Színekkel telített, egyszerű, barátságos ábrákkal tarkított, idomszerű cserépedényeket kínál a Szent György-napi vásári forgatagban egy kolozsvári férfi, nem népies, inkább korszerű, egyedi darab megannyi. Elevenek, élénkek. ― Vidámsághozó kerámia ― jegyzi meg különlegességeiről az árus, s javasolja, akár egy egész esztendőre megoldható most az ajándékvásárlás, meg aztán mindannyiuknak szüksége van a vidámságra...
Az Erzsébet parkban ― melyet a hét végén végre sikerült megóvni a balkáni beütésektől, a rongálástól, így az szinte érintetlenül tudta lélegeztetni a városünnep hagyományőrző vásárát, kézművesek, ékszerkészítők, mindenféle mesterember seregszemléjét ― lépten-nyomon kellették magukat a helybeli, illetve környékbeli alkotók portékái. Jóformán mind örömet szerző, helybeli sajátosságok.
Mert Szentgyörgyön élni ― Szent György-napokkor, de utána is ― azt is jelentheti, hogy egészséges lokálpatriotizmussal viszonyulunk mindahhoz, ami sajátunk, amiről esetleg tudunk, s ha máskor nem látjuk, legalább ilyenkor észrevesszük. Legyen szó kézművesekről, zenészekről vagy akár csak megszólalni kívánó fiatalokról. Hiszen a városünnep idején kapkodjuk fejünket, mennyi helybeli érték, tehetség bukkan fel, mennyi a lappangó, lehetséges kulturális erőforrás. Kétségtelen: a Szent György-napok egyik hozadéka, hogy rendezvényein kitapintható e térség szellemi érverése. Szentgyörgyön élni egyben azt is jelenti, keresni, kutatni érdemes a kitörési pontokat, azokat a lehetőségeket, amelyek szerethetővé, otthonossá és nem poros kisvárossá teszik ezt a helyet, mint ahogy az is tény, hogy a Szent György-napok rendezvényfolyama nem csak Erdély egyik legjelentősebb városünnepe, hanem ablak a világra. Két Szent György-nap között Szentgyörgyön élni tehát annyi, mint valamiféle vállalható jövőt körvonalazni, legalább annyi bizakodással és derűvel, mint amennyit a vidámsághozó kerámiához pászítottak.
