Itt senki sem hibás: egyszerűen így adódott. Ez az Ács Próféta sem bűnös, csak élhetetlen. Nem tudtam őt megmenteni, mert nem kompromittálhattam magamat sem a helyi hatalmasságok, sem a felhergelt csőcselék előtt.
Miért hoztam meg a halálos ítéletet annak ellenére, hogy nem találtam benne semmi bűnt? Én igazságos döntést hoztam. Mi az igazság? (Erről megkérdeztem Őt is, de nem felelt, csak némán állt előttem. Igaz, meg sem vártam a választ, inkább kimentem az udvarra…) Mindenkinek megvan a maga igaza. A népnek az, hogy jóllakjon, s tisztelje a hatalmat, engedelmeskedjék. Nekem az igazam, hogy rend legyen, a nép fizesse meg az adót, és féljék a hatalmat. Még a feleségem is üzent miatta, hogy valami álmot látott vele kapcsolatban… Éppen az hiányzott volna, hogy ez kitudódjék: az asszony parancsol a tartományban! Nem láthatnak engem gyengének. Erősnek, hatalmasnak kell lennem! Ezért verettem rá ostorral: nekem van hatalmam! Az emberek a szépet, a tetszetőst könnyen igaznak hiszik, a rútat meg rossznak, bűnösnek. El kellett csúfíttatnom a Názáretit, hogy megborzadjanak tőle az emberek. Sikerült elérnem, amit akartam: az ostorozás után újra kivezettetem a nép elé: Íme az Ember! Az odavezényelt, önmagát áruba bocsátó tömeg feldühödött. Feszítsd meg őt! — ordították magukból kikelve. Íme az Ember: magukat látták ebben az emberi formájától megfosztott, vérző testben. Felismerték a maguk megvert, kicsúfolt életét: ez az Ember ők, akiket lefizettek (igaz, hogy Őérte meg az árulónak fizettek), hogy tanúskodjanak. Tették is becsülettel a dolgukat, s észre sem vették, hogy már önmagukra ordibálnak: Vére rajtunk és fiainkon!
Megértem őket: ebben a pénztelen, munkanélküli világban valamiből meg kell élni az embernek. A szegények segélykiáltását gyűlöletbeszéddé kell változtatni: gyűlöljék egymást, de a hatalmat hagyják békén. Megjegyzem, hogy senki nem fogta pártját. A gyengének, a nem befolyásosnak, a magányosnak nincs mit keresnie ebben a haladó világban. A köznépnek nem igazságot kell szolgáltatni, hanem cirkuszt meg (kevés) kenyeret! Ordibáljanak egymásra, a saját vérükre, a maguk nyomorára. ,,Feszítsétek meg őt!" — Akkor aztán kezükbe adtam Őt, hogy feszítsék meg. Sürgősen el is hurcolták, és végre csend lett. A temető csendje: ezt szeretem.
Eltelt néhány nap, s most azzal jönnek, hogy él. Folyton ezt kérdem magamtól: Hát soha nem lesz már nyugtom ettől az Embertől!? És az Ő válaszainak egyik válasza tér vissza a fülembe szünet nélkül: ,,Te magad mondtad, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra."
DR. SÁVAI JÁNOS pap, egyetemi tanár
