Rossz a közérzete az országnak, az itt élő embereknek, az értelmiségieknek. Rosszabb, mint egy évvel ezelőtt. Nem csak a gazdasági válságot emésztjük nehezen, nem csak az ismét tömegméreteket öltő nyomor rendít meg, hanem az ismétlődő, szokatlan és megrázó történetek.
S mert elkeseredett a román értelmiség is, messzemenő következtetéseket von le nemzete jövője tekintetében. Nem nemzet ez már, csak emberek sokasága — mondogatják, amikor aggodalmaktól gyötörve számba veszik történelmüket, közeli és távolabbi múltjukat. S mintha nem találnának olyan fogódzót, mely a nemzeti fejlődésükben iránymutató lehetne.
Annyiban bizonyára igazuk van, hogy Románia az elmúlt húsz esztendőben nem az elvárt ütemben fejlődött. Ráadásul az országot át- meg átszövi a korrupció, mely egyik fő akadálya az egészséges, egyenletes és ütemes fejlődésnek. Természetesen, elsősorban a percnek élő politikusok, a távlat nélküli kormányzási programok éreztetik hatásukat, de megbosszulja magát az is, hogy az oktatás, az iskolai és egyetemi hálózat felelőtlen, nem egy esetben kimondottan szélhámos emberek kezébe került, pénzért osztogattak diplomákat, doktori címeket, miközben a rendszer valós korszerűsítésével, felzárkóztatásával kevesen törődtek. Felkészületlen, a vadkapitalizmus világában eligazodni képtelen fiatalok kerültek a munka piacára, s tengnek-lengnek ott, mások, a kevesek féktelen életet élnek gyanús módszerekkel meggazdagodott szüleik pénzén. Középút szinte nincs is.
Akinek nem tetszett ez, elment. Egyesek — sajnos, nagyon kevesen — sikeresek, mások azt a munkát kénytelenek végezni, melyre a művelt Nyugat elkényelmesedett polgárai nem vállalkoznak. S mintha ez nem lenne elég, e munkavállalók gyermekeinek egy része itthon maradt, nagyszülőkre, rokonokra, az államra vagy senkire bízatva. Tele tehát az ország szenvedő gyermekekkel. És nagyon szegény emberekkel.
Egyik közülük épp most kavarta fel az elburjánzott politikai vitákban, a Becali-ügybe beleveszett újságírók, elemzők nyugalmát. Történt ugyanis, hogy az egyik bukaresti bulvárlap saját gyermekeit áruló fiatal nőre bukkant az Ilfov megyei Bragadiru községben. A fiatal, bizonyára nagyon szegény anya egy garzonlakásért — 23 000 euróért — kínálta fel négyéves, árvaházban levő gyermekét és meg sem született magzatát. Az eset aligha egyedi, hallottunk, olvastunk eddig is hasonlókról, mint ahogyan rokonok által megerőszakolt várandós kislányokról is. És lépten-nyomon találkozunk koldulásra, prostitúcióra kényszerített gyermekekkel, gyermeklányokkal, tudunk olyan regáti falvakról, ahol a vérfertőzés megszokott és elfogadott.
Peremvidék ez az ország. Benn az unióban, s mégsem. Az igazi átkot mégis a nagyravágyó, önző, szószátyár, felelőtlen politikusai jelentik.
