Jelenet a József Attila Színház Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című előadásából
A Tamási Áron Színház tagjait kérdeztem a Reflex Nemzetközi Színházi Biénnálé alatt bemutatott előadásokról. Így szakmai szemmel is betekintést nyerhetünk az előadásokról született véleményekbe. Fontosnak tartom, hogy miután Sepsiszentgyörgy élete két héten át erről a fesztiválról szólt, minél több emberben alakuljon ki az a kép, amely a jelenlegi színházi színvonalat és képviseletet tükrözi. Persze, sokan azt állítják, nem csak ezek az előadások döntik ezt el, de ne felejtsük azt se, ezeket tartják a legjobbak közül valóknak.
A fesztiválon bemutatott produkciók közül az első Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája, melyet a budapesti Katona József Színház előadásában láthattunk. Ennek kapcsán kérdeztem Gajzágó Zsuzsa színésznőt.
— Ön szerint az előadás színészeinek mennyire sikerült kibontani és elmélyíteni az előadás alapszituációját? Mit jelentett önnek ez az előadás?
— Nem tartom szerencsésnek, hogy kollegákról véleményt mondjak, mert általában azt tapasztalom, hogy ez visszaüt. Főleg egy ilyen társulatnál nem, amelyet egy jó társulatnak tartok. Természetesen, nekik is van jobban meg kevésbé jobban sikerült előadásaik. A darab számomra szép volt, de nem kavart fel. Egy nosztalgikus előadásnak éreztem, ami egy sóhajhoz hasonlít, viszont számomra ez nem volt elég költői ahhoz, hogy elgondolkoztasson és felkavarjon.
A krakkói Stary Teatr Aiszkhülosz Oreszteia előadásáról Kicsid Gizella színésznőt kérdeztem.
— Az előadás utáni közönségtalálkozó is több vitát szült arról, hogy helyénvaló-e a modernség gyökeres beültetése az előadásba? Te hogyan láttad ezt?
— Abszolút helye volt szerintem a modernségnek az előadásban, de bizonyos megoldásokat már láttam ennek alkalmazására. Például a 2004-ben, a Bocsárdi László rendezte Alkésztisz előadásban. Érdekes volt az, hogy amit most láttam, amit ma modernnek nevezünk, azt láttam körülbelül négy évvel ezelőtt is. A legmegdöbbentőbb számomra az volt, ahogyan az istenségeket felfogták ebben az előadásban.
Ferenczi Gyöngyi színésznőt a BL-Borlai Gergő és Ladányi Andrea előadásáról kérdeztem.
— Mitől volt színházi számodra a BL-Borlai Gergő és Ladányi Andrea előadása?
— Színházi előadás volt? Színházi előadás volt, már csak azért is, mert egy színházteremben történt az egész. Igen, szerintem színház volt. A csúcspontja az előadásnak a legvégső közös dobolás volt, ami szerintem nagyszerű dolog. Számomra nem volt annyira frenetikus, mivel, sajnos, már láttam az előadást felvételen. Egyébként ott voltam a képtári megbészélésen, és tudom, hogy voltak, akik azt gondolták, ez nem egy színházi előadás volt, és voltak, akik igen, de szerintem is az volt.
Diószegi Attila színész, a budapesti József Attila Színház Dürenmatt Az öreg hölgy látogatása című előadása kapcsán szólt.
— Szerinted a színészeknek mennyire sikerült átadni a nézőknek az előadás újkori moralitását? Milyeneknek tartottad a rendező megoldásait?
— Én a színészek és a rendező között óriási szakadékot véltem felfedezni, amit a színészek egyáltalán nem tudtak áthidalni. Lehet, hogy a rendező érdekes megközelítési formát próbált nyújtani, mégis úgy érzem, a színészek nem tudtak megfelelni ezeknek a követelményeknek, vagy nem akartak. Bár érdekesnek indult az előadás, azt kell állítanom, hogy nem tetszett. Azzal kellett szembesülnöm, hogy a színészek — talán energiátlanságuk miatt — nem tudták eljutattni azt, amit, gondolom, a rendező megpróbált nekünk megfogalmazni a darabon keresztül. Sajnos, kevésbe tudott lekötni és megfogni az előadás.
A prágai Divadlo Komedie Franz Kafka A per című előadásról Pálffy Tibor színészt kérdeztem.
— Tudva, hogy az előadás a minimalista színház jellemzőit viseli, vagy akarja viselni, a színészek belső állapota és intenzitása mennyire tudta fenntartani az előadást?
— Egy kicsit bajban érzem most magam, mert egyrészt az erkélyről néztem az előadást, és a színészek elég távol voltak tőlem. Másrészt, ugye, csehül hangzottak el a szövegek, és én úgy gondolom, ez nagyon fontos része az előadásnak. Elgondolkoztam azon, hogy ha nem tudnám olvasni a fordítást, akkor az előadás unalmas lenne. De azzal, hogy követni tudtam közben a szöveget, kiegészült a kép, és átbillentette. Szerettem az előadást, de amiatt, hogy értettem, mit mond a színész. Ha ez nem sikerül, akkor unalmas lett volna, de így úgy éreztem, hogy eljutott hozzám.
A bukaresti Odeon Színház Ionesco Öt egyfelvonásos című darabját mutatta be. Nagy Alfréd színész válaszolt kérdésemre.
— Szerinted úgy volt-e megmutatva ez az előadás, mint egy abszurd dráma?
— Szerintem részleteiben volt úgy előadva. Nekem az egész előadás kicsit olyan volt, mint a 80-as évekbeli, tévében közvetített szilveszteri adások rövid jelenetei, melyeket román színészek adtak elő. Ezért az előadás stílusát Caragialéhoz hasonlítanám. Az öt jelenetből igazából nekem kettő tetszett. Ennek ellenére számomra nem jelentett túlságosan nagy élményt. Azt hiszem, könnyen el fogom felejteni ezt az előadást. Úgy gondolom, itt az is közrejátszik, hogy, ugye, erre a fesztiválra összegyűjtötték a legjobb előadásokat, így az ember indulásból arra számít, hogy hanyatt kellene dobnunk magunkat. Közben kiderül, hogy nem: itt egész tisztességesen megcsinált, becsületes előadások vannak, de ezek közül nem mindegyik lépi át azt a szintet, ami már élményt tudna nyújtani. A ma esti darab nem fog nekem élményként megmaradni, és igazából magát a Színházat sem látom benne. Ha most, 2009-ben ez a román színház állapota, akkor szerintem ez nem túl fényes.
Soós Réka
