megmutatni számukra — kilátogatnának az Óriáspince-tetőre, egy helyen teljes képet kaphatnának arról, miért érdemes Háromszékre jönni, avagy hozni-küldeni turistát. És még valami: tavaly, bár foghíjas volt nagyon a szekértábor, a rendezvényt mégis hatalmas érdeklődés övezte, bő hétezer, zömmel háromszéki érdeklődő fordult meg az Óriáspince-tetőn, s ha mostanság nyaralni horvát tengerpartra, svájci Alpokra nem futja, hát a székely ember szűkebb hazáját választ(hat)ja, rokonostul, baráti társaságostul. Persze, ha látja, hová érdemes elmennie.
No, és ha ezek után már minden településen beindult a szervezés, elkezdődött a helyi értékek számbavétele s a látványtervek készítése, hadd mondjuk el, mivel kell felvonulni az Óriáspince-tetőre. Mindenekelőtt szekér szükségeltetik, ami és ahogyan rajta lesz, azt az ,,öltöztetők" helyismeretére, fantáziájára, kreativitására bízzák. A gasztronómiai feltétel teljesítése kötelező még, azaz mindenkinek legalább egy, a településre jellemző ételféleséget kell bemutatnia, lehet otthon vagy helyben készített — ennek nem szabadna fejtörést okoznia. Esetleg az, hogy egy-másfél perces, a falut reklámozó szöveget kell összeállítani, mit pap, polgármester, vőfély, nótafa, fűzfapoéta, teljesen mindegy, ki mond el, csak jó legyen a beszélőkéje, s helybéli legyen. Bár ennek a kitétnek sem szabad fejtörést okoznia, hiszen addig másfél hónap van hátra, s a székely ember — ha akar — tényleg leleményes.
