Magyar nevét virágzata adta a pikkelyvirágnak (Vriesea splendens): narancsvörös fellevelei — pikkelyszerű képződmények — közül jelennek meg sárga, tölcsérszerű virágai. Természetesen barnás-világoszöld csíkozású levelei egymagukban is szépek, de mostani, tavaszi kardszerű virágtengelye még vonzóbbá teszi e szobanövényünket. Annál is inkább, mert a magasra kinyúló virágnyél elvirágzás után is hosszasan megmarad.
Gyakori öntözést kíván. Meggyőződhetünk vízigényéről, amikor két nap alatt elhasználja öntözővizünket. A lehetőleg mészmentes (eső- vagy desztillált) vízbe hígított tápoldatot is tegyünk, meghálálja a növény. Fontos, hogy a levélrózsa közepébe is öntsünk vizet — sőt, innen soha ne fogyjon ki (így van ez eredeti élőhelyén, Közép- és Dél-Amerikában, ahol esős, magas páratartalmú erdőkben él). Ugyanez okból a leveleit permeteznünk kell. Ha erre a célra csapvizet használunk, a kicsapódó mésztől a levelek fehéren pettyezettek lesznek. Száraz levegőjű lakásban a levelek csúcsai száradnak.
Sarjakról szaporítjuk, de a sarjakat csak akkor válasszuk le, amikor legalább az anyanövény felét elérik.
A pikkelyvirág rokonsági körébe (broméliafélék) tartozik néhány ismert szobanövényünk (ananász, bilbergia, neorogelia, guzmania, lándzsarózsa), melyek megjelenése hasonló.
