Március 31-én 11 óra körül a sepsiszentgyörgyi villanyrendőr környékén a tilosban álltam meg az autómmal. Siettem, néhány perc alatt befejezem a dolgom — gondoltam. Tévedtem, hiszen amikor mintegy tíz perc múlva tovább akartam menni, az autót már vontatta is az elszállító jármű. Az út túlsó oldalán álló rendőrautóhoz siettem érdeklődni. Ők is látták, hogy tilosban álltam meg, a bírság, az kijár — mondták —, de az elvontatást a közösségi rendőrség révén a polgármesteri hivatal hajtotta végre. Azt is elmondták, hogy az autót az árkosi útra vitték, ott lehet érdeklődni.

Sepsiszentgyörgy utcáin öldöklés folyt, láncfűrészek nyesték halomra az útszéli fákat, ott is, ahol senkinek és semminek nem álltak útjában, nem volt fölöttük semmilyen vezeték, nem ültették túl közel a házak ablakaihoz. Mintha kezem, lábam csonkították volna meg, együtt sírt a lelkem a fákkal, ,,akik" éppúgy megszenvedik az amputálást, ahogy az ember.