...plusz a Vargha Mihály Hős II. című szobrát, amely a középső terem egyik központi pontján mintegy a teremtést mutatja fel, összegezve és koncentrálva az erőket, míg az installációk, többnyire elkerülhetetlen leegyszerűsítéssel a halállal, az élettel és a mágiával vannak összefüggésben, a képtár másik felében lévő, egymást kiegészítő, magyarázó és ún. alkalmazott grafikák pedig fekete, fehérben tényleg felfoghatók háromszéki útirajzok illusztrációinak is, kapukat, templomokat, lakóházakat, kastélyokat, udvarházakat, kopjafákat sírköveket mutatnak fel, méghozzá konkrét utalásokkal ellátva, tudni lehet, hogy melyik kopjafa, kapu, templom, lakóház kastély vagy sírkő pontosan hol, melyik faluban lelhető fel. Mindezt fotográfiákkal is lehetne dokumentálni, de azáltal, hogy a művészek a grafika mellett döntöttek, némileg felül is emelkedtek az anyagon és a dokumentáris hűségen, már csak azért is, mert hirtelen élni kezdenek az összefüggéseikből kiragadott részletek, és túlmutatnak önmagukon. S így teremtődik valami bizarr kapcsolat az installációkkal, s grafikákkal. Az egyik teremben Daczó Enikő Antonimiákja látható, egy nagy, fehér szőnyeg, rajta elszórt lábnyomok, talpak lenyomatai, fölötte különféle feliratokkal, ábrákkal, lábnyomokkal, fejekről készült rajzokkal, hajszálakkal telizsúfolt, nagy, fehér gömbök. Mö­götte, a másik teremben Péter Alpár fekete-fehér grafikái láthatók, bár időnként vannak színes aranybarnás foltok is, itt valami esztelen küzdelem folyik azért, hogy a foltok, ábrák, jelek kusza, egymásra csúszó tömkelegéből kialakuljon valami, a másik teremben egy nagy installáció, mögötte a falon ég a felirat, amely talán az egész tárlat mottója is lehetne: ,,Az élet és halál csak a tudatban létezik." Fekete kockák sorakoznak mértani rendben, van, amelyiket üveg fed, van, amelyiket nem. A veszélyek igen, amelyek ironikusabb megközelítésben az ejdoszát generálják Kolumbán Hanna az előcsarnok kistermében berendezett installációjának, itt egy padlóra rajzolt, nagy boszorkánykört látunk, körben a grafikák az ördögábrázolás különféle változataival kísérleteznek, az ördögöt mutatják fel különböző alakokban, mely pokolbéli szörnyetegeket, démonokat a valahai mágus élete kockáztatásával ebben a boszorkánykörben idézhetett meg. Van, amikor nő, szarvval a fején, régi, futó előítéletünk elmélyítve…

S ezután jönnek három teremben a háromszéki ,,útirajzok"… Először Baász Orsolya Kapuk című sorozata, székely kapuk, templomkapuk, kúriák kapui sorakoznak, van, amikor romos épületek kapui, így a kapun belépő az elmúlásba, egy másik világba, a másvilágra lép át. Erre a világra, ennek a világnak a jelenlétére, az elmúlásra utalnak Éltes Barna kopjafái és sírkövei, amelyek hihetetlen változatosságban idézik fel a háromszéki temetőket, míg Kristó Róbert az alsó-háromszéki és erdővidéki templomokról készített rajzait, Vetró Bodoni Zsuzsa pedig a felső-háromszéki templomokról készített grafikáit állítja ki. Ennyit a másvilág ,,jeleiről", ,,jelenlétéről"… De van itt más is — fekete, fehér! —, Sípos Gaudi Tünde népi lakóházakat örökít meg bámulatos érzékenységgel, ahol nyilvánvalóan azok élnek, akik egyszer majd átlépve az átléphetetlent, kopjafát vagy sírkövet érdemelnek ki, és végleg megpihennek, de ebbe nem mennék most bele, nem tudjuk, mi van ott, túl, a másvilágon, olyan keveset tudunk... S a népi lakóházak folytatásaként Péter Alpár, most megtalálva az ábrázolás tárgyát, háromszéki udvarházakról, kúriákról, kastélyokról készülő rajzait állítja ki, mindjárt mutatva, hogy a többség ugyan lakóházakban, házikókban, kulipintyókban, parasztházakban élt, de voltak, akik — tagolódott a térség társadalma — kastélyokban, udvarházakban. Mindegy, a végeredmény ugyanaz volt, utolsó útjuk a temetőkbe vezetett, megkapták a kopjafát, a sírkövet, a kő- vagy fakeresztet…

Életről és halálról szól tehát ez a kihívó alkotásokkal teli, csoportos tárlat fekete-fehérben, dacosan, vonzóan, felejthetetlenül…