Midőn szombatról vasárnapra virradóra, hajnali három óra körül mindenki ― még a legelszántabb mulatozók is ― azon gondolkodott, melyik a legrövidebb út a pihenés felé, Barta Ernő akkor látott neki ― a sirató, a tábortűz után ― az ökörsütésnek.
És másnap délben, mikor már sötét felhők, hideg és eső helyett ragyogó napsütés, vígan szóló népzene és ínycsiklandozó illatok fogadták a Park Szálló elé érkezőket, csak a kóstolás maradt hátra: az élősúlyban még 250 kilós ökörből a sütés, forgatás után ugyan már csak 140 kilogramm maradt, az ízek öröme azonban pótolta a mennyiségi visszaesést. Nem csoda hát, hogy összegyűlt az ember nyála a nyárson sült ökör láttán, Barta Ernő szakácsmester neve pedig afféle garanciát is jelentett, hogy amit látnak, szagolnak, ízlelnek, nem hétköznapi eledel ám.
Az ökör ünnepélyes megvágásán már csak az volt a tét: hogyan teszi ezt meg a város polgármestere, mert abból bizony sok minden kiderül ― állítják a szakértők, hiszen jóllehet a bélszín a legfinomabb, ahhoz az elején nem lehet hozzáférni. Antal Árpád András azonban a jelek szerint felkészült a feladatra, elegáns mozdulattal habozás nélkül kanyarított egyet az ökör combjából, majd koccintás következett, végül, a pohárköszöntő után végleg megpecsételődött az ökör sorsa: dekánként egy lejért bárki megkóstolhatta, miért is dolgozott hajnaltól délig Barta Ernő szakácsmester. Az ökörsült előtti pohár pálinka, a desszertként szolgáló kürtőskalácsszelet a rekordméretű, háromméteres süteményből már csak afféle megkoronázása a Szent György-napok eme hagyományossá vált eseményének.
