A templom mindig ünneplőben

állott a mívesnap-időben.

Vándor, ki bárhova is mennél,

úgyis nagy szeme előtt lennél.

A tornyok mind utánad szólnak:

nélküled mi lesz velünk holnap,

mikor a közel és a távol

egymással rólunk is elszámol?

Keresd magadban azt a sarkot,

amely szívednek otthont alkot,

a legcsendesebb csendességet,

melyben már csak a lélek éghet,

amely nem bontatott le, nem rom,

még ép és tiszta, mint a templom.

Kavics vagy roppant kőfalából;

hát számolj, számolj, számolj!...

Ahogy tova a sorsunk foszlik,

a száz út millióvá oszlik;

századok számolták el rendre:

hány zsák s mennyi a búza benne,

s ezer év számolta meg itten,

hogy egy az Isten! egy az Isten!...

Vándor, ha átvonulsz e tájon,

a harangszó csak akkor fájjon,

ha Istent s földjét — ezt az egyet,

valami folytán elfeledted.